Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben
Jura Borogyin, a tehetséges vákuumhegesztő családi okok miatt lekési az űrhajóját, ami a Szaturnusz Rhea holdjára indult. Az űrkikötőben próbál fuvart szerezni, és szerencséjére talál egy különleges járatot, a Tahmaszibot. Bikov kapitány hajlandó a fedélzetére venni Jurát mint gyakornokot. Ezzel megkezdődik a fiatal vákuumhegesztő kalandos útja a Rhea felé.
A Delelő Univerzum regényfolyamba illeszkedő történet kicsit kilóg a sorból. Ennek oka, hogy inkább ifjúsági kalandregény, illetve, hogy ez akkor született, amikor a Sztrugackij testvérek még hittek a kommunizmusban, bár már akadtak kétségeik. A regény 1962-ben jelent meg először a Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) Könyvkiadó gondozásában.
Az utóbbi időben leszoktam a fülszöveg elolvasásáról, mielőtt könyvet választok. A Sztrugackij testvérek történeteit nagyon szeretem, így nem szoktam válogatni a műveik között, és ami megjelenik, azt elolvasom. Néha azért érdemes lenne utánajárni, hogy milyen kötetet is tartok a kezembe, mielőtt nekikezdek az olvasásának. Be kell vallanom, hogy kb. a 80. oldalig azt sem tudtam, hogy miről szól a történet. Az első részben arról kapunk leírást, hogy hogyan vesz búcsút az űrkikötőben Bikov és Jurkovszkij az ifjabb Bikovtól és Daugetől, akit már a kora miatt nem engednek repülni. Majd kapunk egy nosztalgikus jelenetet az űrkikötő bárjában, amikor Dauget összefut régi szerelmével, aki más után vágyakozik.
Végre megjelenik Jura is a színen, aki lekéste az űrhajóját és kétségbeesve keres fuvart, hogy utolérje társait és megkezdhesse a munkáját a Szaturnusz holdján. Mirza-Charle űrkikötő városa valahol a sivatagban helyezkedik el, ahonnan nemzetközi járatok indulnak az űrben várakozó űrhajókhoz. Ebben a városban kapitalisták és kommunisták is megférnek egymás mellett, bár a nézetkülönbségek rendszeres vitákat indítanak köztük. Jura most kerül először ilyen környezetbe és érdeklődve hallgatja a kapitalista bártulajdonos érvelését az élet értelméről. Végül, elvtársi segítséggel eljut Jura abba a bizonyos hotelszobába, ahol Bikovék várják a startot.
Mielőtt azonban megkezdődne az utazás a Szaturnusz holdja felé, kapunk egy kis ízelítőt a marsi kolónia problémáiról. Kicsit értetlenül olvastam ezt a fejezetet, hiszen a már megismert szereplők közül senki sem tűnik fel a színen, és nem értettem, hogy ez hogyan kapcsolódik a történethez. Olyan volt eddig a pontig az egész, mintha egymástól független novellákat, elbeszéléseket olvastam volna, melyeknek nincs csattanója, vagy vége.
Akkor kezdett kicsit tisztulni a kép, amikor a marsi hajtóvadászat kellős közepén egyszer csak megjelentek Bikovék. Első megállójuk a Mars volt, és mint kiderült, a Rheáig lesz még egy pár megálló, melyek Jurkovszkij főfelügyelő munkájához kapcsolódnak.
A regény kétféleképpen is olvasható. Az első megközelítés egy ifjúsági kalandregény, ahol az írók megpróbálják szemléltetni, hogy mi is vár az emberiségre, ha elhagyják a Földet, és tevékenységeik egy részét a naprendszerben végzik. Milyen nehézségekkel kell majd szembenézni a marsi kolóniák létrehozásakor, illetve milyen tudományos kísérleteket lehet elvégezni az űrben, amire a Földön nincs lehetőség. Illetve, az aszteroida bányászat nehézségeiből is kapunk egy kis ízelítőt.
