Szeleknek fordít (beleolvasó)

Tóth Krisztina: Mi legyen

Mi legyen kérdezem ezzel a sok CD-vel itt sorakoznak dobozban

ezek szóltak amikor szeretkeztünk főztünk utaztunk mi legyen

üres tokok borítók összekarcolt korongok címek hol van

az a sokévnyi dallam ki játssza őket újra egyszer le nekem

Mi legyen a tollakkal ezek is megmaradtak de nem írnak

halott tokok nem vesz senki beléjük áttetsző csőbetétet

szótárak állnak oszlopokban tele átlapozott szavakkal

valahol megrohadnak penészednek vagy majd elégnek

Mi legyen a szavakkal senkinek sem kellenek nézd mennyi szótár

mi legyen a fényképekkel a fiókokban felcímkézett dobozokban

sok száz korábbi arc egymást bámulja én voltam ez te voltál

emlékszem minden ruhára pillanatra lépcsőházra elmúlt hol van

Mi legyen a kulcsokkal kérdezem hol vannak már a zárak

kidőlt kapuk ajtók előszobák mész körbe nincs az időn bejárat

füzérnyi zörgő kulcs ami semmit se nyit semmit se zár be

ott csak felmagzott akácos van hiába keresnéd azt a házat

Mi legyen a negatívokkal böngésszük őket a fénybe tartva

szellemek integetnek futnak kirándulnak mozognak rajtuk

szalagon fehér álomlények egyszer előhívja-e bennünk

valaki még sápadt sötétbe tekeredett hallgatag gyerekarcunk

Mi legyen a diákkal útikönyvekkel az összehajtogatott térképekkel

megtett utak lila ereivel az áttetsző vékonyodó emberi bőr alatt

mi legyen az eltévedő bolyongó felejtő szakadozó testtel

mi legyen mondd mindazzal ami végül mégiscsak itt marad

hová tegyük hol kell tárolni őrizni félretenni mégse múljon

rajtunk hogy nem marad nyom megválni mondd miféle trükkel

lehet a testtől kiürült átlátszó tollbetétből már a lélek

ha végleg elfogyott akkor majd mi legyen az életünkkel

(Részlet a Szeleknek fordít című kötetből)

Ildi, ha ez túl hosszú lenne, akkor legyen ez:

Tóth Krisztina: Százhúsz liter föld

Megnéztem, mi maradt a régi házból:

a Google utcaképen rákerestem.

Se kerítés, se fák, üres telek csak,

a felmagzott fűben hatalmas cserép.

Még otthon laktam, amikor hazahozták.

Ketten cipelték fel a kerti úton.

Százhúsz liter föld, mondogattad,

és mutattad, hogy állítsák középre.

Telente mindig fejjel lefelé állt,

hogy szét ne fagyjon. Aztán úgy maradt, és

ásító szája megposhadt levet

csorgat kongó belsejéből a mélybe.

Egy láthatatlan, fekete növény,

lombos gyökér, befelé nő a földbe,

koronát ereszt, és te nézed,

sötét hamvakkal öntözöd, apám.

(Részlet a Szeleknek fordít című kötetből)

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/vers-drama/szeleknek-fordit