Kolbe-Kontor Ildikó: Kertvárosi Kutyák Nyomozóiroda – Bevetés indul! (beleolvasó)
Hallottál már a Kertvárosi Kutyák Nyomozóirodáról? Nem?! Pedig a szlogenjük ismerős lehet, egy csomószor ment a tévében, még kis zene is volt alatta, ami egyből bekúszott a füledbe, a hajadba, de még a bőröd és a körmöd alá is. Szóval ez volt az: MINDENT KISZAGOLUNK, A MINDENIT! És közben meg szólt a pa–pa–rapp–para–rapp–pa–rapp, és megjelent három szimatoló kutyaorr, aztán jöttek a mancsnyomok, egyre több, míg be nem terítették az egész képernyőt.
Nos, akkor épp itt az ideje, hogy megismerd történetünk három főhősét: Zsömlét, Kolbászt és Uborkát, minden idők legnagyobb kutyanyomozó-kiválóságait!
Zsömle egy szemüveges, rövidlátó tacskó, aki állandóan összekever mindent és mindenkit, és csak a fülei sárgásbarna színe miatt ragasztották rá ezt a megtisztelő nevet. Az egyik legszenzációsabb mutatványa, hogy ki tudja fordítani a fülét, miközben fordul egyet, fordul kettőt, aztán hármat, négyet, ötöt, a végére pedig már tisztára olyan lesz, mint egy koszos forgószél, amit ha meglátsz, inkább gyorsan fuss az ellenkező irányba! A gazdáját Misinek hívják, negyedikes, és a Pitypang utca 27.-ben lakik, itt, Szellővárosban. Arrafelé a házak nagyon egyformák, mert annak idején szinte egyszerre építették őket, így csoda, hogy Zsömle szürkületben egyáltalán hazatalál.
Kolbász egy nagyra nőtt vizslakölyök, a korát tekintve igazi matuzsálem, de az egyéb képességeit vizslatva rá kell jönnünk, hogy még egy kétéves embergyerek is komolyabban veszi a világot. A nevét arról kapta, hogy még a fajta mintapéldányaihoz képest is túl vöröses a szőre, és amikor alszik, akkor is nagyon furcsa látványt nyújt, mert mind a négy lábát teljesen behúzza maga alá, és úgy fekszik ott, mint egy szép szál, hosszúra nyúlt kolbász. Láttál te már kutyát így aludni? A Zsömléékkel szemközti házban lakik, öt gyerek a gazdája, akik egész nap nyúznák-húznák, ha Kolbásznak nem lenne meg az a különleges képessége, hogy minden szeleburdisága ellenére remekül el tudjon rejtőzni. Be tud épülni bárhová! Ha éppen olyan kedve van, lekváros kezű, csattogó fogú, fikamikás kölök legyen a talpán, aki megtalálja.
A bemutatást a kedves, ám rendkívül félénk kis Uborka zárja: ne aggódj, nem egy zöld kutyáról van szó, hanem egy teljesen közönséges kinézetű, hófehér uszkárról. A Pitypang utca legvégén lakik, így pár kerítés alatt át kell evickélnie, és néhány bokor felett átugrania, hogy elérjen a barátaihoz. Nagyon szeret átbujkálni a dolgok alatt, így esett meg vele az is kölyökkorában, hogy az egyik manőver közben véletlenül feldöntötte a kerti asztalt, és azzal együtt ráborult egy nagy üveg kovászos uborka. Ezt aztán hetekig nem lehetett rendesen kitisztítani a szőréből, a legelszántabb kutyakozmetikus sem bírt vele. Akárhányszor sétáltatták a formára nyírt kutyust a formára nyírt bokrokkal övezett utcán a gazdái – egy kedves, házias manöken és egy szívdöglesztő, zselézett hajú borász –, az emberek elfordultak az émelyítő háziállat láttán, és csak annyit suttogtak: uborka… Így aztán a kis uszkáron rajta maradt a név. A manöken és a szívtipró is belenyugodtak, igazából még tetszett is nekik. Hiába tiltakoztak a közönséges név ellen a modellbarátnők és a borkóstoló cimborák, többé nem lehetett róla lebeszélni őket.
Egyvalami közös ebben a három ebben: az, hogy a nevükből ugyan kijönne egy ínycsiklandozó szendvics, valójában mindannyian utálják az uborkás-kolbászos zsömlét. Egy-két kivételtől eltekintve többnyire csak a száraz kutyatápot eszik meg. És persze még egy dolog: egészen kiváló a szaglásuk, még a fajtársaik között is. Ezt úgy értsd, hogy nemcsak átlagos, nem is átlagon felüli, hanem tényleg KI–VÁ–LÓ, amivel nyaralni küldik a legelvetemültebb nyomozókutyákat is. Kiszagolják a sóderből a hangyakakit, a mézeskalácsból a sót, a szennyeskosárból a tiszta ruhát, és ezzel a képességgel felderítik a legeldugottabb karácsonyi ajándékokat is, előkerítik a legrégebb óta keresett legódarabkát. Egyszerűen bármit kézre tudnak keríteni, amivel megbízzák őket.
