Andrea Bajani: Ha a vétkeket számontartod (részlet)

Először a sajtótájékoztató napján láttam a munkahelyedet. Akkor már egy ideje működött a cég, de előbb be kellett indítani, azután javítgatni, azután tökéletesíteni, és csak ezek után, a végén lehetett odahívni a sajtót, és megmutatni, milyen jól tudjátok lefogyasztani az embereket. Azért hívtad oda az újságírókat, hogy lássák a gépet, már régóta beszéltek róla, és mindenki kíváncsi volt rá. A sajtótájékoztató reggelén elvittél az iskolába, és egész úton azt magyaráztad, milyen fontos nap ez, mert egy titkot fogsz leleplezni, egy olyan dolgot, amiről még soha senkinek nem beszéltél. Látszott, hogy szeretnél engem is elvinni, de nem tudtad, hogyan lehetne elintézni az iskolával. Az úttesten állítottuk le az autót, onnan indultunk a kapu felé, te cipelted a hátizsákomat, én folyton megálltam, mert kibomlott a cipőfűzőm. Aztán megtorpantál. Rám néztél, és azt kérdezted, Mi lenne, ha ellógnánk? Pillanatokkal később már újra a kocsiban ültünk, én nevetve elnyúltam a hátsó ülésen, te pedig rám szóltál a napszemüveged mögül, Maradj fekve, mert ha meglátnak, vissza kell fordulnunk.

A terméked egy nagy tojás volt, akkora, mint egy felnőtt férfi. Középen ki lehetett nyitni, mint egy húsvéti kartontojást, aztán visszacsukódott, mintha soha nem is lett volna nyitva. Ebben izzasztottad a kövéreket, naponta egyszer. Három év kellett hozzá, hogy működőképes legyen. Eleinte csak egy nagy papírra rajzolt szerkezet volt a konyhaasztalon. Egyik este vacsora után megmutattad nekünk. Az asztal és a mosogató között ingázva mindent elvittél, és eltüntettél a mosogatógépben, azután kiterítetted a papírtekercset, és a gép ott volt a papíron, mint egy frissen tojt tojás, amit újságpapírba csavartak. Hát ez az, mondtad az arcunkat fürkészve, és nyilvánvaló volt, hogy azt várod, ámuldozzunk. Én csak annyit kérdeztem, Mi ez?, apa bólogatásra szorítkozott, te pedig már felállni készültél, hogy faképnél hagyj minket. De nagy szükséged volt megerősítésre, ezért a fél éjszakát azzal töltöttük, hogy elképzeltük, amint a tojás elnyeli a hájas férfiakat és nőket, akik azután nádszálkarcsúan lépnek ki belőle. Számokat írtál egy másik papírra, aztán beütötted őket a számológépbe, és megmondtad az eredményt, mert a fogyás, magyaráztad, matematikai tény. De még kezdetleges volt az egész, a tojás mindössze egy konyhaasztalra kiterített rajz formájában létezett, a cég kizárólag kozmetikumok gyártásából próbált fennmaradni, ti pedig apával még igazi apának és anyának tűntetek.

Amikor bemutattad a tojást az újságíróknak, már három év telt el az óta az este óta. Egy időre még félre is tetted a fogyasztógépgyártás gondolatát. Esténként izgatottan tárgyaltál telefonon az üzlettársaddal, a dolgozószoba ajtaja résnyire nyitva volt, égett az asztali lámpa. Valahányszor megfordultam az ágyban, láttam, hogy az árnyékod úgy libeg a folyosón, mint egy kis láng az éjszakában. De végül az üzlettársad nem tudott lebeszélni a tojás ötletéről, és addig telefonáltátok át az éjszakákat, míg te győztél. Így hát amikor megjöttek az újságírók, te fogadtad őket, prospektusokat és kézfogásokat osztogattál. Ő melletted lépkedett, és csak utánad szorította meg a kezeket, látszott rajta, hogy kissé kínosan érzi magát ebben a másodhegedűs szerepben. Én a másik oldaladon lépkedtem, és nem tudtam, mihez kezdjek magammal, szorítsam-e meg én is a kezeket, mosolyogjak-e, levegyem-e a tankönyvekkel teletömött hátizsákomat, és hagyjam-e ott valahol. Végül csak néztelek, és lépésről lépésre követtelek.

