„Nemcsak a test vágyairól van szó”

Interjú Szabó T. Annával Szabadulógyakorlat című új könyvéről.

„…működni kezd az objektív, az írószem” – mondja a Tengerpart, alkonyatkor című novella főhőse, aki éppen egy másik asztalnál ülő, fiatal férfit fényképező nőt figyel. Ilyen írószemmel figyeli a világot Szabó T. Anna?

A kötet az objektivitás nehézségeit tematizálja, ebben a novellában például a narrátor egy író (alighanem nő, de ez nem egészen biztos), és pont abba fut bele, hogy állandóan előtolakodnak a maga szubjektív érzelmei, a fiatal férfi iránti vonzalma, de maga sincs tudatában, hogy a szeme sokkal kevésbé tárgyszerű, mint a fényképészé, akit megfigyel. Én, az író megírója csak egy (fontos) lépéssel járok előtte: a korábbi költői gyakorlatom megtanított rá, hogy önbecsapás azt gondolni, hogy teljesen objektívek maradhatunk, mert nem logikusan működünk, hanem ösztönösen.

A novellák többsége  szabadulógyakorlat. Nem nagy lázadások ezek, hanem hétköznapi történetek, mégis van bennük valami zavarba ejtő. Talán az, hogy a szabadulógyakorlatainkról ritkán beszélünk?

Minden szabadulás eleve törvénytelen, ráadásul sebezhetővé tehet, ezért kell titkolni – akár a nemiséget, vagy az álmainkat. Az ösztön a konvenció ellensége, de a konvenciók korlátai nélkül elpusztítana – a felnőttségünk azt jelenti, hogy elfogadjuk ezt a kegyetlen ellentmondást. Nemcsak a test vágyairól van itt szó, a teremtés és a pusztítás durva erőiről, hanem az elméről is, a kontrolláló, racionálisnak hitt hatalomról, nappali életünk uráról, amit ugyanakkor bármi, egy szerelem, egy zeneszám, egy álom, egy fejre mért ütés vagy egy vegyszer is azonnal kibillent az egyensúlyából, nem is beszélve a sóvárgásról és a hatalomvágyról – hogyan bízhatunk meg akkor a józan eszünkben, a döntéseink helyességében?

Az egyik novella hőse a nudista strandon barátkozik meg a saját testével, egy másik történetben a „vénasszonyszakáll” idézi fel a rég nem látott testvért. Tabunak számít az öregedésről, a női test öregedéséről való beszéd?

Női szerzőtől nyilván nem ezt várják, hanem finomságot, szépséget, valamint, valljuk be, kukkolható buja csábítást. Van szex is a könyvben, igen, vannak benne sóvár kamaszlányok, tüzes táncosok, szende szüzek és mohó szerelmesek, de közben, igen, vannak benne vágyakozó vad negyvenesek és vagány hetvenesek, sőt, kísértetek és boszorkányok is, tehát széles a választék nőkből, de összeköti őket az, hogy a néhány kivételtől eltekintve nem a vágy passzív tárgyai, hanem irányítani, uralni, megélni próbálják a vágyaikat. Az őket kontrolláló tekintet pedig ezúttal (a korábbi kötetemmel, a Törésteszttel ellentétben) nem elsősorban a férfié, hanem a többi nőé, elsősorban az anyáké. Ideje ezt is kibeszélni rendesen, és a munkát alighanem javarészt a női szerzők fogják elvégezni. Így helyes.

B. A.