A fejtörést nem lehet megúszni – Závada Pál interjú
Új műved egyik fiktív főszereplője Weiner Janka nem ismeretlen az olvasóidnak. Idegen testünk című regényed mellett Janka estéi című drámádból is ismerhetjük őt és családját, barátait. Mindig is tudtad, hogy visszatérsz hozzá vagy váratlanul ért az újratalálkozás?
Azt hamar eldöntöttem, hogy regényem valóságos, ismert nevű alakjai mellett fiktív figurákat is szerepeltetni fogok. És noha előre nem tudtam, hogy korábbi hőseim közül föltétlenül Jankát akarom viszontlátni, eszembe jutott, hogy az ő sokoldalúan nyitott, szabad alkata és életútja alkalmas arra, hogy befűzhessem őt a tényleges élettörténetek szövetébe. Ráadásul úgy, hogy Jankának a Nyugat-novellista Bohuniczky Szefivel és a Válasz-szerkesztő Sárközi Mártával való barátságán keresztül ők hárman a férfiak uralta szellemi élet szabadszájú kritikusai lehessenek. Ami persze – némely konkrét szövegek fölidézésének dacára is – javarészt fikció, még ha törekedtem is arra, hogy olyan észjárásokat és szóváltásokat adjak a szájukba, amilyeneket akár mondhattak vagy le is írhattak volna. A regényben Jankának ezek a személyes kötődései, illetve az író-főszereplőhöz való kapcsolódásai végül is fontosabbnak bizonyulnak, mint a magánéletének korábbról már ismert viszonyai. És erre a megállapításra például tényleg csak utólag, munkámnak a vége felé, váratlanul jöttem rá.
A másik főszereplő a nagyhatású és ellentmondásos író, Németh László, aki viszont egy regényben – hiába élt a valóságban – valamennyire fikció lesz. Németh mellett több ismert és fontos ember is felbukkan a regényben. Ez írás közben okozott fejtörést vagy kihívást?
Hát persze, a fejtörést nem lehet megúszni. De hát tudtam, hogy regényt írok, ezért ki kell tudjam szabadítani magam az írói életrajzok aprólékos tényeinek kötelmeiből. Így főszereplőm, Németh László is voltaképpen fiktív regényhős, akit talán csak azért nevezek mégiscsak Németh Lászlónak, mert ezer ponton igencsak hasonlóan „azonos” a valódi íróval. De anélkül, hogy erre kifejezetten törekedtem volna, azt hiszem, nagyobbrészt mégis le tudtam valamennyire követni az ő alkatából fakadó észjárását, a reakcióit és a döntéseit, miközben ki kellett találnom, hogy mikor milyen helyzetben miket mondana és hogyan viselkedne. És el kell ismerni, hogy mindehhez ő maga is bátorítást ad – már csak az önéletrajzi ihletésű regényei, esszéi és páratlanul gazdag levelezése folytán –, nem szólva a jelentős Németh László-kutatások publikációiról. Hasonló módon akartam eljárni az írókollégák – Babits, Móricz vagy Illyés – szerepeltetésekor, miközben engem főleg a Németh alakjához és életművéhez való viszonyuk érdekelt. Amely viszonyok persze leginkább a folyamatos és súlyos konfliktusaik miatt érdekesek és tanulságosak – különösen, ha hozzávesszük még a Tersánszkyhoz, a Zelk Zoltánhoz vagy a Féjához és Sinkához köthető élethelyzeteket is. Utóbbi írókhoz főként a másik fiktív szereplő, Siroki Máté kötődik – és mindnyájukhoz sajátosan kapcsolódik az ő legkevésbé sem fiktív barátja, Kristó Nagy István.
Előző regényed, a Pernye és fű alapvetően a nyolcvanas évek végén játszódik, és a kutatás során olvashatunk az ötvenes évek kulák pereiről. Az új könyv a húszas évek végétől, a világválságtól a kádári konszolidáció kezdetéig, 1965-ig tart. Ilyenkor kronológiában is írod, vagy van lehetőség regényírói lólépésekre?
Eldöntöttem, hogy a huszadik századi magyar szellemtörténet mely fontosabb pontjait, szakaszait jelölöm ki a regény fejezeteinek – és többé-kevésbe tartottam magam az időrendhez. De már a vázlat kidolgozásakor is megelőlegeztem magamnak itt-ott néhány fontosabb forrást, leírtam egy-egy gondolatmenetet vagy motívumot, hogy el ne felejtődjön, vagy hogy legyen mit később átértelmezni vagy újrafogalmazni. Viszont a bővítés-húzás, az átírás folyamán aztán szinte már csak a lólépések logikája érvényesül – már csak azért is, mert minden változtatás számos lóugráson keresztül, az elejétől a legvégéig változtat meg egy csomó mindent.
A címnek (Talajvíz és irodalom) Németh László zavarbaejtő-zavaros terminológiája a forrása. Evidens volt, hogy Németh tanaihoz kapcsolod a regény címét?
Evidens az volt, hogy Németh László nézetei, észjárásai és ezek – gyakran humoros hatást kiváltó – írói megformálásai jussanak döntő szerephez ebben a regényben. Hogy egy metafora erejéig ez a címben is helyet kaphatott, az a főhős nyelvi leleményének köszönhető.
Szegő János
