Urbánszki László: Sápadtak (A vége után I.)

Urbánszki László történelmi regényíró most egy új terepre merészkedett – a sci-fi zsánerében igyekszik elkápráztatni olvasóit.

Aki ismeri Urbánszki László munkásságát, az leginkább a történelmi regényeivel került kapcsolatba, hiszen ezidáig csak ebben a műfajban alkotott. Régi korok mindennapjait eleveníti meg könyveibe, hogy az olvasó egy kicsit elkalandozhasson a múltba. Ahogy egyik kerekasztal-beszélgetésen mondta, számára nem az a cél, hogy a csattanóra építse fel a történetet, mert akkor csak egyszer olvasható a regény. A célja, a mindennapok bemutatása, hogy az olvasói úgy érezzék, ők is a történet részesei, és együtt vigadnak vagy sírnak a szereplőkkel. A szabados szóhasználat, a humor és a korhűség teszi egyedivé regényeit. Most azonban gondolt egyet és új vizekre evezett. Úgy döntött, hogy próbára teszi tehetségét és ír egy sci-fi, pontosabban poszt-apokaliptikus történetet. Mindezt két részben, aminek az első kötetéről írok most.

Kicsit meglepődtem, amikor a Metropolis Media bejelentette, hogy egy Urbánszki László kötettel fog kirukkolni a könyvfesztre. Az író nem volt ismeretlen számomra, igaz, eddig csak egy könyvét olvastam, az Ördöglovast. Nem tudtam, hogy hogyan fog átlovagolni az író a történelmi regényekről, amiben kiváló, a sci-fi zsánerébe. Amikor a kiadó nyilvánosságra hozta a könyv borítóját, mát tudni véltem, hogy a poszt-apokaliptikus történet nem lesz más, mint egy világégést követő új középkori történet. Hát, tévedtem…

200 évvel a Végső Háború után járunk, aminek köszönhetően a civilizáció szinte teljesen megsemmisült. A magas-légköri atombombák okozta EMP tönkre vágta az elektronikákat, az atomháború pedig elhozta a nukleáris telet. A népesség egy része a föld alá menekült, atombiztos bunkerekbe, egy másik része pedig barlangokban, pincékben keresett menedéket. Nagy részük nem élte meg a nukleáris tél végét. Az ismert civilizáció megszűnt létezni, és a romjain kezdett kialakulni az új társadalom, ami leginkább a középkorra hasonlít. Lakói pedig alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez.

A kötetet kinyitva rögtön egy térkép kerül elénk, ami felvázolja az új területi felosztást. Rabszolgatartók, nomádok, halászok és mutánsok osztották fel egymás között az országot, megvetve lábukat a területen és új törvényeket hozva a túlélésük biztosítására. A felszínlakók elfoglalták helyüket az új világba, de aggasztotta őket az időnként fel-feltünedező sápadtak megjelenése, akik a régiek fegyvereivel volta felszerelve.

Kíváncsian kezdtem bele a kötet olvasásába, mert érdekelt, hogy mit tud kihozni a történetből az író. Kicsit féltem attól, hogy egy új-középkori történetet kapok, ahol előfordul némi hivatkozás a régiekre, de semmi más hatást nem fog kifejteni a letűnt civilizáció, a sugárfertőzött mutánsokat kivéve. A történet a felszínlakók életének bemutatásával kezdődik 200 évvel a Végső Háborút követően. A fiatal, életerős, pimasz és kitartó Várkonyt és a dabasi törzset ismerhetjük meg először, és történetüket követhetjük nyomon a regényben. Majd később becsatlakozik egy szál, mely a Végső Háború idejére repít el bennünket, és megtudhatjuk mi kellett ahhoz, hogy a túlélők egy kis csoportja a mélyben lévő katonai atombunker viszonylagos biztonságába visszavonulhasson.

A két szál váltakozva kerül bemutatásra. A felszíni események középpontjában Várkony áll, a kis kedvencével, Bocsival (megszelídített rozsomák), és az ő, illetve a törzs egy részének, nem éppen mindennapi kalandjait ismerhetjük meg. Szinte napról napra követhetjük az eseményeket, ahogy egyik kalandból a másikba csöppennek. A másik szál a sápadtak történetét meséli el, kicsit nagyobb időintervallumot dolgozva fel, bemutatva a föld alatti túlélés politikai, társadalmi és gazdasági problémáit.

