Kiss László (interjú)

Mi volt az az élmény, gondolat, ami elindította a Mindig, ha jön az este megírását?

Egy gyulai anekdota felidézése: 1933-ban született nagynéném mesélt egy gólyáról, amelyik fennakadt a németvárosi katolikus templom tornyán. Leginkább novellákat írok, kisebb formákban gondolkodom, ezért a pórul járt madár történetében mindjárt megláttam a kispróza lehetőségét. Elbicikliztem a tantihoz, újból elmeséltettem vele a sztorit, amikor pedig gépbe vittem, kicsit megszíneztem, eltávolítottam, hozzáírtam, és meg is született a rövid novella. Ahogy illik: csattanós zárással. De amint elvontam a csattanót a végéről, azt éreztem, nyílik a szöveg, mozdul valamerre, többet is tud. Ez a felismerés határozta meg azután a következő négy évem, sorra írtam a múlt század harmincas-negyvenes éveiben játszódó prózákat: novellákat, töredékeket, fejezeteket. Ezekből állt össze a most megjelent második világháborús, Horthy-korszakbeli regény, amelynek egy tizenegy éves kislány a főszereplője.

A Lotti név egyik jelentése „szabad”. Ez fontos jelentéssel bírhat, hiszen a regény központi eleme a háború. Véletlenül lett Lotti a főhős, vagy szándékosan választottad ezt a nevet?

Nem könnyen boldogultam a kislány nevével, kezdetben – sváb származású nagymamám után – Terikének neveztem, több publikált részletben még az ő neve olvasható. Bár a Terézia név gyakori volt a németvárosiak körében, ebben a szövegvilágban valahogy nem tudtam megbarátkozni vele. Azt éreztem, a Lottiban több a kellem és a báj, ami már csak azért is fontos volt a számomra, mert a regénybeli kislánynak többek között jellembeli és egészségügyi okokból komoly problémája van a nőiességgel, a társadalom által elvárt női szerepekkel.

A Mindig, ha jön az este főszereplője egyébként Kranczler Karolina – a Karolinát becézték Lottinak is –, ő, kishúga és anyukája várják haza édesapjukat a frontról. A szabadság vagy a szabadság vágya tehát fontos a regényben, hiszen túlságosan sok mindent felülír a korabeli élet valamennyi területén megnyilvánuló háborús helyzet. Csaknem mindenki vesztes.

A kötet egyik fontos szereplője Hosszú László, az új hittantanár. Te magad is tanár vagy, tekinthető-e Hosszú László a te rezonőrödnek?

Nem, eszembe se jutott ez a lehetőség, a saruszíját nem oldhatnám meg Hosszú Lászlónak, aki létezett a regény valóságán kívül valóságban is. Nagynéném visszaemlékezéseiből egy nagy műveltségű, figyelmes, mélyen vallásos, de igen gyakorlatias gondolkodású ember képe rajzolódott ki előttem, egy korszerű paptanáré. Nagy hatással volt a tanítványaira és a környezetében élőkre. Rendkívüli idők voltak, nagy szükség lehetett az ilyen emberekre.

„Van, hogy új életet kell kezdeni.” Ez a regény egyik kulcsmondata. Van személyes élményed az újrakezdéssel kapcsolatban?

Persze, számos, de ezek alapvetően magánéleti vonatkozásúak. Az újrakezdésnek, a nyitásnak egy kézzelfogható dokumentuma ugyanakkor ez a könyv is, hiszen ilyen időbeli távolságba még nem merészkedtem prózában.

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/mindig-ha-jon-az-este