-
Felemás személytelenség – interjú Závada Pállal
Az 1988-ban játszódó Pernye és fű egyik főszereplője és elbeszélője egy harmincas évei közepén járó szociológus, aki a kulákok történetét kutatja és Békés megye szlovák gyökerű részéről származik, de, ahogy hangsúlyozod is, nem azonos veled. Pár héttel a regény megjelenése után mennyire lepnek meg az önéletrajzi olvasatok? Mit tudsz nekik…
-
Erre a fajta veszteségre nincs is szavunk a magyar nyelvben – interjú Pollák Évával
Pollák Éva Átsuhanó Tündérbaba – Mese a babáról, aki jött, de mégsem érkezett meg című hiánypótló segítő könyve a pre- és perinatális gyásszal foglalkozik. Az átsuhanó babák családjának gyásza nemcsak a felnőtteket, de a kistestvért szeretettel váró testvéreket is érinti – így van ez a mesében Nin és Pip, a…
-
Mi lehet a bazilika titka? – interjú Király Anikóval
Humorodat és összetéveszthetetlen stílusodat már sokan ismerik, kedvelik, most mégis egy új műfajban debütálsz. Az első próbálkozásaimat éppen a fantasy műfaja ihlette. Ezek olyan írások voltak, melyeknek nem sok közük volt a valósághoz. 2014 körül jött az életemben egy olyan időszak, amikor szükségem lett a nevetésre, ezért írtam humorosabb hangvételű…
-
Egy életszakasz lezárását jelentette a könyv megírása – interjú Kőváry Anett-tel
Kőváry Anett egy kis zempléni faluból, ambíciókkal teli kislányként indult meghódítani a világot. Saját erejéből érte el élete álmát: rádiós hírszerkesztő lett az ország leghallgatottabb reggeli műsorában. Csillogó élete azonban felszínnek bizonyult: nehézségek sora vezette rá arra az útra, amely a valódi értékek felé visz tovább. Munkájának elvesztése és számos…
-
A fejünkben működő motor – interjú Nádasdy Ádámmal
Két nyelvészeti könyved is egyszerre jelenik meg. Az egyik (Milyen nyelv az angol?) informatív bevezetés az angol nyelv világába (te magad tájleírásnak hívod), a másik (Szmoking és bermuda) összegyűjtött nyelvészeti írásaid tartalmazza, a régebbi köteteid anyagát újabb szövegekkel kiegészítve. Míg az angol könyv zöldmezős beruházás, addig a másik lingvisztikai mű…
-
A címek türelmesebbek, mint én – interjú Vámos Miklóssal
Új karcsú könyved főszereplői postások. Hogyan találtál rá erre a napjainkban igen szomorú szakmára? Volt régebben egy parasztházam, Budapesttől 55 kilométerre. Úgy képzeltem, ha majd végképp megöregszem, ott fogok élni. Kert, madarak, nyugalom. Amikor aztán a főváros III. kerületében sikerült kertes házba kerülnöm, még ugyan nem öregedtem meg végleg, de…
-
Valóság és fikció egybemosódott – interjú Hidas Bencével
Már első könyved írásakor tudtad, hogy majd újabb kalandokba keverednek hőseid, Márzay Ottó és Pinelli Károly? Eleve sorozatban gondolkodtál? Természetesen ott lógott a levegőben a folytatás lehetősége, hiszen úgy gondolom, hogy még két könyv után is rengeteg kiaknázatlan lehetőség van ezekben a karakterekben. Ettől függetlenül fontos, hogy A hamis Merkúr…
-
Tudom, milyen lugast akarok – interjú Mészöly Ágnessel
A fiatalabb olvasóknak szóló könyveid mellett a krimi műfajában alkotsz a legtöbbet. Mi vonzott ehhez a műfajhoz? Az első krimimet egy balszerencsés véletlennek köszönhetően kezdtem el: egy ostoba otthoni balesetben csúful eltörtem a bokámat, és hat hétig fekvőgipszben voltam. Lábadozás közben találtam egy krimiíró pályázatot, és így kezdődött a Rókabérc, haláltúra…
-
Arccal a falnak – interjú Mészáros Dorkával
A látszat néha csal? Avagy minden történetnek van valóságalapja? Mészáros Dorka új, feszült hangulatú thrillerjében fontos társadalmi kérdéseket feszeget. Hogy miről is szól az Arccal a falnak? Egy látszólag boldog család látszólag boldog életéről… Mi inspirált arra, hogy megírd ezt a krimit? Volt egy konkrét esemény vagy élmény, ami elindította…
-
Gyilkos borvidék – interjú Patkó Ágnessel
Patkó Ágnes, az első magyar cozy crime-szerző újabb lebilincselő rejtéllyel tér vissza Szekszárdra. A Gyilkos borvidékben a jelen titkai mellett a múlt sötét árnyai is előkerülnek. De vajon miben volt más a második rész megírása? A szerző erről is mesél. Milyen nehézséget okozott a sorozat második részét megalkotni? Mennyiben más…





