Kincs ez a könyv! – Beke Mari: Az őskortól Leonardóig
Jó, tudom, hogy mindenkinek szuperokos és kifogástalan magaviseletű a gyereke, az unokája meg pláne, de magunknak azért néha bevalljuk, hogy a kölykök kordában tartása elemészti energiánk nagy részét. Az enyémek például égetnivalóan rosszak, persze közben nagyon is tünci-büncik! A kisebbik imád pacsmagolni, ha vizet lát, már megy is bele, mint egy mentőkutya, nem érdekli, koszos-e a víz, netán ünneplő van rajta, mindegy neki; a nagyobbik meg mindent szétszed, kibelez, összetör, összeragaszt.
Rájuk hagyom, a kicsi hadd dagonyázzon kedvére, csak olyan ruhát adok rá, amiben játszhatja a varacskos disznót, a nagyobb meg rengeteg dolgot „újrahasznosít”, és hát tulajdonképpen mind a kettő olcsó hobbi. Arra gondoltunk nemrég a gyermekeim apjával (aki egyébként néha beszáll a dagonyázásba vagy a törés-zúzásba is – legalább nem veszekszünk, ki kitől örökölte a vonzalmait), hogy ezeket a tevékenységeket valami kreatívabb irányba is terelhetnénk, mert az sokkal Facebook-kompatibilisebb, és a nagyik is boldogabbak lesznek, és mi is végre büszkélkedhetünk a sok atomfizikus-palánta óvodás és überzseni négyéves magántanuló mellett a kis drágaságainkkal. Beírattuk mindkettőt még tavaly nyáron egy kézműves-tematikus táborba, élvezték nagyon, mi is azt a tíz nap szabadságot, csak hát elég komoly összeget kellett leszurkolni, most másra akarjuk elszórni a nyárra félretett pénzt (felújítás, csak ennyit mondok), de mégis irányba kellene terelgetni a két örökmozgó energiáit, így hát kerestem valami sokkal pénztárcakímélőbb megoldást.
A könyvesboltban járva találtam rá Beke Mari Az őskortól Leonardóig című könyvére. Mintha nekem találták volna ki, ujjongtam, amikor belelapoztam: a kisebbik pacsmagolhat kedvére, mert tele van festős-rajzolós-applikálós dologgal, a nagyobbik meg kedvére kézműveskedhet. A könyv mellé még hozzácsaptam a kreatív boltból rajzlapokat, festéket, agyagot, gyurmát, mindenfélét, szétnéztünk a biciklitárolóban is, tele van kacattal (faanyag, PET-palack, csillogó kellékek), amik pont kellenek a tárgyak elkészítéséhez. Ugyanis Beke Mari – aki múzeumpedagógus, képzőművész és tanár, mint azt az előszóból megtudtam, régóta foglalkozik gyerkőcökkel, kicsiktől a nagyokig –, nagyon klassz tippeket ad a könyvben különféle tárgyak vagy alkotások elkészítésére. De nem csak úgy a semmiből, hanem konkrétan végigveszi az őskori barlangrajzoktól Leonardo da Vinci repülő emberéig a művészettörténetet. Lehet agyag mécseskét, gótikus üvegablak-utánzatot, görög istenálarcot, vagyis 77-féle tárgyat (sőt, kicsivel annál még többet is) csinálni a segítségével. A legszuperebb dolog: a gyerek lefoglalja magát, csinál valami szép tárgyat, büszke rá, mi még büszkébbek, a nagyik meg egyenesen már a Nemzeti Galériába mennek lobbizni az életműkiállításért. És csak néha kell besegíteni, időnként rájuk nézni, hogy nem öli-e épp egymást.
Az anyagok fele újrahasznosítható, kidobásra ítélt cuccokból áll, a technikák az egyszerűtől az egészen haladókig terjednek, és annyiféle dolgot lehet kipróbálni, hogy bárki találhat magának megfelelőt. Elsőnek a régészeti-feltárást próbáltuk ki: a kert végében elástunk pár régi pénzt, cserépdarabot, alpakka-mütyűrt az apjukkal, titokban, majd kihajtottuk őket egy szép napos délután, hogy tessék kincset keresni. Alig akarták elhinni, hogy a kertünk végében kincs is lehet – a régi pénzeket persze megkapták a végén.
Képzelhetik, ha az én rosszcsont fiaimnál ez bevált, mennyire működni fog a csendesebb, együttműködőbb gyerekeknél! Holnap egyébként Akhilleusz pajzsát fogjuk megcsinálni, mert utána lehet majd kardozni. Hiába mondtam, hogy az ókorban még nem volt lézerkard, ezt egyelőre még emésztik, és nem akarják csinos fakardra lecserélni a műanyagot…
K. M. É.
A cikk eredetileg a Líra Könyvklub magazin 2019/3-es számában jelent meg.