A másik olvasat a kapitalista-szocialista világrend keveredése, és annak visszásságainak bemutatása. Az űrben lévő bányákban a kapitalista bányatulajdonosok életveszélyes, de jól fizető kitermelésre keresnek embereket, olyan drága- vagy féldrágakövek bányászatáért, melyeknek nincs valódi értékük, csak a gazdag kapitalista nők divathóbortját elégítik ki vele. Önkéntes rabszolgamunkára kényszerítik az embereket, akik szeme előtt a megkereshető kisebb vagyon lebeg, számításba sem véve a bányászat közben őket ért egészségkárosodásokat.
De a szocialista kutatóállomásokon sem fenékig tejfel az élet. Vagy a technikai felszerelés elavult, és ráadásul hely sincs annyi embernek, vagy éppen a kutatóközpontban basáskodó vezető terrorizálja a kutatókat, tudván, hogy a Föld elég messze van, és három évig azt csinálhat velük, amit akar.
Az ifjúsági kalandtörténet már kicsit megkopott, hiszen sokkal izgalmasabb filmekkel, regényekkel vannak ellátva a mai fiatalok. Ez talán működhetett a ’60-as, ’70-es években, amikor még mindenki az űrutazás lázában égett, és úgy hitték, talán van élet a Marson. Ma már inkább kicsit megmosolyogtató a marsi szörnyekkel való küzdelem. Aki figyelmesen olvassa ezeket a jeleneteket, az a leírások alapján párhuzamot fedezhet fel a Dűne férgeivel. Persze, azért annyira nem csengenek össze a dolgok, hogy Frank Herbertet plágiummal kellene megvádolni.
A történetnél azonban sokkal érdekesebbek a beszélgetések és azok témái. Bár ebben az időszakban még hittek a Sztrugackij testvérek a szocializmusban, már kezdett egy kicsit omladozni a fal, ami körülvette őket. Megpróbáltak választ keresni arra, hogy mi motiválja a kapitalista világ dolgozóit, és mi a szocialista dolgozókat. Természetesen az előbbit a pénz, nem számítva, hogy milyen áron jut hozzá. Az utóbbinál pedig leginkább a becsülettel elvégzett munka, mely társadalmi megbecsüléssel jár. A kapitalista világban elképzelhetetlen, hogy egy űrhajó társalkodójában egy asztalnál üljön a gyárigazgató és egy munkás, és kötetlenül elbeszélgessenek. Míg a Tahmaszib közösségi terében Jurkovszkij, a nagynevű tudós, főfelügyelő egyenrangú félként beszélget egy fiatal vákuumhegesztővel, Jurával.
Mivel fiataloknak íródott a regény, így eléggé szájbarágósan mutatják be a Sztrugackij testvérek, hogy mindkét államformának vannak gyenge pontjai, de elég egy elhivatott ember, esetünkben Jurkovszkij, aki fel van ruházva minden hatalommal az űrben, hogy a törvényeket betartassa, és így a „rosszakat” eltávolíthatja a pozíciójukról és bíróság elé állíthatja őket. Mindenki rettegi Jurkovszkij nevét a naprendszerben, akinek egy kis vaj is van a füle mögött.
Mégis a legérdekesebb a „nyugdíjas évek” közti szemlélet eltérése a két világ polgárai között. Teljesen más elképzelései vannak egy, a kapitalizmusban élt embernek az aktív élettől való visszavonulásról, mint egy, a szocializmusban élt elvtárnak. Ez a felfogás elgondolkodtató, függetlenül attól, hogy milyen világban élünk. A regény végén a testvérek drámai módon mutatnak rá arra, hogy milyen következményekkel is jár ez az elképzelés.
Nehéz behatárolni azt a kört, akiknek ajánlani tudnám a regényt. Sztrugackij-fanatikusoknak mindenképpen el kell olvasniuk, ha még nem tették, illetve azoknak is, akik kedvelik a klasszikus, kicsit már idejétmúlt sci-fiket. Viszont a mai ifjúság körében szerintem nem fog osztatlan sikert aratni, főleg, ha nem ismerik a Delelő Univerzumot.
Forrás: Letya.hu