Őszintén szólva az első 70 oldalig nem tudtam eldönteni, hogy hová is akar kifutni a történet. Kaptam egy kicsit ebből is, és abból is, de valahogy minden a levegőben függött és nem volt egy pont, amit elkapva, azt mondhattam volna, hogy igen, erről van szó, és erre tart a történet. Haladtam tovább az olvasással, de nem tudott behúzni. Voltak benne vicces, humoros részek, éppen úgy, ahogy dráma és terror is, de mégsem tudott megfogni. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdett érdekelni, és egyre több információ kezdett el csordogálni a felszín feletti és alatti világot illetően. Észre sem vettem, és ott lovagoltam Várkonyékkal a pusztán, Abony felé, majd a másik pillanatban már a bunkerben voltam és forrt a vérem, látva, hogy miként alakul át a menekültek világa egy diktatórikus monarchiává.

Urbánszki László nem a megszokott posztapokaliptikus világot tárta fel előttem, ahogy azt a hollywoodi filmeken keresztül megismertem. Nem üzemanyagért, vízért és más hasonló dolgokért folyt a harc, hanem az egész világ visszasüllyedt egy ezer évvel korábbi technológiai és társadalmi szintre. A tudás nagy része elveszett, és feledésbe merült foglalkozások éledtek újjá.

Egyes tudományos csúsztatásokat* leszámítva, igen valósághűen tárja elénk az író az EMP hatását és a civilizáció hanyatlását. Az elektronikus eszközök megsemmisülésével lehetetlenné válik a központi hatalom érdekérvényesítése, hiszen nem tud információt küldeni a tőle távolabb eső településekre. A hadsereg és a rendőrség szintén működésképtelenné válik, ha megszakad a parancslánc, és nincs vészhelyzeti forgatókönyv az adott szituációra. De még ha van is, ki az, aki szembeszállna a néppel, miközben látja, hogy a saját életét kell menteni, mert eljött a világvége?! Az ország különálló szigetekre szakad és mindenki a maga módján próbál túlélni.

Az ereje a történetnek leginkább abban van, ahogy a két világot párhuzamba állítja (a régit és az újat). Az ember úgy képzeli el, hogy a bunkerlakók igyekeznek megóvni a civilizációt és találmányait, még a felszínen-maradottak visszatérnek valami kőkorszaki törzsi társadalomba és mutáns-kőbaltás gügyögő emberféleségekként élik mindennapjaikat. Urbánszki László egy teljesen más utat járt be gondolatban, és úgy érzem, hogy ez sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az előző felvetés.

Ahol az erőforrások korlátozottan állnak az emberek rendelkezésére, ott kialakul egy központi hatalom, mely igyekszik őrködni ezen erőforrások felett. Ilyen a bunkerlakók társadalma, ahol egy kis csoport kezében van a hatalom, és minden áron meg is akarják tartani. Még a felszínen, ahol annyi legelő és megművelhető föld áll az emberek rendelkezésére, hogy nem is bírják mindet kiaknázni, alacsony létszámuknak köszönhetően, ott a harc más síkra terelődik.

A Sápadtak regény egy igazán érdekes, izgalmas, elgondolkodtató, humoros és kalandos történet. Jól szórakoztam olvasás közben, annak ellenére, hogy egy kicsit nehezen rázódtam bele. A vége felé szinte faltam a sorokat, és az utolsó fejezethez érve már csak azt sajnáltam, hogy legalább fél évet kell még várnom a folytatásra.

A sci-fi rajongóknak talán egy kicsit furcsa lesz kezdetben a történet, ahogy nekem is, de egy idő után belerázódik az ember. Viszont kíváncsi lennék, hogy a történelmi regények szerelmeseinek milyen élményt adott a regény. A könyvfesztiválon tapasztaltam, hogy az utóbbiak közül igen sokan megvették a kötetet és kíváncsian faggatták az írót, hogy mire számíthatnak. Sokan már szerintem el is olvasták a regényt közülük, úgyhogy várom a visszajelzésüket, hogy nekik hogy tetszett.

Urbánszki László egy új oldaláról, új műfajban mutatta meg a tehetségét. Mondhatom úgy is, hogy egy kívülálló szemén keresztül mutatta be azt a világot, amit mi sci-fi rajongók úgy hittünk, hogy ismerünk. Más perspektívából közelítette meg az eseményeket, és ennek köszönhetően más oldaláról ismerhettük meg az emberiséget. A könnyed feldolgozásnak köszönhetően pedig jól szórakozhatunk olvasás közben, még akkor is, amikor igen kegyetlen jelenetek szakítják meg a dabasiak történetét.

A könyvet értő- és kalandokra éhes olvasóknak ajánlanám leginkább, akik nem riadnak vissza attól, ha egy kicsit szókimondóbb szöveggel találják szembe magukat. Mint írtam, lehet, hogy az elején kicsit nehezebben indul be az ember fantáziája és kapja el a fonalat, de az biztos, hogy később le sem bírja majd tenni a könyvet. Én már nagyon várom a folytatást!

* A kötet végén az író külön kitér azokra a pontokra, ahol eltért a tudomány mai állása szerint elfogadott tényállásoktól.

Forrás: Letya.hu