Közelebb hozni a tabusított jelenségeket – interjú Rácz Laura Rebeccával
Rácz Laura Rebecca jogász és kulturális újságíró, a Közelítő – Közelről nem is ijesztő blog és podcast alapítója. Első nagy társadalmi projektjének a Tudatosan gyermektelenek című könyv a gyümölcse, de írói műhelyében már készül egy következő fontos téma feldolgozására. Tabudöntögető első könyvéről és az új projektről is kérdeztük.
Tavaly jelent meg a Partvonal gondozásában a Tudatosan gyermektelenek című könyved. Milyen volt a visszhangja? Az érzékeny téma miatt kaptál hideget-meleget?
Fel voltam készülve a legrosszabbra, főleg úgy, hogy elsőkönyves szerző vagyok. Eddig, meglepő mód, elkerültek a negatív visszajelzések. Csak a pozitív, hálás hangvételű üzenetek jutottak el hozzám. A visszajelzések alapján a könyv reményt, bátorságot, megerősítést adott az olvasóknak. Van, aki azt írta, a könyv billentette át a gyerekvállalással kapcsolatos dilemmáján, de időről-időre kapok üzenetet édesanyáktól, nem ritkán többgyermekes nőktől is, akik érvényesnek gondolják a felvetett kérdéseket, és e tekintetben hiánypótlónak tartják a kötetet. Ez mindig hatalmas öröm számomra, és a visszaigazolása annak, hogy igenis fontos ezzel a témával foglalkozni. Ettől függetlenül nincsenek illúzióim, biztosan vannak, akik legszívesebben máglyára vetnék a könyvet.
Szerinted miért tabu sokak számára a childfree életforma?
Mi nem tabu ebben az országban? A gyermek(nem)vállalás az egyik legalapvetőbb kérdés az ember életében. Egyfelől mélyen személyes döntésről van szó, ami ugyanakkor párkapcsolati, családi, társadalmi kontextusban születik meg, és nem lehet elvonatkoztatni a közéleti-hatalmi viszonyoktól. A jelenlegi politikai helyzetben sokaknak még nehezebb a tudatos gyermektelenséget felvállalniuk, hiszen csúcsra van járatva a „csak a gyermek lehet az élet értelme” narratíva, ami azt is magában foglalja, hogy aki nem így képzeli el az útját, azt nem ritkán megvetik, deviánsnak tartják, és pszichiáterhez küldenék. Arról nem is beszélve, hogy ki van zárva mindazon kedvezményekből és támogatásokból, amelyekben a családalapításra készek részesülnek. Mintha ők legalábbis másodrendű állampolgárok lennének. Ez aztán továbbgyűrűzik a családokba. Sokak keserű tapasztalata, hogy a saját családjuk nem tudja ezt a döntést nemhogy elfogadni, de még értelmezni sem. Mindezek ellenére én úgy látom, hogy a közbeszédben egyre több szó esik a tudatos gyermektelenségről és arról, hogy ez egy érvényes életforma, így bízom benne, hogy egyre kevésbé lesz ez a téma tabu.
A legújabb fejlemény, hogy – ahogy írtad – egyes könyvesboltok „eldugják” a könyvedet. Ez majdnem olyan, mint a fóliázás. Mi a véleményed a jelenlegi helyzetről?
Biztos forrásból tudom, hogy bizonyos könyvesboltok szándékosan bújtatják a könyvemet. Ez egybevág a saját személyes tapasztalatommal, én már tavaly is csak nagy nehézségek árán találtam meg az egyik könyváruházban. Az ilyen, kevésbé látványos tendenciákat követte most a könyvfóliázás újkeletű gyakorlata, ami egészen elképesztő. Megrázó, hogy 2023-ban, Európa szívében itt tart ez az ország. A társadalmi-politikai helyzet súlyosságát mutatja, ha a hatalom cinikus, képmutató és arrogáns: gyereksorban tartja a polgárait, sőt úgy bánik velük, mint egy csecsemővel, aki cselekvőképtelen, és helyette, a feje fölött hoz döntéseket, gyámság alá helyezi. Alapvető információkat és tudást zár el az egyénektől. Sajnos pont azok nem jutnak így tudáshoz, akiknek sokszor égető szükségük lenne rá, vagyis azoknak árt a legtöbbet, akiknek a védelmében lép fel.
A Tudatosan gyermektelenek formátumában is rendhagyó kötet: több száz kitöltött kérdőív anyagára támaszkodik. Volt esetleg előképe?
Nem volt ilyen, és nem is tudok a témában hasonlóról. Reprezentatívnak mondható kutatás és több tucat mélyinterjú képezi a könyvem alapját. Az online közzétett kérdőívet közel kilencszázan töltötték ki és küldték vissza, a kötet részben ezek elemzéséből, az ezekből levonható következtetésekből, részben pedig childfree nőkkel, férfiakkal, valamint párokkal készített interjúkból áll, amit pszichológusok megszólalásai egészítenek ki. A Közelítő blogot és podcastot azért hoztam létre, mert szeretném a kultúra, a művészet, az egyéni sorsok megmutatásával közelebb hozni az olvasóhoz a tabusított jelenségeket. Ezért írtam a Tudatosan gyermekteleneket. Szeretném hinni, hogy a megismerés az első lépés a tolerancia, az elfogadás irányába. És itt kapcsolódnék az előző kérdésedhez: a fólia és a könyvek dugdosása pont ezt a lehetőséget veszi el.
