Hősök, segítők, tragédia utáni hegek – Három könyvről
Három olyan könyv akadt a kezünkbe, amely az idei év nagy dobása lehet, hiszen egytől egyig rendkívüli felforgató erővel beszélnek az emberi kapcsolatokról és a szenvedélyről, játszódjon a cselekmény akár napjainkban, az Egyesült Államokban vagy Nigériában, de éppúgy visszarévedhetünk az antik görög kultúrába is, amelynek civilizatórikus alapvetései a mai korral is élénk párbeszédet folytatnak. Az Athenaeum és a General Press kiadványait, Ann Napolitano, Oyinkan Braithwaite és Madeline Miller, azaz három női szerző regényeit szemlézzük.
Ann Napolitano: Ezüst madarak
A könyv ajánlója
„Egy nyári reggelen a tizenkét éves Edward felszáll egy New Yorkból Los Angelesbe tartó repülőgépre. Rajta kívül száznyolcvanhatan utaznak Kaliforniába: többek között egy tőzsdecápa, egy Afganisztánban szolgált veterán, egy fiatal nő, aki nemrég tudta meg, hogy gyermeket vár, egy haldokló iparmágnás és egy szabad lelkű asszony, aki a kontrollmániás férje elől menekül. Nem is különbözhetnének jobban egymástól. Egy dolog azonban összeköti őket: mindannyiuk élete fordulóponthoz érkezett. A sors azonban mást tartogat számukra: a repülő félúton lezuhan. Edward az egyedüli túlélő. Csodával határos megmenekülése egész Amerika érdeklődését felkelti, és a fiúból akarata ellenére egy csapásra híresség lesz. Ám nemcsak a nemkívánt ismertséggel kell megküzdenie, hanem a baleset következményeivel is. Ann Napolitano életigenlő regényében az emberi sors nagy kérdéseire keresi a választ. Miből merítünk erőt a mindennapokhoz? Hogyan bízhatunk meg másokban? Hogyan lehet teljes szívvel megélni az életet? Felemelő történet öt ember életéről és egy kamasz fiúról – amely belopja magát a felnőttek szívébe.”
Olvasói vélemény
A könyv több szempontból is különlegesség: mindamellett, hogy a fejezetek bemutatják Edward szemszögéből a trauma utáni eseményeket, a legközelebbi rokonoknál töltött, testi és lelki sérülésektől terhelt időszak hónapjait, úgy epizódszerűen közel kerülünk a gép katasztrófájának történetéig is, a többi utas nézőpontjából, óráról órára haladva előre a történetben. Ezeknél a narratológiailag is jól szerkesztett részeknél Edward még Eddie Adlerként szerepel, és egy az utasok és az Adler-családtagok közül. A másik, teljes mértékben őfelőle láttatott cselekményszálon végigkövethetjük, hogyan próbálnak a hozzátartozók a tizenkét éves gyereken és saját emlékfoszlányaikon, illetőleg érzelmi ragaszkodásukon keresztül kapcsolatba kerülni elhunyt szeretteikkel, de valójában belső gondolatokat és történeteket mesélnek a személyes találkozások és levelezés segítségével és formájában, amely próbálkozások révén az olvasóból részvétet és együttérzést váltanak ki. A baráti-rokoni és a vadidegenek felől közvetített gesztusokból talán leginkább két minőséget érthetünk meg mélyebben, ez pedig az életigenlés derűjének és a melankólia borújának a keveréke. Hiszen az életnek tovább kell folynia, azt nem állíthatja meg senki, ugyanakkor az orvosok is deklarálják, hogy vannak olyan események, amelyek felett egész egyszerűen nem lehet szemet hunyni, azok maradandó sebeket okozhatnak. Ez a kettős időszemlélet és kapaszkodás átjárja az egész olvasás atmoszféráját, miközben az érzelmi vonalon sem szenvedünk hiányt, már ami az idő múlásával Edward egyre nyitottabb, mások és önmaga iránt is segíteni kész személyiségét illeti.
Idézet
„Edward nézi az ágat, reméli, hogy visszatér a madár, ám a levegő és a fa rezzenéstelen marad. De valahogy ideillőnek tűnik ez az üresen maradt tér. Most már Edward is egy üres térben alszik – egyedül. Egész nap egyedül mászkál, akkor is, amikor Shay vele van. Elgondolkodik azon, hogy elmondja a pszichológusnak, hogy bár Shay még mindig a barátja, a mélyebb kapcsolatuk – ami Edward számára az oxigént jelentette – lassú haldoklásnak indult, amióta a fiú rákiabált a tornateremben. A lány olyan erős, hogy amikor meg kell tennie, kiszabadul majd, és máshol talál magának levegőt, de Edward tisztában van vele, hogy ő nem ilyen erős, és ez volt az ő második esélye. Edward megértette, hogy bármi is van közte és Shay között, ha végleg elhal, akkor minden, ami benne él, vele együtt pusztul.
Valószínűleg dr. Mike is azt szeretné, ha Edward mindezt elmondaná neki, de a fiúnak nincs kedve beszélni. Inkább az ablakot nézi, és van egy olyan érzése, hogy a fa visszanéz rá.
