Novák Zsüliet: A keszthelyi kraken titka (részlet)

Forró, júliusi napunk lesz, már most harminc fok körüli a hőmérséklet, ráadásul itt, a Balaton mellett elég magas a páratartalom. A hátizsákom, benne a meleg polárral, kellemetlenül melegíti a hátam. Alig várom, hogy bemenjünk a föld alá, már csak a hűvös miatt is, de persze a koboldok és a drágakövek ottléte sem utolsó szempont. Végre magunk mögött hagyjuk a házakat, ritkásan álló fák között vezet el az utunk. Furcsán hatnak a hosszúlevelű fenyők ebben a hőségben, de láthatóan mégis jól érzik magukat a kies tájban. Itt mindenféle bányamunka természetesen már rég befejeződött, és azóta a természet a lehetőségeihez idomulva visszafoglalta a maga területét. A gödör oldalában és alján a lecsorgó esővíz látványos felszíni formákat alakított ki: folyóvölgyeket, hegyvonulatokat, kanyonokat – csak mindezt kicsiben. Az egész úgy néz ki, mintha a koboldok egy egész megyét sűrítettek volna a bánya területére. Innen, fentről egyszerre pillanthatunk a távolba, gyönyörködhetünk a balatoni panorámában és nézhetünk le a hegy gyomrába. Lady M kapitány megálljt parancsol, fáradtan leheveredünk a földre, és még azt sem kérdezzük, merre tovább, annyira örülünk a pihenőnek. Lady M hunyorogva körbenéz, aztán egyszer csak elindul. Nagyokat, úgy egymétereseket lép. Hármat előre, hármat jobbra, aztán megint hármat előre és megint hármat jobbra. Ott dobbant kettőt a bal lábával, kettőt a bal lábával, aztán páros lábbal kezd ugrálni. Sokat ugrál, láthatóan elfárad. Megáll, aztán dühösen kiabál:
– Na mi lesz már!
– Jelszó? – hangzik a föld mélyéből egy magas férfihang. Inkább vicces, mint ijesztő.
– Kínos lábszag – kiabálja Lady M.
Mi természetesen kuncogni kezdünk.
– Az nem jó, az tavaly volt – felel a földmélyi hang.
Aztán csönd. Nem történik semmi, de Lady M-nek fogytán a türelme.
– Na jól van, ki vele Oszkár, mi az új jelszó?!
– Zsírban pörkölt csiganyál!
Aztán megint csönd. Lady M tehetetlenül széttárja a kezét, aztán ismét dobbant az egyik lábával kettőt, aztán a másikkal, majd páros lábbal ugrál tizenkettőt, ezúttal már meg tudom számolni.
– Jelszó? – halljuk ugyanazt az unott hangot.
– Zsírban pörkölt csiganyál.
– Helyes, Lady M, fáradjatok be!
És ahogy ez elhangzik, egyszerre megnyílik a föld, és egy széles lépcső tárul fel köztünk és Lady M között. Ő késlekedés nélkül elindul lefelé a lépcsőn, mi tétovábban, de azért mindannyian utánamegyünk. A föld alatt egy kis portásfülke beugrójában pillantjuk meg azt a bizonyos Oszkárt. Annyira örül jöttünknek, hogy ugrálva vár minket. Akkora lehet, mint Hanna, a bőre egészen élénkzöld, a füle nagy és hegyes, egymástól függetlenül mozognak, mint két kis antenna. A szeme sárgán csillog, mint egy macskáé, a haja nem is vörös, inkább piros és ezerfelé áll. Ruhája sok, különböző árnyalatú zöld foltból áll, a derekán egy zörgő bőrtarisznya lóg, amiből köveket varázsol elő, és büszkén mutogatja kincseit Lady M-nek. Ő türelmesen végignézi és megdicséri őket, de észreveszem testtartásában a nyugtalanságot. Oszkár hangja rekedten csilingel, egyszerre csúfolódó és barátságos. Apró, piszkos körmeivel folyton magát vakarássza vagy matat valamit.
– Gyertek csak, gyertek, már nem is reméltem, hogy jönni fogtok!
– Hogyhogy? – lepődik meg Lady M.
– Sikerült elfognunk a tolvajt, ennek örömére ma nem dolgozunk, hanem mulatunk.
– Ti mulatni is szoktatok? – kérdezi Valentin.
– Hát persze! Egy kobold sohasem hagyja ki a lehetőséget egy jó kis mulatozásra! Csatlakozzatok hozzánk! Nemsokára engem is leváltanak, és akkor találkozunk a nagyteremben!
– És mit szoktatok enni és inni? – kérdezi Emília, és hirtelen nagyon sokan nagyon sok mindent szeretnénk kérdezni ettől a barátságos és beszédes koboldtól, de Lady M egyetlen kézfeltartással belénk fojtja a szót.
– Inkább maradjunk még egy kicsit ennél a tolvajnál! Ki volt a tolvaj?
– Titusz.
– Ugye nem viccelsz velem, Oszkár?
– Én? Nem, nem! Titusz volt a tolvaj.
– És ezt honnan tudjátok?
– Onnan, hogy megtaláltunk egy smaragdot a cuccai között. Acél vezér parancsára minden hálótermet átvizsgáltunk, és hát a kő ott volt Titusz holmijába rejtve, sokan látták. Így Tituszt most bezárták a toronyba, amíg meg nem törik és el nem mondja, hol a többi kincs, utána majd döntenek a büntetéséről.
– Mi lesz a büntetése? – kérdezem.
– Száműzik – feleli Oszkár röviden, fülei közben egészen lekonyulnak.
– Vezess Tituszhoz! – parancsolja várakozást nem tűrve Lady M a koboldnak.
Van ez a hangja a kapitánynak, amitől hirtelen mindenki összekapja magát, és nemcsak mi heten, hanem még Oszkár is engedelmeskedik neki. Rövid ideig azt hittem, kellemes eszem-iszom vár ránk a föld mélyén, de most hirtelen megfordul a fejemben, hogy akár bajba is kerülhetünk, ha felülbíráljuk a koboldok ítéletét. De Lady M fura bogár, néha vicces, néha komoly, de azért elég kedves és laza, ugyanakkor az is biztos, hogy még sosem láttam félni. Talán ezért követjük mindannyian a föld gyomrába, a koboldok börtönébe is.
De hát végül is erre szerződtünk, nem igaz?