• A konyhában vannak a legjobb beszélgetések – interjú Dr. Schwab Richárddal és Révész Anettel

    Beszélgetés az 500 gramm zöldség mindennap, változatosan című könyvről az egyik szerzővel Dr. Schwab Richárddal és Révész Anett praxisvezető dietetikussal. Doktor úr, gyerekként szerette a sóskát és a spenótot is? Ugyanúgy szükségünk van a nagy kedvencekre, mint az örök mumusokra? Schwab Richárd: Hadd adjak erre tudományos választ (nevet). Azt, hogy…

  • „A legfőbb üzenetem a tudatosság és a felelős viselkedés” – interjú Dr. Ficzere Andreával

    Dr. Ficzere Andrea orvosként végzett és dolgozott sok éven keresztül. 2012 óta a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója, valamint ő alapította a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítványt. Egészség kezdőknek és haladóknak című könyvében közérthető, ugyanakkor árnyalt módon mutatja be az egészség és az egészségügy világát. Ez az első könyve, így…

  • Menet közben ismertem meg őket igazán – interjú Ruff Orsolyával

    Orczy Mimi és a Zöld macska után újabb könyvsorozatot indítasz Dámajáték alcímmel. A bűnügyi regény három barátnő nagy kalandja, akik már ötven éve ismerik egymást. Ezúttal más a műfaj és más a korosztály is. Egyik zsáner hozta a másikat? Melyik volt előbb? A Bánatos Madonna történetét évek óta hordozom magammal,…

  • Spiró György (interjú)

    Volt néhány nagy meglepődésem Az idei Könyvhét egyik szenzációja Spiró György új nagyregénye, a Padmaly. A könyv a tizenkilencedik századi magyar történelem tektonikus mozgásait, forradalmi pillanatait ugyanúgy megmutatja, mint a hétköznapok pest-budai életvilágát, a korabeli értelmiségi mentalitásokat, a magyar szabadság és függetlenség aktuális dilemmáit és kompromisszumait. Spiró Györggyel beszélgettünk a…

  • Hajónapló (interjú)

    Mindenki imádta azt a kérdést, hogy „hová rejtenél egy hullát” – beszélgetés Mészöly Ágnessel a Hajónapló című krimijéről Szeretsz-e hajózni? Töltöttél-e már új könyved hőseihez hasonlóan hosszabb időt a nyílt vízen? Hogy szeretek-e? Ez erősen függ a hajó típusától és méretétől. Kajakozni, evezni, raftingolni például imádok, a vitorlázás viszont nem…

  • Amikor váratlanul kinyílik egy ajtó (Interjú)

    Új videós, beszélgetős műsort indítunk, ahol könyvekről, olvasmányélményekről és az alkotás titkairól beszélget majd hol Grisnik Petra, hol pedig Ruff Orsolya egy íróval otthonos légkörben. A műsort minden hónap utolsó csütörtökén 19 órától láthatják a Líra Könyv facebook csoportjában. Miért lehetnek manapság egyre népszerűbbek az olvasóklubok?  Grisnik Petra: Soha nem…

  • Érdekes idők jönnek – interjú Szertics Gergellyel

    A mesterséges intelligencia (MI) hatalmasat lépett az elmúlt években, ez egyúttal rengeteg olyan kérdést is felvetett, amelyeket korábban a sci-fik világából ismertünk. Szertics Gergely MI-szakértő könyve, a MI lesz velünk?! könnyed, közérthető stílusban vezeti végig az olvasót a mesterséges intelligencia által felvetett nagy kérdéseken, hogy megérthessük az MI széleskörű hatásait.…

  • Meglep ez a súlytalanság – interjú Grecsó Krisztiánnal

    Ezt a könyvet különösen mélyről írtad. Megosztod velünk hol volt számodra az új nagyregényed őspontja, netán ősrészei? Nagyjából tizenöt éve elhatároztam, hogy meg szeretnék bocsátani magamnak és az apámnak. Nem feltétlenül azért, hogy aztán elkezdhessek dolgozni, és ha a lelki munkát elvégeztem, készen álljak valami másra, vagyis egy lehetséges regény…

  • Nem a szavaké volt a főszerep – interjú Gyárfás Dorkával, a Kulka című könyv társszerzőjével

    Újságíróként milyen a viszonyod a csendekhez, a szünetekhez? Nagyon szeretem a csendet. Régebben, amíg az online sajtóban dolgoztam és rendszeresen készítettem interjúkat, gyakran álmodoztam arról, hogy valakivel egy interjú során csak ülünk és hallgatunk egymással. Persze sosem mertem felvetni és kipróbálni. Így abba sem gondoltam bele igazán, ebből hogyan lenne…