Szindbád Amerikában

– A Szibériai Cowboy! – toppan Schiffer elé egy hálós base- ballsapkát viselő alak.
– Igen. Schiffer Árpád vagyok. Arp Schiff… – és meglengeti piros szalagos kalapját.
– Én meg DJ. Spectator, a Shirehunt FM műsorvezetője.
– Hangról felismerem. Köszönöm, hogy játssza a számaimat.
– Egy magyarét ne játszanám? Ráadásul én is gitározgatok. Mit szólna egy élő interjúhoz?
– Mikor?
– Most azonnal.

Spectator stúdiója egy hulladéktelep. A lógó bélű szerkezetek a falaknál tornyosulnak. Egy szentélynyi hely azonban üresen maradt. Ott, egy kis polcon áll a jóságosan szép Judy Cook mellszobra, aki Kohutics Juciként született egy kárpátaljai ruszin falvacskában. Ő a hős rádió-bemondónő, aki az 1948-as történelmi hószakadás és hóvihar alatt, amikor Észak-Nebraska keleti részén leállt a közlekedés, a közel- látás és a közoktatás, tartotta a lelket az emberekben. Információkat adott, biztatott, sztorizgatott. Angolul, magyarul és ruszin–szlovák–lengyel keveréknyelven. Amikor tíz éve a shirehunti bevásárlócsarnok folyosóján (a mosdók és a lift között) létrehozták az Észak-nebraskai Rádió- és Tévéművészek Dicsőségcsarnokának keresztelt vitrint, posztumusz Judy-Juci lett az első személyiség, akinek a mellszobrát kiállították. Ez a szobor annak a másolata.
Judy-Juci pályája ebből a szobából indult. Bár Schiffer személyesen nem ismerhette, érzi a jelenlétét. És az illatát. Amely olyan, mint Szonyáé.
– Dolgoztam Judyval – mondja Spectator. – És az éter hullámain már gyermekkoromban találkoztam vele. Egyszer karácsonykor elmentem keresztapámékhoz. Sanyi bácsi éppen fát vágott, és szólt a rádió, Judy Cook mondta be puha hangján a híreket. Azt hiszem, épp Nagaszaki bombázását. Készen van, Schiffer úr? Kérem, közelről beszéljen a mikrofonba.

– Hölgyeim és uraim, ez itt a Shirehunt FM magyar nyelvű adása! A mai vendégünk pedig Arp-Árpád Schiffer. Üdvözöljük, Mr. Schiffer! Köszönet, hogy elfogadta meghívásunkat.
– Engem ért a megtiszteltetés.
– Arp és Árpád, egy ember két néven, ez megszokott az Egyesült Államok magyarjai számára, önnek azonban még ott a „Szindbád” is, amit, ha jól tudom, szülővárosában, Bagdadban kapott.
– Nyárligeten születtem, de kisgyermekként Bagdadba kerültem, és igen, ott ragadt rám ez a név.
– Gyakori név az arabok között?
– Nem gyakori. A Szindbád, a tengerész története viszont a Korán után a legismertebb könyv. Mint a magyaroknak a Lúdas Matyi, az angoloknak a Robin Hood, és itt az Államokban… mondjuk Paul Bunyan históriája.– Ha Bagdadban nőtt föl, miért Szibériai Cowboy lett a művészneve, miért nem Arábiai Cowboy?
– Szibériában is éltem, és Szibéria legalább annyira egzotikus, mint Arábia, s legalább annyira távol áll a cowboykultúrától. Ez volt a célunk a névvel: meghökkenteni.
– Tehát nem egyedül döntött erről?
– Preisner Samu, a menedzserem javasolta. Én Samu teremtménye vagyok, nekem eszembe sem jutott az énekesi karrier. Igaz, imádom a countryt, és Magyarországon meg a Szovjetben is léptem fel színpadon énekszámokkal.
– Miket énekelt?
– Otthon magyar nótákat, Szibériában orosz és burját népdalokat.
– Burjátul énekelt?
– Igen, bár nem beszélem a burját, vagyis az északi mongol nyelvet.
– Rádiónk rendszeresen sugározza a számait, minek tulajdonítja, hogy több ezer rajongója van?
– Több ezer? Ha azt mondta volna, „több tucat”, talán elhinném.
– Maradjunk annyiban: sokan szeretik, amit csinál.
– Ha így van, biztos nem a zenei képességeim miatt. Kottát olvasni nem tudok, hallás után tanulom meg a dalokat. Gitározni… hát a leggyakoribb akkordokat le tudom fogni, de vigyáznia kell a dalszerzőmnek, nehogy lehetetlen feladat elé állítson.
– Preisner Samu a szerzője?
– Ő a dalok szövegét írja, persze úgy, hogy illeszkedjenek hozzám, az életemhez, Samu remek költő, és jól ismer engem. A megzenésítés pedig Dolly Love művésznő érdeme, aki újabban szövegíróként is egyre aktívabb. Samu és Dolly együtt zenéltek egy kupléorkeszterben, régi szerelmi románcokat adtak elő gitárral és zongorával. Aztán mikor Shel Sil- versteintől megjelent a „Fiú, akinek Zsuzsi volt a neve…”
– „A Boy, Named Sue.”
– Igen, akkor úgy érezték, itt az ideje, hogy ők is csináljanak valami nagyon bolond dolgot. A szibériai múltammal én jutottam Samu eszébe.