Mestermű a klímakatasztrófa árnyékában

Elina Hirvonen lendületes, több helyszínen és cselekményszálon futó regénye letaglózóan erős állításokat tesz a közeljövőnket meghatározó természeti és társadalmi katasztrófák, a klímaváltozás ügyéről, mégpedig úgy, hogy ezek a globális jellegű problémák egy finn család sorstragédiáján keresztül válnak láthatóvá.

Sokszínű szerző

Az íróként, újságíróként és dokumentumfilm-rendezőként is elismert szerző harmadik magyar fordításban megjelent regénye, az Elfogy az idő sodró lendületű, felkavaró olvasmány, melyben Hirvonen sok szakterületről összegyűjtött tudását egy három szálon futó történetmesélésben kamatoztatja, gyakran valóban filmszerű vágásokkal továbbgördítve a cselekményt.

Tragikus hős

Adott egy különös személyiséggel rendelkező, voltaképpen kívülállónak mondható, a szocializációs folyamatok során az iskolából és egyéb közösségekből rendre kiutált, kommunikációs deficittel küszködő, zaklatott kisfiú, később a gyógyszeres kezelésektől testi mivoltában is eltorzult fiatalember, Lauri Aslak Anttila és az ő személyes tragédiája és leszámolástörténete, melynek hátterében ott húzódik a környezetvédő aktivista anya és a távoli vidékeken orvosi missziót végző, életeket mentő nővér alakja, akik ennek a folyamatnak a kezdete óta jelen vannak, és noha megérteni sosem tudták, pontosan mi zajlik a gyermek/testvér lelkében, minden erejüket összeszedve próbálkoznak segítséget nyújtani, ugyanakkor felelősnek is érzik magukat a helyzet kialakulásában. A narráció feszültségét növeli, hogy a szereplők a folyamatos utóidejűség pozíciójából szólalnak meg, mikor már ezeknek a problémáknak az okait és okozatait a megváltoztathatatlanság, a befejezettség állapota lengi körül. 

Globális témák

Talán elsőre különösnek tűnhet, miképp válik az elbeszélés helyszínévé Finnország mellett Szomália is, és milyen apropóból lehet összekötni a világ két ennyire távoli pontját, de ennek miértjeire, a lehetséges analógiákra hamar fény derül. A terrorizmus és a klímakatasztrófa mindenkit érintő fenyegetése mellett a regény nagyon újszerűen és bátran alkalmazza a virtuális univerzum nyújtotta kommunikációs lehetőségeket, akár egy egyszerű hírközlésről, akár egy szerepjátszós chatszoba absztrakt belső működéséről legyen szó, ezzel is bővítve a könyv sokrétűségét és tovább növelve valóságábrázolásának hitelét. Arra a következtetésre juthatunk, hogy a még meglévő fizikai távolságaink is egyre inkább csak elvont keretek között értelmezhetőek, mindennek ellenére az emberek közötti elszigeteltség érzése nem csökken, sőt.

Pszichológiai elmélyültség

A fájdalmas, szívszorítóan feloldhatatlan közösségi bonyodalmak és egyéni dilemmák, úgymint a magány, az idegenség, a házastársi hűtlenség, a fogyasztói társadalom ridegségének és a gyermekvállalás elutasításának a jelenetezései sosem szájbarágósak, a karakterek eszmefuttatásai pszichológiailag is megalapozottnak és lényeglátónak tűnnek, azt érezhetjük, hogy együtt lélegzünk és gondolkodunk a szereplőkkel, akiknek nem csak az idejük, de a levegőjük is egyre inkább elfogy. És még ha az emberölés kérdésében, amely a regény egyik legfontosabb aspektusává terebélyesedik, nem is adhatunk felmentést az elkövetőnek, végre megszületett egy olyan mű, amely hatásvadász eszközök nélkül árnyalja a terrorcselekményekről kialakított képet, és a maga diszkrét módján szólít fel minket kíméletlen önvizsgálatra.

„A kéken villogó fények homályos képekként hatnak, az ismeretlen városokat ábrázoló videók életlen pettyeiként, amelyek inkább lelkiállapottá teszik a várost, mint hellyé, a sötétben táncoló fények tengerévé.”

A belső monológok felfokozott intimitásáért, az intenzív, eredeti, stilárisan is kikalapált és az olvasó fülében még sokáig visszhangzó mondatokért nemcsak a finn szerzőnek, hanem magyar fordítójának, Szécsi Noéminak is jár az elismerés. Sok magyarországi könyvespolcra kellene felférnie ennek az arányérzékeiben is kiváló kötetnek.   

lirakonyvklub.hu / Tinkó Máté