Az ember évezredek óta ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül – interjú Benedek Szabolccsal

A spalatói boszorkány című regényed májusban jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. A regény valós történelmi figurákat elevenít meg, miközben bemutatja a tatárjárás kegyetlenségeit, és arra keres választ, miként lehet túlélni egy pusztulásra ítélt országban. Honnan jött ez a témaválasztás?

Régóta érdekel a tatárjárás időszaka. A mongoloké volt a világ valaha létezett legnagyobb egybefüggő birodalma. Hatalmas területen terült el, rendkívül jól szervezett struktúrával, közben szinte a semmiből született meg, viszonylag rövid idő leforgása alatt. Persze mindezért borzalmas árat fizettek a leigázott népek, nem véletlen, hogy a végeláthatatlan sztyeppékről érkező, irgalmat nem ismerő hódítókat akkoriban sokan a Tartarosz, azaz a Pokol fiaiként azonosították. Részben innen ered a magyar történeti hagyományban is szereplő „tatár”, „tatárjárás” elnevezés. Magyarország volt ennek a terjeszkedésnek a legnyugatibb állomása, noha a tatárok innét is tovább akartak menni, további európai országokat leigázni. Az utóbbi években több olyan kutatási eredmény született a tatárjárásról, amelyek részben új megvilágításba helyezik az eddigi ismereteket. Igazából máig nem tudjuk pontosan, hogy Batu kán miért vonult ki hirtelen az országból, de az újabb leleletek és kutatások fényében az látszik, hogy a kezdeti sokk, illetve a központi hatalom átmeneti megszűnése, a király elmenekülése után helyi szinten sikerült úgy védekezni, hogy a tatárok végül föladták a Magyarország megszállásáról, illetve elpusztításáról szóló terveiket.

A regény helyszíne sem mindennapi, a történet alakulása mentén hangulatos leírásokkal állítasz emléket a mai Split középkori városrészének. Miért volt számodra ennyire meghatározó ez a hely?

Tavaly az ottani Kurs kulturális egyesület jóvoltából egy hónapot tölthettem ösztöndíjjal Splitben. Az óvárosban kaptam egy lakást, úgyhogy naponta róttam azokat a szűk tengerparti utcákat, amelyeknek az évszázadok alatt tükörsimára koptak a köveik, és amelyeken a regény figurái is járnak. Sajnos nem volt felhőtlen a nyugalom, az orosz–ukrán háború első hetei zajlottak, én is folyamatosan figyeltem a híreket – miközben a város atmoszférája, történelmi miliője, a Diocletianus császár idejéből, majd a középkorból megmaradt falak és építmények az első napoktól fogva teljesen magukkal ragadtak. Azt terveztem, majd kiruccanok onnét mindenfelé, ami részben meg is valósult, de inkább egész délutánokat töltöttem azzal, hogy bolyongtam Split utcáin – kora tavasz volt, még nem voltak turisták, nem volt tömeg –, vagy egyszerűen csak ültem a tengerparton, és magamba szívtam az Adria kéklő nyugalmát. Ez akkora töltet és inspiráció volt, hogy lehetetlen volt nem írnom belőle valamit. Ráadásul Split, a középkori Spalató pont a tatárjárás idején fontos szerepet játszott a magyar történelemben: erre a környékre menekült IV. Béla és családja, ott leltek menedékre, miután az Adriához érve az őket üldöző tatárok föladták a hajszát.

Bár a közoktatási tananyagnak kiemelt részét képezi a magyar történelem, mégis megannyi új, izgalmas részlet sejlik fel egy-egy kortárs történelmi regényből, amelyekben hol több, hol kevesebb fikciós elem jelenik meg. Szerinted, mi a megfelelő viszonyulás, miként érdemes az írónak egyensúlyoznia történelem és fikció határán?

