Mechler Anna: Levedi lánca (részlet)

Nándi felkiáltott, a fiúk döbbenten meredtek az előttük fekvő emberre. Elsőként Boti nyerte vissza a lélekjelenlétét, és óvatosan elfordította a férfi fejét: Józsi bácsi volt az, az iskola portása. A homlokából vér szivárgott, a szemüvege félrecsúszott, és azt motyogta:

– A kápolnánál…

Boti megtámasztotta a portás vállát, és az ikrek felé kiáltott:

– Gyorsan! Menjetek a tanáriba, hívjatok segítséget!

Aztán Leventéhez fordult:

– Hozz egy kis vizet! Marci, te keresd meg a védőnőt, hátha itt van még! Nem volna rossz egy kis fertőtlenítőszer… meg valami ragtapasz.

A fiúk szétrebbentek. Boti Nándival és Petivel a hátára fordította a portást, és begyűrték a feje alá Miki tornazsákját. Elsőként Levente ért vissza a vízzel. Boti megnedvesített egy papír zsebkendőt, és megtörölte a portás véres homlokát. A férfi mocorogni kezdett, majd elhaló hangon rebegte:

– Vizet…!

Peti elvett a polcról egy főzőpoharat, kicsit kiöblítette, aztán vizet töltött bele. Boti meglazította a portás ingét a nyakánál, feltámasztotta a fejét, és óvatosan megitatta.

A folyosóról lábdobogás hallatszott: az igazgató és Veronka, a titkárnő érkezett a Takács ikrekkel.

– Józsi bátyám, mi történt? – kérdezte aggodalmasan Veronka néni.

Az idős ember nem válaszolt, de lassan kinyitotta a szemét. Értetlenül nézett a körülötte térdelő alakokra.

– Hol vagyok?

– A kémiaszertárban – sietett válaszolni Boti.

– Hogy kerültem ide? – kérdezte csodálkozva az öreg.

– No, ezt én is szeretném tudni! – felelte az igazgató.

– Kicsit fáj… a fejem – mondta a portás, és megsimította a homlokát. Csodálkozva észlelte, hogy csupa vér lett a keze. – Hát ez meg?

Ekkor érkezett Enikő, az iskola védőnője az elsősegélynyújtó táskával.

– Fiúk, menjetek egy kicsit hátrább! Marci, nyisd ki az ablakot! – Azzal letérdelt Józsi bácsi mellé. – Boti, kérlek, fogd meg Józsi bácsi fejét, amíg lefertőtlenítem a sebet!

Enikő gyorsan és szakszerűen áttörölte, majd lefertőtlenítette a seb környékét, és közben hangosan kommentálta, amit tapasztalt:

– Egy ütés nyoma. Igen, Józsi bácsi, valaki fejbe csapta magát valamivel. Alighanem egy rúddal. Nem súlyos. A fejsebek nagyon tudnak vérezni, de a kisebb ütéseket felfogja a koponyacsont. Pár perc, és jobban lesz. Fiúk, ne hagyjátok még magára, mert lehet, hogy szédülni fog! Segítsetek majd neki visszamenni a fülkébe!

Az igazgató komor tekintettel nézte a portást.

– Vissza tud emlékezni, mi történt? – kérdezte, amikor az öreg körül lecsillapodott a nyüzsgés.

– Őszintén szólva nem. Valaki kérdezett tőlem valamit, én válaszolni szerettem volna…

– Amnézia – fordult a védőnő az igazgató felé. – Sokkos állapotban van. Ha kicsit megnyugszik, lehet, hogy eszébe jut valami. De korántsem biztos.

– Fáj valamije? – kérdezte tovább az igazgató.

– Csak a fejem. És egy kicsit szédülök.

– Arra esetleg emlékszik, ki volt az, és mit kérdezett, mielőtt megsérült?

Józsi bácsi egy kicsit gondolkodott.

– Nem tudom, nem emlékszem.

– Amikor magához tért, azt mondta, hogy a kápolnánál! – vágott közbe Levente.

– Mi van a kápolnánál? – fordult hozzá Veronka néni.

– Nem tudom. – Levente zavartan a másik lábára állt. – Józsi bácsi valami olyasmit mondott, amikor magához tért, hogy a kápolnánál.

A portás zavart tekintettel nézett a fiúra.

– Ezt mondtam volna? Lehet, nem emlékszem…

A védőnő összepakolta a táskát.

– Ha elég erősnek érzi magát, most már felkelhet.

A Takács ikrek szolgálatkészen léptek az idős ember mellé, és a hóna alá nyúltak, hogy segítsék felkelni. Mielőtt a hetedikesek kiszivárogtak volna a szertárból, az igazgató feléjük fordult.

– Most beszélnem kell a biztonsági szolgálattal és a takarítókkal, de szeretném, ha holnap a második szünetben bejönnétek hozzám, és elmondanátok, mi történt itt az elmúlt órában. Mindannyian!