A nemi diszkrimináció apró tűszúrásai – Cso Namdzsu: Született 1982-ben

Cso Namdzsu könyve Dél-Koreában szenzáció lett, azóta is számos beszélgetésnek és vitaestnek a témája a világon mindenütt, ahol megjelent. Az intézményesített női elnyomás mindenkit érintő problémáiról rántja le a leplet, kellően provokatív és kompromisszumokat nem ismerő módon.

A szerzőről

Cso Namdzsu 1978-ban született Dél-Koreában. Szöulban, a helyi Ihva Női Egyetemen szerzett szociológiai végzettséget. Tíz éven keresztül televíziós műsorvezetőként tevékenykedett. Életműve széleskörűen reflektál a társadalmi problémákra és a nők helyzetére. 2016-os regénye, a Született 1982-ben a szerző harmadik kötete, magyarul 2019 nyarán jelent meg az Athenaeum gondozásában. 

Drámai társadalmi helyzetek

A könyv érdekessége, hogy a cselekmény keretes szerkezetű: a traumatikus jelenből indít, és a múlthoz hátralépve ismét a jelenbe tér vissza. Kim Dzsijong, a harmincas éveiben járó dél-koreai feleség és családanya kezdi elveszíteni a világgal való kapcsolatát súlyosnak tűnő depressziójának következtében. Az ő személyes és családi történetét és a lelki leépüléséhez vezető folyamatok kiragadott pillanatképeit mutatja fel a regény a születéstől a felnőttkorig, a betegség kialakulásáig.

„Nem baj, a következő majd fiú lesz.”

Azt látjuk, hogy a dél-koreai társadalomban már a születéstől kezdődően megkülönböztetett figyelem jut a fiúknak, ezzel szemben a lányok a megtűrt státuszba kerülnek. A szocializációs folyamatok során pedig ezzel a kezdeti hendikeppel kell folyamatosan szembesülnie a regény főhősének is. Először a családi közeg teremti meg ezt a hátrányt, az étkezések és a szobák elosztásának szintjén. Később ezek a szempontok játszanak szerepet az oktatásban is: ha egy lányt az iskolából hazafelé molesztálnak a buszon, akkor az apa felelősségre vonja őt kihívó öltözékéért, ha egy lányt rendszeresen piszkál a padtársa, azt neki meg kell értenie, hiszen a fiú tetszését akarja őelőtte kifejezni. A munka világában hasonlóan siralmas a helyzet: megalázó állásinterjúkat kell a főhösnek megtapasztalnia, miközben azt látja, gyakori, hogy a nők csak a nem hivatalos, orvosi ellátást nem biztosító álláshoz juthatnak, vagy ugyanazért a munkáért kevesebb bér jár nekik, mint férfi kollégáiknak. A feszültség a családalapítási döntéseknél is előjön: a regény világos üzenete, hogy a nők sorsáról a fejük fölött születik döntés, nem ritkán a szülői akaratnak eleget téve. A könyv érdekes tipológiai megoldása, hogy a szerző – állításait hitelesítendő – a tudományos, szociológiai-statisztikai adatokat a főszöveg alatt, lábjegyzetek formájában teszi közzé, ezzel eltávolítva minket attól a benyomástól, hogy fiktív irodalmat olvasunk.    

Árnyalatok a történetben

Szerencsére a könyv nem egy kétosztatú világot ábrázol, ahol kizárólagos áldozatokként a nők, elkövetőként pedig a csúnya és gonosz férfiak vannak beállítva. Inkább arra helyezi a hangsúlyt, miért mindig az erő, az elnyomás, az olykor értelmetlen és szükségtelen dominancia kell hogy uralja hétköznapjainkat. Ennek a gondolkodásnak és attitűdnek pedig lehetnek a szerepeiknek megfelelni akaró nők éppúgy a kiszolgálói és továbbvivői, ahogyan bizonyos férfiak – példának okáért a főhős empatikus férje – kiszolgáltatottjai és elszenvedői. Az összképen az is változtat, hogy a regény végén elbeszélői pozícióba kerül egy férfipszichológus is, aki új szempontot visz a történetbe. Továbbá a szerző a regényhez fűzött utószavában tisztázza a fikció és a valóság közti átfedéseket. A könyv a tegnapról és a máról, ezeken át pedig egy igazságosabbnak remélt holnaphoz szól, és egy olyan problémakomplexumra mutat rá, ami bármely társadalom sajátja lehet. Üdvözlendő a szerző nemzetközi sikere és irodalmi díjakban kifejezett elismerése.

Tinkó Máté