fbpx
Líra Könyvklub

Anthony Summers: Istennő – Marilyn Monroe titkos életei (részlet)

Billy Wilder rendező belebetegedett a Van, aki forrón szereti forgatásába. Amikor befejezték, azt nyilatkozta: „Megjött az étvágyam. Hónapok óta először aludtam is. Rá tudok nézni a feleségemre anélkül, hogy meg akarnám ütni, csupán azért, mert nő.” Később, amikor az átélt megpróbáltatásokat egy repülőúthoz hasonlította, Wilder ekképpen fogalmazott: „Félúton voltunk, amikor kiderült, hogy egy őrült utazik a gépen.”

Visszatekintve – akárcsak a legtöbb rendező – Wilder semmit nem bánt meg. A rá jellemző titokzatos módon Marilyn ismét varázslatos volt a filmben, amit a kritikusok kórusban magasztaltak, és ami megtöltötte a jegypénztárakat. A televíziók ezt a Monroe-filmet sugározták a legtöbbször.

Wilder még a bemutató előtt a következőket nyilatkozta: „Megfoghatatlan mágikus erő sugárzik belőle, amivel a szakmában egyetlen más színésznő sincs megáldva…

Marilyn – Wilder szerint – „egyszerűen zseniális komika volt, aki rendkívüli érzékkel adta elő a komikus párbeszédeket. Ezt nevezik Isten ajándékának. Higgye el, az utóbbi tizenöt évben tíz filmtervet tettek le az asztalomra, és amikor elkezdtem rajtuk dolgozni, csak az járt a fejemben: »Marilyn nélkül ebből nem lesz semmi.« Senki más nem képes ilyen magasságokba emelkedni, hozzá képest mindenki más földhözragadt.”

*

Az egyik sajtóinterjúban Murray asszony, Marilyn házvezetőnője úgy nyilatkozott, hogy „látva, hogy a hálószobájában ég a villany, amikor éjfélkor lefeküdt, azt hitte, Marilyn telefonálhat valakinek”. A különböző rádióadásokban Murray asszony szavait már úgy idézték, hogy „látta, hogy Monroe kisasszony ajtaja alól fény szűrődik ki”.

A kérdés, hogy vajon honnan tudhatta Murray, hogy ég a villany, amikor utóbb elismerte, hogy az új, bolyhos szőnyeg miatt ezt nem láthatta, vitát szült. Másutt azt állította, hogy nem a fény, hanem az ajtó alatt a hallon át kígyózó telefonhuzal látványa figyelmeztette. Jóformán semmit sem lehet ténynek venni azokból a részletetekből, amelyeket Murray asszony Marilyn utolsó óráinak és halálának az eseményeiről közölt. Ez teljesen világosan kiderült, amikor évekkel később két egymástól független kutatóval került kapcsolatba. Az egyikükkel, Justin Claytonnal történt találkozása alkalmával azt állította, hogy éjfélkor „Marilyn ajtaját félig nyitva találta”. Ekkor Murraynek „torkán akadt a szó, a szájához kapta a kezét, és azt mondta: »Akarom mondani, zárva találtam az ajtaját…«”

*

A híváslisták eltávolításának dolgában adott tanúvallomások közül minden kétséget kizáróan a nyugalmazott FBI-ügynök Doyle-é a legfontosabb. Abbeli meggyőződése, hogy az utasítás vagy Robert Kennedytől vagy magától az elnöktől jött, arra enged következtetni, hogy a fivérek tudatában voltak, milyen beláthatatlan következmények sújthatják őket, ha a híváslisták nyilvánosságra kerülnek. Hogy ezt megakadályozzák, a testvérek kénytelenek voltak Hoover FBI-igazgatóhoz fordulni, ezért aztán életre szólóan a lekötelezettjeivé válni.

Eközben Robert Kennedyt továbbra is fenyegette a korábbi hívásokat tartalmazó jegyzék, melynek feldolgozása – Marilyn halálának az éjszakáján – már olyan mértékben előrehaladt a könyvelési osztályon, hogy az FBI közbelépésére sem lehetett eltávolítani. A Marilyn által az igazságügyi minisztériumba június-július hó folyamán kezdeményezett telefonhívások listáját, amelyhez jelen szerző a Los Angeles-i rendőrségi nyilvántartásból jutott hozzá, csak hivatalos úton, a General Telephone irodájában, néhány héttel a színésznő halála után tett rendőri látogatás révén lehetett megszerezni. Valaki tehát gondoskodott róla, hogy a szokásos eljárást ismét megkerüljék.

Fordította: Barabás József