-
Egy amerikai sajtómágnás élete
Wisinger István a régi, az egész ország által ismert és kedvelt nagy újságíró-nemzedék tagja, aki az aktív újságírást tanítóként és íróként folytatta – hála istennek, mondhatjuk, mert könyvei is kiválóak, a Szent-Györgyi Albert életéről szóló A Nobel-díjas kém például az utóbbi évek egyik legjobb dokumentumregénye. Szerencsére a szerző új könyvvel…
-
A szerelem rehabilitációja
Köszönöm Rika Ponnet-nek, hogy megírta ezt a könyvet! Évek óta házalok azzal a baráti körömben, amit ő végre tudományos alapossággal megfogalmazott. Azzal megyek ugyanis mindenkinek az agyára, hogy a szerelem fontosságáról beszélek, hogy szerelem (és persze szeretet) nélkül élni tök fölösleges. Vallom, hogy igenis hogy kockáztassunk, hogy váljunk el, ha…
-
Diagnózis a közelmúltról és a máról
Első olvasásra nem tűnik erős címnek a Malaccal teljes éveink – itt a „malaszt”-ból lett „malac”, ezt már Hofi is előtte évtizedekkel ezelőtt, általános fordulattá vált. Gondolkodtam erősen, hogy a remek arányérzékű Spiró miért engedett a szójáték csábításának – de természetesen van egy csavar a történetben. A könyv szereplői ugyanis…
-
A lányok bármit elérhetnek?
Miután Katty Kay és Claire Shipman rendbe tette a nők önbizalmát, a lányokét veszi kezelésbe.
-
A Futrinka utcán túl – Meseantológia Bálint Ágnes tiszteletére
Egy meseantológia, melyben viszontláthatjuk régi kedvenceinket és újakra is szert tehetünk.
-
Vigyázat, törékeny! – Nyáry Luca könyvbemutatóján jártunk
Könyvbemutatón jártunk, most beszámolunk róla!
-
Anyára és barátokra lelni Párizs tetejéről – Katherine Rundell: Sophie és a tetőjárók
Amikor az óceánjáró elsüllyedt és Charles Maxim magához vette a Sophie-t, nem gondolta, hogy egyszer majd a gyámügy elől egészen a Párizsig háztetők világáig fognak menekülni.
-
Mutáns dióbél vagy bizarr gyümölcskocsonya? – Dean Burnett: Az idióta agy
Miben töri fejét a szürkeállományunk? Dean Burnett-től megtudhatjuk!
-
Bori után itt vannak Jakab történetei
2020 elején Jakab, Borihoz hasonlóan, izgalmas kalandokra hív kicsiket és nagyokat.
-
A Csillag tündöklése – Francesco Totti: A kapitány
Nem idegenkedsz a focitól? Ha meghallod az AS Roma nevet egyből eszedbe jut a legendás kapitány, Francesco Totti? Akkor ez a könyv kötelező a számodra!




