Átlagemberek különleges élete – Gion Nándor Rózsaméz című kötetét ajánljuk
A Rózsaméz a Latroknak is játszott regénytetralógia második része. Gion ebben a négy könyvben írja le szülőfaluja, Szenttamás és az ott élő családok történetét azokban az időkben, amikor az államhatárok szinte évtizedenként változtak, amikor nemzetiségek, vallások mentén tagozódott elsősorban a társadalom.
Az első rész (Virágos katona) az 1800-as évek végétől az első világháború kitöréséig tart, a Rózsaméz pedig az ezutáni időszakot öleli fel, addig a bizonyos áprilisi napig… A harmadik (Ez a nap a miénk) a világháború alatt játszódik, és arról szól, ennek eseményei hogyan alakították a közösség életét, majd a negyedik részben (Aranyat talált) egy teljesen új világ berendezkedésében követjük már ismert hőseink életét.
Gion Nándor 1941. február 1-jén született a vajdasági Szenttamáson, Jugoszláviában. Magyar származású családja évtizedek óta a településen élt, hol az Osztrák-Magyar Monarchia, hol a Szerb-Horvát-Szlovén, majd Jugoszláv Királyság, hol épp két államforma között, de mindig kisebbségben, együtt németekkel, zsidókkal, szerbekkel, vagy épp akit e történelmileg megviselt területre vetett a sors.
Gion a Rózsamézben nem azt a kort írta meg, amelyben élt, hanem éppen azt, amely odáig tartott, míg ő a világra jött. A regény 1920 tavaszától 1941. április 2-ig játszódik, tehát Gion 3 hónapos koráig. A XX. század ezen része egy nagyrészt békésnek mondható, az első világégést éppen kiheverő időszak, hatalmas társadalmi és gazdasági változások ideje, amely azonban sok helyütt predesztinálta a második világháború szörnyű korszakát, majd az azt követő, megváltozott időket.
De Gion regényében nem úgy vannak az átalakulások és konfliktusok ábrázolva, ahogy ezt egy ilyen nagy változásokkal teli korszakban várnánk. Átlagemberek átlagosnak mondható hétköznapjai zajlanak, azonban mégis ott érezzük minden cselekményben a feszültséget, a „mi tudjuk, mi lesz ennek a vége” érzést. Ismerjük ezeket a karaktereket, akik általában mellékszereplők a nagyvolumenű regényekben. Épp ezért különleges, hogy az ő hányattatott vagy sikeres sorsuk, boldog, de olykor küzdelmes életük ilyen szépen van bemutatva, hiszen megérdemlik ezen átlagemberek is, hogy az utókor ne csak a nagy jelentőségű eseményekkel foglalkozzon.
Gion sorai között olvasni tudni kell, mert a szerző bárhogy is csak e soknemzetiségű terület különböző családjainak életét szándékozik leírni, egyúttal mintákkal is szolgál – a mindenkori Magyarország problémái úton-útfélen előjönnek: azok a rejtett feszültségek, amelyek a különböző nemzetiségek vagy társadalmi osztályok között léteznek. A családi konfliktusok, amelyeket többek között a generációs különbségek eredményeznek. A belső konfliktusok, amik a közösségünk értékeivel való szembefordulásból erednek, és nehezen éljük meg, hogy azt látjuk, a hozzánk legközelebb állók nem fogadják el a mi helyesnek ítélt gondolkodásunkat. Ezek minden korszakban, minden közösségben jellemzőek, de egy ilyen bizonytalan történelmi helyzetben még jobban felszínre törnek, mint általában, annak ellenére, hogy Gion legtöbbször nem írja le konkrétan, mégis érezzük, hogy ugyanezek a minták ismétlődnek a mi életünkben is.
A Rózsaméz egy szelet a vajdasági nemzetiségek történetéből. És hogy mi a rózsaméz? Valami, amire mindannyian, minden korszakban vágyunk: ami kiszakít a valóságból, és ha csak ideig-óráig, de elfeledteti a problémákat és reménnyel tölt el minket.
lirakonyvklub.hu / Pál Eszter
