Nagyon sok nyitott kérdés marad –  interjú Zajácz D. Zoltánnal

A Ködös Balatonról, szemtanúkról és eltűnésekről

Az új könyvben fontos szerepe lesz a tanúknak. Zajácz D. Zoltán milyen szemtanú lenne? Netán a krimiíró is egyfajta szemtanú?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de rettentően rossz szemtanú lennék. A való életben egyáltalán nem figyelek oda a részletekre. Ha például bemegyek egy kis üzletbe, öt perc múlva már nem emlékszem, hogy milyen ruha volt az eladón, volt-e szemüvege, lógott-e kép a falon, s ha igen, mit ábrázolt, égett-e a lámpa, nyitva volt-e az ablak és így tovább. Úgy látszik, krimiíróként kompenzálok…

A címben is szereplő köd a bűntény és a nyomozás fontos eleme, de erősen metaforikus is: a látható és a láthatatlan közti elmosódott sávra utal. Íróként megélted már hogy valami ott van az orrod előtt, mégse látod?

Ha valaki krimiírásra adja a fejét, akkor ez jó eséllyel megtörténik vele. Írás közben előfordul, hogy az ember elakad: vagy a cselekményszövéssel támad gondja, vagy az időkezeléssel, vagy valami logikai probléma, ellentmondás lép fel. Ezeket valahogy át kell hidalni. Van úgy, hogy hetekig nem tudok rájönni, mi lehetne a megoldás, aztán meg öt másodperc alatt bevillan az, ami egyébként igen, végig ott volt az orrom előtt… Én egyébként ilyenkor nem bosszankodni szoktam, hanem örülni.   

Az ezt megelőző krimi szálai Moszkváig vezettek, és nem jöttél onnan haza üres kézzel, az új regény egyik főszereplője mérnökként dolgozott a szovjet fővárosban. De a nyugati félteke is felbukkan, vannak amszterdami és torontói fejezetek. Munkaasztalodon mintha mindig nyitva lenne egy világtérkép. Ezek a zárt, kádári közeg ellenpontjai?

Mindenképpen. Engem annak idején nagyon zavart, hogy nem utazhattunk szabadon. Nyugatra csak háromévente egyszer mehettünk, de még a „testvéri” Szovjetunióban is útvonalengedélyre volt szükség, ami azt jelentette, hogy csak úgy spontán nem térhettünk el az abban feltüntetett útiránytól. Ma már ez józan ésszel szinte felfoghatatlan. 

Visszatérő hősök kötik össze a sorozatot. Egyre jobban megismerted már a figurákat vagy még mindig okoznak meglepetéseket?

Az elmúlt években volt időm megismerni őket. Már Lendvay Laura is csak ritkán tud meglepni, pedig ő aztán eléggé öntörvényű, és kiszámíthatatlan. Olyan, mintha mindannyian a barátaim lennének, sőt, Laurába, azt hiszem, kicsit szerelmes is vagyok.

A regénysorozatban nagyon gyakori, hogy eltűnik valaki. Lehet ennek valamilyen belső indíttatása vagy ez inkább krimitechnikai kérdés?

Számomra ez a legizgalmasabb, legrejtélyesebb bűnténytípus, ezért használom szívesen. Egy gyilkosság, ha ráadásul van holttest, vagy egy emberrablás, ha jelentkeznek az emberrablók valamilyen követeléssel, sokkal egyértelműbb. Ha csak úgy nyoma vész valakinek, akkor nagyon sok nyitott kérdés marad: megölték? Baleset érte? Elrabolták? Önszántából ment el? Hol lehet? Meghalt? Életben van még? Ez nagyon megmozgatja az író és az olvasó fantáziáját is. Egyébként nem véletlen, hogy az ilyen esetek sorában a mai napig nagyon sok megoldatlan bűntény van. Egy regény persze másfajta befejezést kíván. Az olvasó nem szereti a lezáratlan ügyeket.

A Ködös Balaton 1984 őszén és telén játszódik. 18 éves voltál ekkor, emlékszel, hogy mi történt veled ezekben a hónapokban?

Persze. Azon a nyáron érettségiztem, nagyon jó eredménnyel, ennek ellenére abban az évben nem vettek fel az egyetemre. Így aztán épp azon törtem a fejem, hogy mihez kezdjek egy évig. Végül egy művelődési központban dolgoztam, ahol egy középiskolásokból álló kis színtársulatot is vezettem. Szóval, az az év sem telt el haszontalanul.

Szegő János