Cserháti Éva: Halálgondolat (beleolvasó)
Admin
2018. március
Admin belép a gyilkossági kísérlet helyszínére. Hát itt van újra. A lakás hideg, pedig be van fűtve. A nyomokat eltüntették rég, a remény mégis hangosan lüktet a mellkasában. Annyira zaklatott, hogy egy pillanatra megbillen, amikor leveszi a kabátját, és felnyúl a vállfáért. A gyógyszereit nem vette be, hogy semmi ne homályosítsa el azt az éles pillanatot, amikor majd megáll a nappali küszöbén. A gyomra napok óta görcsben van, és annyit sem tud enni, mint eddig. Úgy gondolja, a visszatérés első másodperce lesz a legnagyobb esélye az emlékezésre. Bizakodik és retteg a csalódástól. Előhúzza a pakolós hokedlit a cipősszekrény mellől, és leül. Mélyeket lélegzik, de nem segít. Lehunyja a szemét, de csak a kórházi képek tolulnak elé, és orrát megtölti a kemikáliákba oltott savanyú testszag. Megrázza a fejét és elszédül. Vár egy kicsit, aztán lehúzza a cipőjét. A táskájában van egy pár cipővédő, de nem olyan profi, mint amit a helyszínelők használnak, hanem műanyag gumis zsák, amit gondosabb ingatlanosok húznak fel az eladandó lakásban, ha nagy üzletet szimatolnak. Admin tudja, hogy már megvolt a tavaszi nagytakarítás. Ági, a lánya nagy lélekjelenléttel az ablakokat is megpucolta. Meglehet, profi nyomrögzítők még találnának valamit, de ő olyanokat hiába ismer. Senki nem fog újra idejönni a Lenin körúti lakásába. Rajtakapja magát, hogy megint a körút régi neve jutott az eszébe, és elkeseredik. Másoknak ez jel, hogy még mindig nincs jól. Csak ő tudja, hogy az elme védekezése ez. Egy boldogabb időszak szavait csempészi a reménytelen jelenbe.Ezért történhetett, hogy Péter nevét mondta, amikor a többnapos altatásból ébresztették. Őt akarta az ágyához hívni. Csak egyetlenegy szóra volt ereje, és azt nem akarta a saját nevére pazarolni.
Később úgy érvelt – persze hiába –, hogy a Kovács Péternét hosszú lett volna kimondani, a Fáy Matildot meg utálja. Azt pedig mégsem mondhatta, hogy „Szólíts Adminnak!”. Az orvosok azt is patológiásnak minősítenék, hogy a barátai és a munkatársai majd egy évtizede így hívják. Az igazság az volt, és ezt mindenki jól tudta, hogy ilyen összetett gondolatfolyamra ő akkor képtelen volt. Később meg is bánta, hogy magyarázkodott, hiszen a baleset után, ahogy az orvosok mondták, érthető, ha sokáig zavart volt. És ennek a zavartságnak a maradványa néha még mindig elhomályosítja a tudatát, veri bele az orrát Ági rendszeresen, ha veszekedés közben elveszti az érvelés fonalát.
Nagyot sóhajtva feltápászkodik, és meglátja magát az előszobatükörben. Átlagos hatvanas nő áll vele szemben. A lógó bőr a tokáján hirtelen fogyásról árulkodik. Erős szálú, ősz haja nincs frizurára vágva, a fülére nőtt. Arca beesett, ahogy a pulóver is hiányzó fél melle helyén. A protézises melltartókból kifogyott, és nem volt ereje újat venni. Drapp melegítőalsó van rajta. Megcsillan a combján a műbársony, amikor közelebb lép a tükörhöz. Már nem borzasztja el, mint amikor Ági hazahozta.
– Hogy csinos legyél – mondta a lánya –, most, hogy elérted az álomsúlyod.
Hamis siker volt ez, nem fegyelmezett fogyókúra és rendszeres testmozgás eredménye. Majd három hónapja szédült és hányingere volt szinte mindennap. Mégis elmosolyodott, amikor lánya ezt az ő diadalának könyvelte el.
– Az életmódváltás az megvolt – válaszolta akkor tréfásan, de meg is bánta, mert az önsajnálat átsütött a szavain. Admin most mély levegőt vesz, és lehunyja a szemét, készen rá, hogy mindjárt belép a nappaliba. Egyszerre kell majd befogadnia a teljes látványt, és megtalálni az apró eltéréseket, melyek a gyilkos nyomára vezethetnek. Eszébe jutnak a Füles rejtvényújság összehasonlítható ábrái. Találd meg a különbséget! Ha nem lesz feltűnő az eltérés, akkor a megérzésére kell majd hagyatkoznia, arra a halovány sejtelemre, hogy valami nincs rendben.










