Oravecz Imre: Alkonynapló (részlet)

(Halogatás)A 2412-es út mentén, a Dona-völgyben egy helyen a meredek oldal tetején oszlopszerű szirtek nyúlnak fel a fák közt. Évek óta tervezem, hogy Egerbe menet vagy onnan jövet megállítom a kocsit, felkapaszkodom, és megnézem őket közelről, de képtelen vagyok sort keríteni rá. Vagy sietek, vagy kedvezőtlen az idő. Mennyi mindennel voltam már így, és késtem le róla, mert megszűnt közben, vagy egyszer csak nem érdekelt többé.

(Toledo) F. D., lelkes hívem, aki olvasótalálkozókat szervezett nekem Kaliforniában, és fedezte utazásom költségét is, e-mailben tájékoztat, hogy az ohiói városban járva az egykori magyar templom születési anyakönyvében megtalálta a Kaliforniai fürj főhősének, Árvai Jánosnak a nevét. A vezetéknév stimmel, de a többiben téved. Regénybeli alakom keresztneve István, és Magyarországon született. Válaszomban kijavítom. Mindamellett engedek a csábításnak, és magamban eljátszom a gondolattal: lehet, hogy ami ott történik a regényben, tőlem függetlenül és bizonyos eltérésekkel egy Jánossal a valóságban is megesett.

(Pihenés) Reggelente és napközben, az ebéd utáni ledőlést követően is mindig fáradtan kelek. Olyan, mintha valami nehéz fizikai munkát végeztem volna. Az éjszaka az és a nappal fele.

(Idő 2) Fikció, de egységeivel mérhető a változás, a múlás. Mikor az ember meghalt, és a földbe vagy urnába teszik, beszünteti a mérést, és túlélő szerettei is csak életkorát, esetleg elhalálozása évét tartják azontúl számon. Pedig a változás folytatódik és mérhető, őt azonban már nem érdekli, nem okoz fájdalmat, és nem fenyeget azzal, hogy véget ér, mert az örökkévalóságban zajlik.

(Talán) Ha megvolna a régi határ, a régi erdő, ha megvolnának a földek, a dűlők, a fák, a tisztások, talán könnyebb volna még élni.

(Az ima tárgyának változása) Amíg M. L. kicsi volt, azért fohászkodtam, hogy csak akkor haljak meg, mikor ő nincs velem, mert szörnyen megijedne és pánikba esne. Most meg, hogy már nagyfiú, kamasz, azért esedezem, hogy bárcsak itt lenne. Nem fogná közben a kezem, talán hozzám se merne érni, viszont nem lennék egyedül. Sírna, de már tudná, mi a teendő, kinek, hova kell telefonálni, melyik szomszédnak szólni.

(Neheztelés) Nagy igazságtalansága a természetnek, hogy ha betegség vagy baleset nem hozza előre, a legnehezebbet: a halált öregen, vagyis a legerőtlenebb állapotban kell véghez vinni.

(Az ellenállás elillanása) Az East of Edenben Adam Trask nagy vagyont, tengernyi pénzt örököl az apja után. Nem derül ki, mivel, hogyan szerezte ezt Washingtonban a néhai öreg Trask, Steinbeck nem foglalkozik ezzel. Csak volt neki, lett, és kész. Némi malíciával kérdezhetném: azért, hogy a fia módos ember lehessen Dél-Kaliforniában? Negyedszerre olvasom a regényt, és még mindig berzenkedem ez ellen a mesei elem ellen. Ellenállást vált ki belőlem, de aztán elillan, mert ami megelőzte és utána következik, a mű egésze, a tárgyilagos hang, a bámulatos nyelvi pontosság, érzékletesség és egyszerűség, az emberi küzdelem, a szenvedélyek, az élet drámájának elemi erejű megjelenítése végül ismét elfogadtatja velem.

(Vadászmezők) Pipishegy-tető, Legyező, Csutaj, Dregoly – kivételesen tisztán tartott, kaszált füvű dűlők itt-ott szándékosan meghagyott, formásra nyesett vadkörtefával, fűzfával, galagonyabokorral a fenyvesek ölelésében. Kökény, csipkebokor, dudva, eldobott műanyag flakon vagy idehozott egyéb szemét sehol. Rendezettség, csín, kellem. Jó itt lenni, nézelődni, hallgatni a csendet. De csak addig, amíg meg nem pillantom az első magaslest. Akkor görcsbe rándul a gyomrom, és visszafordulok, mert egyből eszembe hozza, a képembe vágja, hogy ez nem ápolt legelő vagy közpark, hanem egy távol élő pénzeszsák játszótere, aki azért vette meg a sokhektáros határrészt, hogy vadászszenvedélyének hódolhasson az egykori szántókon, amelyek évszázadokon át nemzedékek életének alapját és értelmét képezték.