”
Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos
A könyv ajánlója
„A MAN BOOKER-DÍJ 2019 döntős regénye vérbeli sötét komédia Afrikából arról, hogy a vér nem válik vízzé, hiszen sűrűbb annál – és nehezebben jön ki a szőnyegből… Amikor egy este a húga, Ayoola kétségbeesett telefonja szakítja félbe a vacsoráját, Korede már tudja, mit várnak tőle: fehérítőszert, gumikesztyűt, kötélidegzetet és erős gyomrot. Ayoola ugyanis immár a harmadik pasiját intézte el »önvédelemből«, így Korede immár harmadszor takaríthat az ő halálosztó kishúga után. Alighanem a rendőrséghez kéne fordulnia, hiszen ezt diktálja a nigériai férfinép jól felfogott érdeke, de hát ő szereti a húgát, és, ahogy mondani szokás, első a család. Legalábbis addig, amíg Ayoola össze nem jön az orvossal, akivel Korede nővér együtt dolgozik a kórházban. Hiszen Korede már régóta szerelmes a doktorba, és nem szeretné úgy viszontlátni, hogy kés áll ki a hátából. De ha az egyiket meg akarja menteni, a másikat fel kell áldoznia…”
Olvasói vélemény
Ez a könyv is egy tragédia, noha látszólag sokkal szűkebb keretek között, mint egy repülőgép-szerencsétlenség. Egy nigériai testvérpáros bizarr kommunikációját mutatja be, ami az alig tizennégy éves kishúg erőszakos férfiakkal szembeni magatartásából fakad, akiket önvédelemből és egyéb – a történet későbbi pontján feltáruló – okokból eltesz láb alól. Olvasóként a nővér szemszögéből látunk mindent, aki történetesen ápolónő, és az a szerepe, hogy rendszeresen feltakarítsa a nyomokat a testvére után. A tragikomikus jelenetekben tobzódó sztori egy apa nélkül maradt családról és egy maszkulin értékek mentén szerveződő, patriarchális társadalomról nyújt látleletet, a személyközi kapcsolatokba megindító módon engedve betekintést. Az önfeláldozás és a kihasználtság közti, az „Attól függ, hogy honnan nézzük?” perspektíva vékony jegén táncoló történet aztán valamerre eldől, de még sokáig boncolgathatjuk magunkban, a lezárás bármilyen feszültséget felold-e.
Idézet
„A kés azért kellett, hogy meg tudja védeni magát. Mert a férfiaknál sosem lehet tudni: akarnak, amit akarnak, és akkor akarják, amikor. Nem akarta megölni, csak elriasztani, de a több mint száznyolcvan centi magas Femi nem ijedt meg a fegyverétől, hiszen játék babának hatott mellette a kicsi, törékeny, hosszú pillájú, telt, rózsapiros ajkú Ayoola.
(A leírás hugicámtól származik, nem tőlem.)
Elsőre végzett vele: pont a szívébe döfte a kést. De aztán beleszúrt még kétszer, biztos, ami biztos. Femi a padlóra rogyott. Ayoola csak a saját légzését hallotta, semmi mást.
”
Madeline Miller: Akhilleusz dala
A könyv ajánlója
„Gyönyörű történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó – ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől…”
Olvasói vélemény
A szerzőt klasszika-filológusi végzettsége és a témában való jártassága biztos kézzel irányítja a történetvezetésben, és kifejezetten jó érzés erre a hitelességre hagyatkozni, ugyanakkor az érzéki leírások nélkül nyilván nehezen tudna magával ragadni a minden klasszikus ismérve ellenére is sokféle értelmezésre kifuttatható cselekmény, amely a királyok sarja, Patroklosz, akit még gyerekkorában száműzetéssel büntetnek, és az isteni Akhilleusz között fűződő baráti és szerelmes, homoerotikus pillanatoktól sem mentes viszonyt pásztázza. Azok az antik görög értékek elevenednek meg egy mégis velejéig modern leírásban, amelyek az erény, a becsület és az önfeláldozás keretein belül mozognak, és elementáris erővel próbálnak mondani valamit az emberi vágy természetéről.
Idézet
„Apám egész életében azért küzdött, hogy megvédje királyságát, és nem volt hajlandó kockára tenni azt egy olyan fiú miatt, amilyen én voltam, hiszen utódot és az őt kihordó anyaméhet könnyen lehetett találni. Így hát beleegyezett: száműznek egy másik királyságba, ahol a testem súlyával megegyező mennyiségű aranyért cserébe felnevelnek. Se szüleim, se családnevem, se örökségem nem lesz. Azokban az időkben ennél még a halál is kegyesebb büntetésnek számított. De apám gyakorlatias ember volt. Ennyi arany kisebb kiadást jelentett a számára, mint a pazar temetés, amelyet halálom esetén kellett volna rendeznie.
Így lettem tízévesen árva. Így érkeztem Phthiába.”
+ novella
A General Pressnél 2020-ban újra kiadott kötet sajátossága, hogy magában foglal egy a főszövegről teljesen leváló elbeszélést is, a Galatetát, amely a Pygmalion-mítoszon alapul.
Írói kommentár
„A szobrász kifarag egy szobrot, amely tökéletesen gyönyörűre sikerül. A férfi beleszeret. Aphrodité istennőhöz imádkozik, hogy keltse életre, és az istennő teljesíti is a kérését, egyesítve őket a házasság kötelékében. A történet eredeti változatában a szoborasszonynak nincs neve, de később Galateaként, »tejfehérként« vált ismertté. Különösen Ovidius változata inspirált, amelyet az Átváltozásokban örökített meg; ebben Galatea lányának, Paphosnak a születésével ér véget a történet.”
lirakonyvklub.hu / Hajnal Dominik
