Hajónapló (interjú)

Mindenki imádta azt a kérdést, hogy „hová rejtenél egy hullát” –

beszélgetés Mészöly Ágnessel a Hajónapló című krimijéről

Szeretsz-e hajózni? Töltöttél-e már új könyved hőseihez hasonlóan hosszabb időt a nyílt vízen?

Hogy szeretek-e? Ez erősen függ a hajó típusától és méretétől. Kajakozni, evezni, raftingolni például imádok, a vitorlázás viszont nem az én műfajom – talán azért, mert hozzáértés híján csak a napozóskislány szerepe jut nekem. Mielőtt először egy igazi cruise ship fedélzetére léptem volna, azt hittem, hogy azt sem fogom különösebben élvezni, de minden klímabűntudattal együtt be kell vallanom, remekül éreztem magam a hajón töltött három hétben.

Van-e oka annak, hogy észak felé hajóznak a regényben? Hogyan néztél utána egy ilyen utazás részleteinek? Talán helyszíneltél is?

Egy gyerekkori barátnőm színész és énekes, évek óta szerepel tengerjáró hajókon. Az ő „útitársaként” kerültem bele ebbe a különleges világba, miután megemlítettem neki, hogy „hajós krimit” akarok írni. Mint a személyzet tagja, bejutottam a vendégek elől elzárt terekre, sokat beszélgettem a hajó dolgozóival – mindenki imádta azt a kérdést, hogy „hová rejtenél egy hullát” –, és nem utolsósorban ő is rengeteget mesélt a hajó életét szabályozó folyamatokról. Tehát igen, helyszíneltem… és mivel észak felé vezetett az utunk, természetes volt, hogy Gotáékat is hasonló helyekre küldöm, annak ellenére, hogy volt szerencsém már huzamosabb időt tölteni korábban például a karibi vagy a mediterrán térségben, de ez az élmény volt a legfrissebb.

Már az első Szabó Ágota-könyvben (Rókabérc, haláltúra) is a zárt tér krimi feszültségével dolgoztál a vadászházban; most a gyilkos egy hajón vadászik. Mi izgat téged ebben a zsánerben?

Azért egy modern – kisebbfajtának számító – tengerjáró hajó, amilyenen a Hajónapló története is játszódik, a maga kétezer-ötszáz utasával és nyolcszáz fős személyzetével inkább nevezhető úszó kisvárosnak mint klasszikus zárt térnek. A Rókabérc inkább reprezentálta ezt az alzsánert, a Hajónapló szerintem valami sajátos keveréke a klasszikus detektívsztorinak és a cosy-crime-nak, mert a tőlem megszokottnál talán egy hajszálnyival könnyedebb a hangvétel… végül is mégiscsak nyaralni indul Gota!

Ágota nem is oly távoli névrokona Agatha Christie. Neked melyik a kedvenc krimid tőle és melyik a kedvenc „a gyilkos köztünk van” típusú könyved?

Érdekes, nem vagyok kifejezetten nagy Agatha Christie rajongó… a Gyilkosság az Orient-expresszen vagy Az Ackroyd-gyilkosság zsenialitása megkérdőjelezhetetlen, de az én szívem inkább Sherlock, sőt, Maigret felé húz. Kedvenc könyvet pedig képtelen vagyok megnevezni, ahogy kedvenc várost, filmet, ételt vagy zenekart sem tudnék.

Mikor megvan, hogy ki lesz az áldozat és ki lesz a gyilkos, hogyan kezded el kidolgozni a karakterüket, a jellemzésüket? Azért is kérdezem ezt, mert nagyon érdekes, hogy egy-egy szereplőt miképpen láttatsz, árnyalsz.

Nem tartozom azok közé, akik sokat gondolkodnak egy-egy szereplőn, karakterlapot írnak vagy hosszan jegyzetelnek. Inkább azt mondanám, hogy „képzelt barátokkal” veszem magam körbe, egyszerűen eszembe jutnak ezek az emberek, akik szinte azonnal olyanok, mintha évtizedek óta ismerném őket.

A címben szereplő napló is fontos a könyvben. Ha már személyes kérdéssel kezdtem, hadd zárjam is azzal: milyen naplóíró vagy?

Igyekvő… rendszeresen nekiveselkedem, hónapokig készítem a feljegyzéseket – persze jellemzően csak egy-két bekezdést naponta –, aztán valami közbejön… Most éppen nemes egyszerűséggel otthon felejtettem a naplómat, amikor elutaztam néhány hétre. De aztán újult erővel újrakezdem mindig. És ez nagyjából kamaszkorom óta így megy. Elég érdekes felcsapni egy harmincéves naplót, és szembesülni az egykori gondolatokkal, érzésekkel.

Szegő János

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/hajonaplo-8