Regényeimben olyan világokat teremtek, amelyekben magam is szeretnék élni – interjú Ann Napolitanóval

Ann Napolitano Helló, gyönyörűm című családregényét egy személyes tragédia ihlette. A szerző elveszítette édesapját a pandémia alatt, és a lezárások miatt a családnak egymástól elválasztva kellett megküzdenie a gyásszal. Így születtek meg a Padavano nővérek, és váltak képzeletbeli társakká azok helyett, akikkel ez idő alatt nem lehetett együtt a szerző. A könyv világszerte hatalmas sikereket ért el, bekerült az Amazon 2023-as legjobb könyvei és a Goodreads Choice Awards 2023 legjobb könyvei közé. Felkerült Barack Obama ajánlott könyveinek a listájára, és Oprah Winfrey a könyvklubjának a kiemelt századik regényévé választotta.

Mi inspirálta a könyv megírására? Van olyan személyes élmény vagy esemény, ami befolyásolta?

Ezt a könyvet a pandémia kezdetén kezdtem el írni, és még sosem írtam ilyen gyorsan ennyit. Részben azért írok, hogy értelmet adjak magamnak és a világnak, és erre szükségem is volt: a Covid miatt helyhez voltunk kötve. Próbáltam olyan környezetet létrehozni, hogy a két fiam biztonságban érezze magát, még ha én nem is éreztem ugyanezt, hiszen az apám is épp ekkor halt meg.

Hálás voltam, hogy némi vigaszt találhattam az írásban, sőt, a remény is felcsillant a regény, a Helló, gyönyörűm világában. Mélyen beleéltem magam egy William Waters nevű szomorú kisfiú helyzetébe, aki a társaság kedvéért kosárlabdázott, és az erős, szenvedélyes, elválaszthatatlan Padavano nővérek helyzetébe, akik berobbantak a történetbe és William életébe. Írás közben kezdtem úgy érezni, hogy mind magamat, mind Williamet meg tudom gyógyítani, ha ezeket a vibráló személyiségű nővéreket – Juliat, Sylvie-t, Ceceliát és Emeline-t – a látóteremben tartom.

Milyen kihívásokkal találkozott a regény írása során, és hogyan birkózott meg ezekkel?

A könyv írása során a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy szinte azonnal mélyen megkedveltem a történetet és a szereplőket… Ahelyett, hogy lassan belesétáltam volna, ráéreztem volna a történetre, saját írói döntéseket hozva, olyan volt, mintha beledobtak volna az óceánba, és vadul csapkodnom kell a karommal, hogy a felszínen maradjak. Annyira fontosnak éreztem – szinte élet-halál kérdése volt –, hogy a szereplők történetét jól írjam meg. Állandóan aggasztott a gondolat, hogy esetleg nem megyek elég mélyre, vagy nem veszek észre egy igazságot.

A Padavano nővérek, Pilsen és William kitalált világa bennem élt, és addig lázasan dolgoztam rajta, amíg úgy nem éreztem, hogy igazságot szolgáltattam a számukra.

Van-e kedvenc jelenete vagy része a könyvnek, amely különösen fontos az ön számára? Miért?

A regényeimben olyan világokat teremtek, amelyekben magam is szeretnék élni: hiányzott az apám, aki már elhunyt, ezért írtam a Padavano lányok apjáról, egy kedves férfiról, akit Charlie-nak hívnak. Mindig azzal köszönti a négy lányát, hogy “Helló, gyönyörűm”, és ennek a köszönésnek a melegsége és az őszintesége minden lány sajátos, belső szépségét a felszínre hozza. A könyv szereplőivel együtt értékelni kezdtem Charlie szeretetének és figyelmének különleges erejét.

Miért választotta Chicagót a történet helyszínéül? Milyen kutatásokat végzett Chicagóval kapcsolatban, hogy hitelesen ábrázolja a hangulatot és a környezetet a történet évtizedeiben?