Jelenleg a függőségekkel foglalkozol. Kérlek, fejtsd ki a laikus olvasók számára, mit is jelent ez.
Elkezdett foglalkoztatni, hogy miért van az, hogy az egyik ember függő lesz, a másik pedig nem, és miért alakulnak ki a viselkedési addikciók. Az is érdekelt, hogy hol húzódik a határ a rendszeres szerfogyasztás és a függőség között. Az elmúlt időszakban megismertem nehéz sorsokat, közelről láttam függőséggel küzdő embereket, és elkezdtem azon gondolkodni, hogy mivel a világ olyan, amilyen, hogyan lehetséges, hogy nem függünk valamennyien valamitől. Egyáltalán igaz ez az állítás? Vagy inkább azt kellene mondanunk, hogy a függőség ott van (szinte) mindannyiunk életében? Ezért is adtam a projektemnek a „Mindennapi függőségeink” munkacímet. A kutatásom előrehaladtával egyre inkább azt látom, hogy a különböző függőségek nagyságrendekkel több embert érintenek, mint azt gondolnánk. Az új könyvem témája a szerfüggőségeken kívül a viselkedési addikciók is: szex- és pornófüggőség, szerelem/romantikafüggőség, társfüggőség, kodependencia, szerencse-/videójátékfüggőség, vásárlási, étkezési addikció, testedzésfüggőség, testmódosítás-függőség stb. Interjúkat készítek függőkkel, felépülő függőkkel, valamint hozzátartozóikkal, társaikkal, egykori partnereikkel, barátaikkal. Nyilatkozni név nélkül is lehet, a teljes diszkréciót garantálom. A beszélgetéseket egy interjúkötetben tervezem majd közreadni, amit szakértőkkel (addiktológus, pszichiáter, drogpolitikai szakértő) folytatott eszmecserék egészítenek ki.
Mostanában nagyon előtérbe kerültek az addikciók és a tőlük való szabadulás, és már rég nem csak a cigaretta/alkohol/drog hármasáról van szó. Mintha mi magunk keresnénk egyre több dolgot, amitől függhetünk. A korszellem, a rengeteg szorongás teszi, mi erről a véleményed?
A témát kutató újságíróként legfeljebb azt tudom megpróbálni itt visszaadni, amit a szakértői és érintetti interjúim során tanulságként eddig megfogalmaztam a magam számára. Az emberiség valószínűleg mindig is élt tudatmódosítókkal. Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője mondta a vele készített interjúmban, hogy az inuitok az egyetlen nép, amely nem fogyasztott hagyományosan semmilyen szert a hó és jég birodalmában, mert ott nem terem meg semmi olyan, amit drogként fogyaszthatnának. Rengetegféle mankót használunk az élet elviseléséhez: ki a valláshoz, ki az ezotériához fordul, más kábítószerekhez, alkoholhoz, gyógyszerekhez nyúl, megint más a munkába vagy éppen kényszeres vásárlásba menekül, vagy az online számítógépes játékok világába, vagy azzal van elfoglalva, hogy az egész testét átszabassa, van, aki kényszeresen beleveti magát a sportba és kétségbeesik, ha egy nap kimarad az edzésből, és olyan is, aki éjszakánként kieszi a hűtőszekrény teljes tartalmát, megint más pedig arra teszi fel az életét, hogy megmentse a párját, leszoktatass a drogokról, és folytathatnám.
Szóval szerintem nem új jelenség ez, hanem inkább arról van szó, hogy mára már vannak fórumok, ahol lehet ezekről beszélgetni, mind több kutatás áll rendelkezésre, sokféle szakemberhez lehet fordulni segítségért, ismert emberek vallanak a függőségükről, eloszlatva a témát övező tévhiteket, előítéleteket, megkérdőjelezve például azt a kettős mércét, ami idehaza a drogok versus alkohol megítélését illeti. A ténymegállapításon kívül persze rettentően fontos a prevencióval is foglalkozni, ennek egyéni, családi, társadalmi és politikai vonatkozásával, hiszen a negatív jelenségeknek az eredőjét is vizsgálni kell. Látható, hogy rendkívül komplex ez a kérdéskör. Szeretném, ha a childfree életmódhoz hasonlóan a függőségek témaköréről is lehetne békés mederben, tabuk nélkül párbeszédet folytatni. Szívügyem, hogy az emberek megértsék, nem a gyengeség jele, hanem bátor és tiszteletreméltó lépés, ha segítséget kérnek, segítő szakemberhez fordulnak, legyen bármi is az elakadásuk oka.
Interjú: Partvonal Kiadó
Fotó: Hámori Zsófia
