„Ragaszkodom a titkaimhoz”

Interjú Molnár Piroskával a most megjelent Kvittek vagyunk című életrajzi beszélgetőkönyvéről.

Szólsz majd, ha olyat kérdezek, amit már minden újságíró előtt előttem?

Szólok, ha fölhatalmazol. Szerintem már mindent megkérdeztek.

Illedelmesen válaszolsz, szemed se rebben?

Persze, de azért reménykedem legalább abban, hogy mindenki nem olvas el mindent.

Mi az oka annak, hogy belevágtatok Bíró Krisztával, ebbe a beszélgető-könyvbe?

Mert fölkért a Corvina Kiadó. Eszembe nem jutott volna, komolyan.

Tekintsem szerepnek? Kiírtak a próbatáblára?

Mondhatnám, de igazán megtiszteltetésnek éreztem, hogy a kerek születésnapom alkalmából felajánlották nekem ezt a könyvet. Meglepett, de eszembe sem jutott elhárítani. Végül is elmondhatom, hogy jólesett beszélgetni, felidézni régen elfeledett vagy összefüggéseiben talán végig sem gondolt egykori történeteket. Kriszta pedig jó partner volt. Bíztam benne, mint kollégában, és mint szerzőben is. Olvastam az írásait, tudtam, hogy rendbe rázogatja azt a sokféle dolgot, amit belemeséltem neki a diktafonba.

Az embernek sokszor bebeszélt emlékei vannak. Olyan sokszor mesélte, élte már át, hogy észre sem veszi, de lehet, hogy már régen átalakította a valóságot.

Óóóó, tele vagyok rövidre vágott, klipszerű emlékekkel. Őrzök róluk egy állandó képet vagy kisfilmet, de ha a benne szereplőket is megkérdeznénk, lehet, hogy egészen másképpen mesélnék el. Nehéz az emlékezetet egyetlen mederben tartani. Nem fabuláltam, ez fel sem merült, de ki tudja, mi a valóság? Maradjunk annyiban, hogy bennem élnek ezek a képek vagy kisfilmek, és most engem kérdeztek róluk.

Tudatosan kerültétek a nagy gesztusokat, színésznős színeket?

Igen. Kifejezetten cél volt, hogy ne meséljek túl semmit, és cél volt az is, hogy a történetek egy része mégis megmaradjon nekem. Ragaszkodom a titkaimhoz.

Akik elolvassák a könyveteket, a nézőtéren ülve másképpen látnak majd téged?

Remélem nem. Esetleg a színházból hazafelé menet talán mégis eszükbe jut ez-az, azt nem bánnám.

Ha újrajátszhatnád az életedet, hova mennél vissza?

A gyerekkoromba, Kunágotára, az általános iskolás koromba, amikor még csak készülődtem, álmokat szőttem. Egészen önazonos voltam, és olyan természetességgel fogadtam el mindent: a szeretetet, amit kaptam, a környezetet, ami körülvett, mintha tényleg az lett volna minden világok legjobbika – és nekem az is volt.

A villáminterjút Sándor Erzsi készítette.