Max Morel életre szóló utazása – Sylvia Bishop: Az éjszakai vonat titka
Sylvia Bishop Oxfordban tanult, a Peablossom Cabaret páros egyik brilliáns tagja. Harmadik könyve, Az éjszakai vonat titka olyan, mintha mi is felszállnánk az írónővel egy bármilyen vasútállomáson, majd az álom és ébrenlét határán szemlélődve néznénk végig az ablakból az elsuhanó tájat. Csodálatos épületek és természeti csodák váltakoznak, de lepusztult gyárnegyedek és összeszemetelt városrészek is követhetik egymást – ezt az írónő már nem láttatja, de a felszálló utasokat igen: mindenkit eltérő ambíciók hajtanak, és kisebb-nagyobb titkokat bárki rejtegethet. Íme, egy könyv, amely utazás testben és lélekben, nem csak kiskamaszoknak.
A történet vázlata
Mindebben a tapasztalatban a legfontosabb, hogy szembesülhetünk a valóság rejtett jelentéseivel, ahogy történetünk főhőse, a francia Maximilenne Morel is teszi: tizenegy éves létére egy apáca kíséretében nekivág a téli szünetben Európának, hogy meglátogassa jórészt ismeretlen, Isztambulban élő anyai nagy-nagynénjét, a titokzatos Elodie-t, aki számára valamilyen oknál fogva halaszthatatlan ez a karácsony előtti találkozás rég látott családtagjával.
Az út során – melynek fontosabb állomásai: kiindulási helyként Párizs, aztán München, a magyar olvasóknak különösen kedves Budapest, majd Bukarest és végül Isztambul – a kislány olyan felnőttekkel találkozik, akik őt végig egyenrangú félként kezelik, már a sztoriból következően is, amely egy eltulajdonított gyémánt visszaszerzésére irányul.
Kutatás és felismerés
A gyémántrabló kilétére összpontosuló nyomozás tökéletesen alkalmas terep arra, hogy Max a vonatutat lélektani élményként is megélje: kiélezett érzékekkel, folyton számolva azzal a lehetőséggel, hogy az őt körülvevő alakok meglephetik, lépre csalhatják, álnevek, fedőnevek, bőröndök titkait hordozva, vélt vagy valós inkognitó mögül, ahonnan egész egyszerűen bármire képesek lennének saját ügyük előmenetele érdekében. Hiába a főhősünk életkora, ez az aspektus erre az átmeneti időszakra felfüggesztődik. Vagyis Max számára részben felszabadító élmény, részben hatalmas teher, hogy belecsöppen a felnőttek játszmáiba és bonyolult világába.
Vagy mégsem? Utastársa, Marguerite nővér kinevezi őt a segédjének, ami ragyogó választásnak bizonyul: ugyanis a kislány a többi szereplő tapasztalatát és rafinériáját ragyogó felfogóképességével és gyermekien közvetlen gondolkodásával ellensúlyozza, ezáltal olyan következtetésekre juthat, ahonnét a felnőttlét mindent túlbonyolító világa már távol esik. De van ennek egy kézzelfoghatóbb vonatkozása is: Max megbújhat, elrejtőzhet olyan helyeken, ahová a felnőttek már fizikai kiterjedésük, nehézkességük miatt nem képesek odaférni. Ő a tökéletes detektív, korlátozott jogkörrel.
Messzire mutató üzenet
Ezek a történetszövésből közvetlenül kiolvasható nyomvonalak. Ami ebben az utazásban valamifajta mélyebb üzenetként is megjelenhet, az már picit elrugaszkodik az események direkt értelmezésétől, mégse árthat számot vetnünk vele. Mintha az írónő arra a keserédes és letaglózó felismerésre is rá akarna mutatni, hogy a szeretet és a felelősségtudat nem korlátozódhat csupán a vér szerinti családi kötelékekre, sőt, gyakran éppen a hozzánk közel álló személyek képesek a legkisebb szemrebbenés nélkül hazudni nekünk, felhasználni minket valamilyen önző célból, ellenben akik egy közös kaland révén sodródnak mellénk az irántunk érzett lelki vagy alkatbeli rokonság és egyéb szimpátia okán, azok anélkül vesznek részt az életünkben és válnak megbízható lelki társainkká, hogy erre bárki parancsot adott volna. Sylvia Bishop sodró lendületű ifjúsági regénye mintha ezzel is szembesítené az olvasót, abban a kulturális forgatagban, Nyugat-Európától egészen Ázsia széléig, amelyen végigvonulnak hőseink. Így válik érthetővé Max beavatástörténete, ami végérvényben csupán egy kis ízelítő a felnőttek világából, illetve a történet vége, amikorra elillan vagy legalábbis zárójelbe kerül a kislány addig érzett honvágya. Ezért is olyan megkerülhetetlenek a bölcs Marguerite apáca neki címzett levelének sorai, melyek az élet kettősségének, ellentmondásainak megélésére ösztönöznek:
„Lehet, hogy mehetnéked lesz, ami a honvágy ellentéte, és úgy érzed, bárhová elmennél és bármit megtennél. A legtöbb embernek egyszerre van honvágya és mehetnéke. Ezek jó dolgok: marasztalnak, és arra ösztökélnek, hogy útnak induljunk.”
Látványból (is) jeles
Az egyszerre könnyed, egyszerre mélyenszántó gondolatok egy mesterien megkomponált könyvtárgyban láttak napvilágot, ami Marco Guadalupi remekbe szabott borítójának és ízléses belső illusztrációinak köszönhető, így az olvasmányélmény ajándékként is pompás gazdára lelhet mind a gyerkőcök, mind a mesék, a detektívtörténetek és az eredetibb tanulságok iránt a mai napig fogékony felnőttek körében.
lirakonyvklub.hu / Hajnal Dominik