Fontos hangsúlyozni, hogy fikcióról beszélünk, azaz a történelmet elsősorban nem ezekből a regényekből lehet a maga teljességében megismerni, de az érdeklődés felkeltése fontos – csakúgy, mint az adott kor miliőjének és sorskérdéseinek megjelenítése. Az írói hitelesség és a tudás természetesen nagyon lényeges, ugyanakkor az attitűdok ábrázolásánál időnként különösen nehéz feladatnak bizonyul elszakadni a mától. Például ahogy idősebb vagyok, egyre gyakrabban találkozom olyan alkotásokkal – filmekkel vagy regényekkel –, amelyek abban a korban játszódnak, amelyben már én is éltem, és igaz, hogy minden díszlet a helyén van, valahogy mégis sokszor az az érzésem, hogy ezzel együtt mégse egészen ilyenek voltunk. Talán az a legnehezebb, hogy ne a mai ember fejével gondolkodva és mai viselkedésmintákat követve ábrázoljunk hajdani szereplőket és eseményeket. Ráadásul minél messzebb megyünk vissza az időben, annál nehezebb a nyelvezetet is visszaadni, hiszen amennyiben egy az egyben próbálnánk rekonstruálni az évszázadokkal ezelőtti dialógusokat, az olvasó egy idő után a sarokba dobná a könyvet. Az írói lelemény tehát egy történelmi regény esetében leginkább abban rejlik, egyben az a legnagyobb kihívás, hogy a lehető leghihetőbben mutassuk meg, hogy bizonyos események így történhettek, és a szereplők így gondolkodhattak.

A regény az Athenaeum Kiadó kortárs történelmi regényeket felvonultató Időutazó sorozatának része. Szerinted miért ennyire népszerű műfaj a történelmi regény? Te miért kedveled ezt a műfajt?

Nem egyszerű pár szóban meghatározni a történelmi regény mibenlétét. Számos nagyepikai alkotás cselekménye visszavezet a múltba, sőt, ha végigtekintünk akár a nagy regényklasszikusok, akár az iskolai kötelezők során, többségük a megszületésükhöz képest a múltban játszódik, mégse nevezzük mindet történelmi regénynek. Régi mantrám, hogy a történelem egy forgószínpad: a helyszínek és a díszletek változnak, az ember azonban évezredek óta ugyanazokkal a kérdésekkel szembesül, ugyanazokba a szituációkba csöppen bele, és ugyanazokat a problémákat próbálja megoldani. Hogy sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel, az a történelem tanulmányázásából válik igazán élesen láthatóvá, és ez derülhet ki a történelmi regényekből is. Ez nem azt jelenti, hogy egy történelmi regény afféle kulcsregényként olvasandó, inkább azt, hogy a világ és az ember megismerésének egyik lehetséges eszköze lehet. Amikor A spalatói boszorkányt írtam, illetve kutattam hozzá, számos olyan helyzettel találkoztam, ami napjainkkal összefüggésben is előkerül, a Kelet és a Nyugat érintkezésétől kezdve a menekültekhez való viszonyuláson át bizonyos előítéletekig. Egy jól megírt történelmi regény hű tükre az évezredek óta több ponton változatlan emberi attitűdnek. Talán ezért kedvelem én is ezt a műfajt. Már gyerekként, kamaszként sok történelmi regényt olvastam, amihez persze hozzátartozik egy nagyfokú történelmi érdeklődés is.

Számos írásod, könyved megjelent az elmúlt években, változatos témákban, műfajokban alkotsz. A spalatói boszorkányt kiknek ajánlanád olvasásra?

Nagyon profánul és leegyszerűsítve azt mondanám, hogy mindenkinek, aki szereti, ha egy regényben van fordulat, kaland, érzelmek és indulatok, na és olyan figurák, akik mindenféle idealizáltságtól mentesen ugyanolyan emberi módon esendőek, mint mi, mindannyian. Van még benne történelem, és mint említettem, a ma emberének is ismerős helyzetek. Na meg persze benne van a kéklő Adria és sok napütés. Itt a nyár, a legjobb alkalom arra, hogy a regény elolvasása közben vagy utána felkeressük annak helyszíneit.