A példakép: Sztálin
Részlet Stefan Aust & Adrian Geiges Hszi Csin-ping – a világ legnagyobb hatalmú embere című könyvből, mely a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg. Fordította: Balázs István.
Miután 2012 novemberében Hszi Csin-pinget a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán főtitkárrá választották, egyértelmű bejelentést tett: „A Szovjetunió és a Szovjetunió Kommunista Pártja történetének elutasítása, Lenin és Sztálin megtagadása, azt jelenti, hogy történelmi nihilizmusba süllyedünk, ami összezavarja gondolkodásunkat, és minden szinten aláássa a párt szervezeteit.”
Sztálin iránti elkötelezettségével Hszi Csin-ping egyfajta anti-Gorbacsovként határozza meg a meg a helyét. Gorbacsov az októberi forradalom 70. évfordulóján mondott felszólalásában ezt mondta: „Néha azt állítják, hogy Sztálin nem tudott az önkény sok tényéről. A rendelkezésünkre álló dokumentumokból kiderül, hogy ez nem így van. Sztálinnak és legközelebbi bizalmasainak a bűne, akik felelősek a párttal és a néppel szembeni megtorló intézkedésekért és az önkényért, nagy és jóvátehetetlen.”
Mi nyűgözi le Hszi Csin-pinget egy olyan zsarnokban, mint Sztálin? Sztálinnak is olyan politikus versenytársakkal szemben kellett felülkerekednie, mint Trockij és Buharin, akárcsak Hszi Csin-pingnek most Po Hszi-lajjal és másokkal szemben. 2012 szeptemberében valami rendkívüli történik: Hszi nyomtalanul eltűnik. Nem megy el a Hillary Clintonnal, az Egyesült Államok akkori külügyminiszterével megbeszélt találkozóra, és nem utazik el a Pekingtől délkeletre fekvő, fontos kikötővárosban, Tiencsinben rendezett Világgazdasági Fórumra sem. Feltételezik, hogy Hszi ellenfelei belső körökben elhíresztelték: nem ő lesz Kína új vezetője, hanem Li Ko-csiang, aki Hszihez hasonlóan a Politikai Bizottság állandó tagja, ráadásul két évvel fiatalabb nála. Hszitől eltérően Li nem a vörös arisztokráciából származik, hanem egy paraszt gyermeke. Hszihez hasonlóan ő is vidéken jutott feljebb, 43 évesen lett a legfiatalabb kínai kormányzó Honanban, később pedig párttitkár Liaoning tartományban. Li Ko-csiang szóba kerülése 2012 elején a párt és az állam lehetséges vezetőjeként egy utolsó kísérlet volt Hszi megállítására. „Egy átlagos kínai funkcionárius vélhetően azt mondta volna: »Nos, rendben, ha erre gondolsz, osszuk el a feladatokat másképp« – állítja Jörg Wuttke. – Hszinek ellenben azt a látszatot kellett keltenie, hogy távozik, és azt érzékeltetnie: akkor inkább nem csinálok semmit. Magyarázzátok meg a világnak, hogy leendő elnökként felépítettetek engem, most meg mégis valaki más lesz az. Eltűnt tehát arra az ominózus két hétre, mire találgatások merültek fel egy merényletkísérletről vagy betegségről – mígnem a párt végre rájött: ezt nem lehet megfelelően elmagyarázni a lakosságnak és a világnak. Így aztán beadták a derekukat, és úgy tűnik, megkérték, jöjjön vissza.”