Mihelyt csendet kértél, mindenki odafordult. Az egyik oldalon ott voltak ők, a másikon te meg az üzlettársad, és én egy pillanatra ott maradtam a két oldal között, hátizsákkal a vállamon. Azt mondtad, Köszönöm, hogy eljöttek, ma egy titokra derítünk fényt. Azután intettél, hogy kövessenek. Elindult a csapat, egymás után jártuk be a cég folyosóit, az alkalmazottak az irodák ajtajában álltak, mi pedig úgy haladtunk el előttük, mint egy kerékpárverseny résztvevői. Az irodák után a raktárak következtek, a raktárak után az udvar, ott már majdnem futottunk, aki elbambult és lemaradt, az rohanvást próbálta utolérni a többieket. Mindenki itt van?, kérdezted egy fehér ajtó előtt, amely közvetlenül a parkolóra nyílt. Az ajtónál egy fehér köpenyes nő várt minket, és egyetlen intéssel üdvözölt mindenkit. Te odamentél hozzá, a vállára tetted a kezed, azt mondtad, Ez az, és rámutattál a mellette álló fogyasztótojásra. Most egy összehasonlító bemutató következik. Két, erre a célra kiválasztott modellt vetünk alá két különböző kezelésnek, magyaráztad: az egyik hagyományos gépet fog használni, a másik a fogyasztótojást. Megjött a két modell, két duci lány köntösben, az egyik leült egy padra, a másikat lefektettétek egy kezelőágyra. A fehér köpenyes nő kék gumiszalagokkal és elektromos kábelekkel borította el a duci modell testét. Tegnapig, mondtad az újságíróknak, ez számított élvonalbeli technikának. A doktornő megrántott egy fogantyút, mire a duci modell testének összes izma apró, ideges rángásokat produkált. Tíz percig gyötörték a modellt a görcsök, te addig elmentél telefonálni, az újságírók pedig közelről figyelték a kezelőágyat. A kezelés végén a fehér köpenyes nő megszabadította a modellt a kábelektől, és megmérte a derekát meg a combját, ahogy a fogantyú meghúzása előtt is tette. Három centivel lett vékonyabb a dereka és kettővel a combja, jelentette be elégedetten, mialatt a modell belebújt a köntösébe, és helyet foglalt a padon.

De ez még semmi, mondtad, miközben a másik modell engedelmesen bebújt a tojásba. Olyan ez, mint egy újjászületés, mintha másodszor jönne a világra. Azután megnyomtad a gombot, és a tojás fedele lassan leereszkedett. Elnyelte a túlsúlyos modell testét és zavart mosolyát. Te mosolyogtál mindenkire, és bejelentetted, hogy pár perc szünetet tartunk a dohányosok kedvéért, addig is hadd dolgozzon a gép. Kinyitottad az ajtót, és mindenki kiment, én utolsónak maradtam, mert már a csoport részének tartottam magam, te pedig a fejemre tetted a kezed, és megkérdezted, Tetszik? Így sétáltunk ki a parkolóba, de a legtöbben már előbb rágyújtottak. Én ott maradtam a lépcsőn, arcomat az üvegnek nyomva néztem befelé. Nem volt ott már senki, csak a tojás meg a benne raboskodó modell, úgy hagytuk ott, mint egy kenyérsütő gépet. A gépbe zárt lány nem is tudta, hogy magára hagytuk, és elmentünk cigarettázni. Ő ott állt bent, és legfeljebb magában füstölgött, izzadva és fogyva remélte, hogy előbb vagy utóbb újra meglátja a fényt.

A tojás abbahagyta a centrifugálást, te megnyomtad a kikapcsológombot, felemelkedett a fedél. A duci lány rémültebbnek tűnt, mint amikor bebújt, az összes újságíró odanyomakodott, úgy bámulták, mintha most tért volna vissza az űrből. Te megnyugtatóan mosolyogtál rá, és közben intettél a többieknek, hogy húzódjanak hátrébb, engedjék kijönni. Így hát kilépett, papucsba bújt, és felfeküdt a kezelőágyra, mintha a főtt hús kiugrana a lábosból, és elnyúlna a vágódeszkán. A köpenyes nő megmérte a hasát, a combját és a derekát, és azt mondta, hogy sokkal több centit fogyott, mint a másik modell. