Keömley-Horváth Boglárka: Naspolya, elipszilonnal

Felismered idővel

Áronnal este hétkor találkozunk a Művész moziban. Ő a volt főnököm, kortárs festményeket gyűjt, én öngyújtókat. Ebben a táskámban is van öt, az egyiken egy meztelen nő mosolyog. Tegnap becsipogtam vele a Fővárosi Törvényszéken, amikor átmentem az átvilágítókapun a táskámmal. Szirénázott a gép, nem értettem, hogy mit nem pakoltam még ki. Mögöttem egy ügyvéd idegesen ismételte, hogy előkerülhetne a táskából a lőfegyver. Rájöttem, hogy az öngyújtó maradt az oldalzsebben, mindig az öngyújtó marad az oldalzsebben, a biztonsági őr csak annyit mondott, hogy jó az ízlése, kolléga.
Tíz perc van hétig, bemegyek a mozi mosdójába készülődni. Sminkelés közben a tükör előtt gyakorlom a kortárs magyar festők nevét, a Margit híd és az Oktogon között már átnéztem négyszer. Ugyanaz a sorrend, mint mindig, kihúzom a szemem szemceruzával, elrontom, a tükörhöz közel hajolva próbálom dörgölés nélkül leszedni a félrekent festéket. Ha lenne elég időm, a szempillámat is kifesteném. Akkor legalább nem néznék ki úgy, mint a nagynéném lebutított verzióban, a hosszú szempilla elvonná a figyelmet a szemem alatti karikákról. A pirosítóhoz nincs pamacsom, kézzel viszem fel az arcomra a ró- zsaszín port. Rúzs nem kell, a film alatt úgyis eszem.
Áron megkért, hogy válasszak filmet, negyedórát késik. Kettő megy, a La la Land és A sóher. A La la Land teljesen kizárt, a musicalszerű dolgoktól ideges leszek, és az öszszes festő nevét elfelejtem a film végére. Ha Áron zsidó, akkor nem jó ötlet A sóher sem, mert nehezen belőhető, hogy nevet-e a zsidó vicceken, vagy az a típus, aki megkér, hogy azért ilyenekkel ne vicceljünk, jó?
Apukám szerint úgy nézek ki, mint egy auschwitzi menekült, ha le vagyok fogyva, A zongorista című film főszereplőjét úgy hívja, hogy Sunyisanyi, mert elbújik a nácik elől. A nagynéném szerint minden filmben van zsidó, belőlük kerül ki a legtöbb művész, átmossák az agyunkat, mondja. Amikor nagynénémnél tévéztünk, megtudtuk, hogy a politikai műsorokban is szokott lenni legalább egy, azt játszottuk, hogy ki kellett találni, hogy melyik az. Zsidó, mondtuk ujjongva, könnyen megtippeltük egy ponton túl, a jutalom buksisimi. Öcsém feleannyit sem ismert fel, mint én. Anyukám szerint apa nem jó keresztény, apukám szerint anya nem szereti a hazáját. Apukám a többágú gyertya dekorációt mutogatja nekünk, ezt is ki szoktuk tenni az ablakba karácsonykor, mert szép, úgyhogy csak szalonrasszista. Az a Tescóból van, LED-del világít, és nem is menóra, kiabálja anya a fürdőszobából. A szüleimnek külön könyvesszekrényük van, letakartuk függönnyel, amelyikben a könyveket rejtegettük az aktuális vendégek elől. Ha anya filmes ismerősei jöttek, kinn hagytuk a Roma sikeres életutakat, ha apu barátai, a Kommunizmus fekete könyvét. Amikor a szomszéd Imre jött át, apu összes könyvét elöl hagytuk. Sőt, Imrét a könyvespolc mellé ültettük. Választások környékén a szüleim el akartak válni, de egy ponton túl rájöttek, hogy sok dologban egyetértenek. Hogy a skanzenek aranyosak, hogy Isten létezik, és hogy az én arcom nem kerek,
hanem hosszúkás. Annyira különbözőek, hogy megtehettem volna, hogy mindkettőjüktől csak a jó dolgokat lesem el, én lennék a tökély, ehelyett ugyanúgy a radiátor alatt tartok egy pár zoknit, mint apám, mivel a csak egy órát hordott daraboknak a szekrényben és a szenynyesben sincsen helye, és anyámra ütöttem abban, hogy eggyel több tejet veszek a kelleténél, mert bármikor beüthet a krach, tejnek márpedig minden körülmények között lennie kell.
Áron tuti zsidó, ezzel apa is egyetértene, végül mégis A sóhert választom. A másikra már nincsenek jegyek, mondom Áronnak, amikor megérkezik. A reklámoknak vége, odaadom neki a popcornt, én nachost eszem. Sötét lesz a film alatt, a piros szósz a szoknyámra fog ömleni. Kezdődik a mozi, a viccek gyengék, valahogy mégis működnek; szerintem a Gagyi mami is díjnyertes, apám szerint a Repülő cápák kultikus alkotás. Így mondja, kultikus alkotás. Áron arca rezdületlen, én csöndben vigyorgok, amikor már nem bírom visszatartani, felfújom a számat, hogy bennragadjon a nevetés. Vigyorgó gömbhal, mondaná Áron, ha rám nézne, de a telefonját nyomkodja, és sóhajtozik. Az a szemét Gábor tíz százalékot kér, súgja a fülembe, majd jól elküldi a picsába. Nyom egy puszit az arcomra, és kimegy. Meglep, de legalább végre felröhöghetek, remélem, egy ideig még kinn telefonálgat. Annyira magával ragad az egyik jelenet, hogy észre sem veszem, hogy visszajött, azon nevet, hogy én nevetek. Nem hitte volna, hogy erre a filmre veszek jegyet, mondja, végre valaki nem hiszi róla azt, hogy zsidó.
Az Andrássy úton megállunk enni. Csak egy előételt kérek, diétázom, mondom neki, valójában nincs pénzem. Áron sokáig telefonál a sarkon, ordít Gáborral. Lecsípek a tonhalsteakjéből, úgysem eszi meg. Áron idegesen az asztalra dob egy marék pénzt, húzzunk innen, elment az étvágya ettől a faszfejtől. Megcsókol az Oktogonon, nem pont így képzeltem, pedig sokféleképpen elképzeltem már az elmúlt pár hétben. A liftben, a tárgyalóban, a parkolóban. Hívunk egy taxit, megkér, hogy aludjak nála, van több szoba, úriember lesz, de ez a minimum, amiért nem figyelt rám rendesen a randin. Nem veszem be ezt az úriember dumát. Nálam úgysem lehet, mert várom, hogy a leendő óbudai garzonomba megérkezzen valami bútor, legalább egy szőnyeg, azon is tudnék aludni. Addig a szüleimnél alszom átmenetileg, Budakeszin. Négyszer elmondatom vele, hogy külön szobában fogunk aludni, közben sejtelmesen nézek, legalábbis próbálok.
A lakásába nem jutunk be, mert a másolt kulcsa nem nyitja a zárt. Belemegy, de nem fordul el. Éjfél van. Az eredeti kulcs a Balatonon maradt. Áron belerúg a falba, ez is a kurva Gábor miatt van, az arca eltorzul. Én a lépcsőn ülök csöndben, a szoknyámat illedelmesen helyezem el, lábam keresztben. Menjünk innen, keressünk egy hotelt vagy hostelt, mondja. A taxist megkérjük, hogy lassan menjen végig a rakparton, én a hosteleket hívogatom, Áron bemegy a hotelekbe érdeklődni, van-e szabad szoba. Art Hotel, drága, de ő fizeti, én majd meghívom legközelebb egy borzasztó filmre. A recepciós csak Áron iratait kéri, magának nem kell, hölgyem, mondja. A prostiknak nem kell iratot adni, súgja a társa fülébe, de én is hallom. Idővel majd te is felismered őket, csak gyakorlás kérdése.