Csernobil 01:23:40 – A világ legsúlyosabb nukleáris katasztrófájának hiteles története
A csernobili atomerőművet, hivatalos nevén a szovjet korszakban a Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőművet 1970-ben kezdték el építeni egy távoli régióban, Ukrajna mocsaras, északi határán, 15 kilométerre északnyugatra Csernobil kisvárosától. A kietlen helyszínt azért választották, mert viszonylag közel, mégis biztonságos távolságban helyezkedett el Ukrajna fővárosától, a megfelelő vízellátástól – a Pripjaty folyótól – és a nyugati Ovrucsból a keleti Csernigovba vezető, akkor már létező vasútvonaltól. Ez volt az első atomerőmű a tagköztársaságban, és a Szovjetunió legjobb és legmegbízhatóbb nukleáris létesítményének tartották.
Az erőmű építésével egyidejűleg a Szovjetunió kilencedik atomgrádját (atomvárosát) húzták fel onnan 3 kilométerre Pripjaty néven, kifejezetten azzal a céllal, hogy az ambiciózus erőmű 50 000 kezelőjének, a kisegítő személyzetnek és családtagjaiknak otthont adjon. Pripjaty az egyik „legfiatalabb” város volt a Szovjetunióban, lakosainak átlagéletkora mindössze 26 évre rúgott.
A gigantikus művelet felügyeletével a 35 éves turbinaszakértőt és hithű kommunistát, Viktor Brjuhanovot bízták meg, akit a kelet-ukrajnai Szlavjanszkája hőerőmű főmérnökhelyettesi posztjáról helyeztek át, és neveztek ki a csernobili erőmű igazgatójának. Úgy tűnik, hogy igazgatóként őszintén kedvelték és tisztelték, az erőmű egyik eredeti főmérnökhelyettese így nyilatkozott róla: „Nagyszerű mérnök. És ezt komolyan mondom.”
Új minőségében Brjuhanov volt a felelős mind az erőmű, mind a város építésének felügyeletéért, és neki kellett megszerveznie mindent, a munkások toborzásától kezdve a gépek beszerzésén át a kőművesmunkákig. Keményen dolgozott, de minden erőfeszítése ellenére az építkezés a kommunista rendszerre jellemző problémák tömkelegével küzdött. Több ezer tonna vasbeton hiányzott a megrendeltből, és a speciális felszereléseket vagy lehetetlen volt beszerezni, vagy amikor végül megérkeztek, rossz minőségűek voltak, így kénytelen volt megrendelni a pótlások legyártását a helyszínen rögtönözve felhúzott műhelyekben.
Bár e bonyodalmak miatt az erőmű kétéves késésben volt a tervezetthez képest, az első reaktort – az egyes blokkot – 1977. november 26-án, hónapokig tartó tesztek után üzembe helyezték. Három további reaktor épült meg: a kettes blokk 1978-ban, a hármas 1981-ben és a négyes 1983-ban. Mind a négy reaktor a viszonylag új, szovjet tervezésű Reaktor Bolsoj Moscsnoszti Kanalnij (RBMK)-1000, azaz csatorna típusú, nagy energiakimenetű reaktor volt, amely két 500 megawattos gőzturbina-generátoron keresztül 1000 megawatt elektromos teljesítményt adott le. Az RBMK-1000 grafitmoderátoros, forralóvizes reaktor; a szokatlan és kissé idejétmúlt kombinációt az 1960-as években tervezték azért, hogy nagy teljesítményű, gyors, olcsó és könnyen megépíthető legyen, viszonylag egyszerűen lehessen karbantartani, és hosszú élettartammal bírjon. Mindegyik reaktor 7 méter magas és 11,8 méter széles volt.
1986-ban tizennégy ilyen típusú reaktor volt üzemben az országban, míg további nyolc építés alatt állt. Ezek közül kettő építése folyt Csernobilban 1986-ban a baleset éjszakáján, az ötödik blokk elkészültét még arra az évre várták. A négy meglévő reaktor együttesen Ukrajna villamosenergia-termelésének 10 százalékát adta, és ha az ötödik és hatodik blokk is elkészül, a csernobili lett volna az erőművek közül a legnagyobb kapacitású – a vízerőműveket leszámítva – az egész világon.
Sziklai István fordítása