Nem félünk az ovitól – interjú Balázsy Pannával
Balázsy Panna ezúttal a kiscsoportosokat és szüleiket szólítja meg.
Népszerű főhősöd volt 3.b-s, majd el is ballagott. Eddig csak visszaemlékezésekből ismertük egy-egy ovis kalandját, most mégis egy időgépben találjuk magunkat, hiszen Szandra kiscsoportos lesz! Miben segíthet Szandra a most vagy hamarosan ovit kezdőknek, a közösségbe épp beszokóknak?
Szandra, pontosabban a nővére, Szonja már a ráhangolódásban is sokat segít. Ő rutinos ovis, nincs benne félelem vagy kérdés, megszokta és szereti az óvodát. Ezt látja Szandra is, aki egy ideig csak elkíséri Szonját az anyukájával együtt, körbekukucskál, aztán megnyugodva hazamegy. A reggeli rituálék sokat segítenek a beszoktatásban. Az ovis Szandra történetek végigviszik az ovi előtt álló kisgyerekeket az óvodás élet minden részletén, így sokkal ismerősebb, megnyugtatóbb lesz ez a nagy váltás.
Volt olyan, amire te újra rácsodálkoztál, hogy „jé, ezt tényleg 3 évesen csinálja/tanulja egy gyerek”?
Amikor Szandrára gondolok, mindig egy kíváncsi, a világra nagyon nyitott, bátor, szenvedélyes lányt látok, még ovisként is. Egyáltalán nem lepett meg, hogy egy nap úgy döntött, inkább hazamegy az óvodából. Vagány csaj, már egészen kicsiként is a saját útját járja. Egy csodás óvodapedagógus, Kovácsné Gémesi Annamária segített a felkészülésben, amire ennyi év után szükségem is volt, hiszen a saját lányaim már felnőttek. Arra nem emlékeztem pontosan, hogy melyik ovis évben pontosan hol tartanak a gyerekek a fejlődésben.
Ennél a korosztálynál a képek is rengeteget mesélnek a gyerekeknek. Neked van kedvenced?
Most jöttem rá, hogy felettébb hasonlítok Szandra anyukájára. Rippl Renáta, aki a fantasztikus illusztrációkat készítette, nem árulta el nekem előre, hogy erre készül – csak a kész rajzok során szembesültem vele. Végül is, tényleg én vagyok Szandra anyukája, ami a szavakat illeti. Reninek köszönhetjük, hogy megelevenednek a sorok, és ilyen aranyos könyv született. A kedvenc jelenetem az, amikor reggelente átváltoznak oviba menet: királykisasszonynak, űrhajósnak, szuperhősnek képzelik magukat, és eszerint vonulnak végig az utcán, a zöldségesbácsi legnagyobb örömére. Ezt felnőttként is érdemes kipróbálni, sőt gyakorolni. Sokkal vidámabb lesz tőle a napunk.