Diagnózis a közelmúltról és a máról

Első olvasásra nem tűnik erős címnek a Malaccal teljes éveink – itt a „malaszt”-ból lett „malac”, ezt már Hofi is előtte évtizedekkel ezelőtt, általános fordulattá vált. Gondolkodtam erősen, hogy a remek arányérzékű Spiró miért engedett a szójáték csábításának – de természetesen van egy csavar a történetben. A könyv szereplői ugyanis egy képzeletbeli malacot nevelnek kollégiumi szobájukban, nevet adnak neki, és azzal szórakoznak, hogy úgy beszélnek róla, mintha létezne („Megetetted?”, „Megitattad?”), még le is vágják, és egy toron elbúcsúztatják. Mivel a könyv leghosszabb írása a szerzőnek az Eötvös Collegiumban (itt nevelkedett az ál-malac is) eltöltött éveiről szól, rájövünk, hogy a cím így tökéletes.

Hasonló trükkökkel és csavarokkal játszik végig a könyvben Spiró: a címadó, hosszabb esszé első pillantásra egyszerű visszaemlékezés, sztorik gyűjteménye (sok nagyon szórakoztató van benne), de közben rájövünk, hogy sokkal szélesebb a látószöge: a huszadik század magyar történelméről szól, a mindenkori fiatalság lázadásáról, inspiráló erejéről, harcáról a szabadságért. Ez nem is meglepő, hiszen az író műveiben sokszor erről beszél, imponáló emlékezete és tudása felvértezte, hogy nagypanorámát lássunk kisebb képeiben is. Ezen kívül némi irodalomtörténetet is kapunk: nagy empátiával emlékezik meg a „Kilencek” nevű költői csoportosulásról, akik közül sokat személyesen is ismert, illetve verseiket nagyra tartotta (Utassy József, Rózsa Endre, Mezey Katalin). A csoport ellehetetlenítésének példáján keresztül láthatjuk, milyen az, amikor egy puhulófélben lévő diktatúra szétver értékes életműveket, sorsokat csak azért, mert a hatalmát veszélyeztetve érzi. Vagy milyen érzés rájönni, hogy az embert, vélhetőleg, éppen lehallgatja a titkosszolgálat.

Sok minden van hát ebben az esszében, sok rétegből áll, és tűpontos megfigyelések alkotják: mindenképp javaslom azoknak, akiket érdekel a közelmúlt történéseinek mozgatórugói, mert sok mindent megérthetünk így a jelenünkből is.

A másik két, rövidebb esszé inkább szól a máról, persze itt is jelentős történelmi kitekintéssel: a Nyolcvankilenc a kelet-európai országok helyzetét elemzi, szellemtörténeti kontextusba helyezve, az európai, majd világ (nagy)hatalmak közti egyensúly szemszögéből vizsgálva – nem csoda, hiszen Spiró kiváló ismerője a szomszéd népek történelmének és irodalmának is. A rettegő közép pedig arról beszél, hogy világszerte miért törhettek előre a fasiszta-félfasiszta eszmék, nyomukban olyan politikusokkal, mint például Donald Trump; hogy mitől retteg és miért a középosztály, illetve hogy miért életveszélyes az emberiség archaikus gondolkodása a fejlett technikai civilizációban.

Spiró ismét súlyos igazságokat mond ki, de nagyon is jól teszi, hogy kimondja őket. A gyógyulás útján ugyanis az első lépés mindig a pontos diagnózis. Amíg az nincs, addig a beteg állapota csak tovább romlik.

M. J. T.