A Helló, gyönyörűm cím az életemre utal. A nagybátyám, aki Chicagóban él, kislánykoromban képeslapokat küldött nekem, és a köszöntés mindig ez volt: “Helló, gyönyörűm!” Imádtam, ahogyan ez a köszöntés hatott rám, és ezért elhatároztam, hogy Charlie Padavano minden alkalommal, amikor meglátja a lányait, ezekkel a szavakkal köszönti majd őket. Mivel a nagybátyám Chicagóban élt, ez egy különleges, szinte varázslatos hely volt számomra. Miközben kutatásokat végeztem, Pilsenbe és a nagybátyámhoz, Chicagóba is ellátogattam.

Mi inspirálta a Padavano nővérek megalkotásakor?

Gyerekkoromban sok időt töltöttem a legjobb barátnőmnél, és az ő édesanyjának hat nővére volt. Mindannyian alig százötven centi magasak voltak, és az arcuk is annyira hasonlított egymásra, hogy alig lehetett őket megkülönböztetni. Valahogy akkor tűntek a leginkább önazonosnak, amikor mind együtt voltak, és ez lenyűgözött. Ők inspiráltak arra, hogy megalkossam a Padavano nővéreket.

Mi inspirálta William karakterét, személyes történetét? Miért döntött úgy, hogy Williamnek ilyen súlyos mentális betegséget ad? Milyen kutatásokat végzett a klinikai depresszió hiteles ábrázolása érdekében?

William igaz történetét akartam elmesélni, és ez azt jelentette, hogy egy meglehetősen sötét helyre kellett követnem őt. A betegsége hiteles ábrázolásához kutatásokat végeztem az 1980-as évek pszichiátriai kórházairól, és sokat gondolkodtam azon, hogy milyen hatással lehetett rá a gyerekkora.

Melyik szereplővel tudott a legkönnyebben azonosulni?

Őszintén szólva az összes szereplőt szeretem, és talán Julia és Rose kivételével mindegyikükben van valami belőlem is, bár leginkább Sylvie-re hasonlítok. Emellett végig drukkoltam Williamnek, amíg írtam a regényt, részben azért, mert nem voltam biztos benne, hogy rendben lesz-e. A regényben a testvéri kapcsolatok óhatatlanul felidézik az olvasóban Louisa May Alcott Kisasszonyok című regényének a hősnőit.

Milyen hatással volt a saját történetére a Kisasszonyok?

Nem is tudtam, hogy a Kisasszonyok inspirálja a regényemet, amíg az első vázlatba bele nem kezdtem, és a Padavano nővérek nem kezdték magukat a March nővérekhez hasonlítani. Amikor ez megtörtént, el sem hittem, hogy nem vettem észre az összefüggéseket korábban. Létrehoztam egy négy erős testvérből álló családot, akik hihetetlenül közel álltak egymáshoz, és egy magányos fiatalembert, aki belépett a családjukba. A hasonlóságok a March nővérekkel és Laurie-val megvoltak, csak nem vettem észre őket. Gyakran meglepődöm azon, amikor írok, hogy a művem általában bölcsebb, mint én magam. A Kisasszonyok volt az egyik kedvenc könyvem gyerekkoromban, és nyilvánvalóan sosem hagyott el.

Mi a véleménye arról, hogy a szeretet képes-e egy széthullott családot újra eggyé forrasztani, ahogyan azt a könyvben látjuk?

Remélem, hogy valóban képes erre, és hiszem, hogy ez gyakran meg is történik, ha nem is mindig.

Mi a legfontosabb üzenet vagy gondolat, amit szeretne, ha az olvasók magukkal vinnének a könyve elolvasása után?

Remélem, ráébrednek, hogy sosem késő kapcsolatot teremteni, elérni azt a személyt, akit szeretnek, és elmondani neki, hogyan éreznek iránta.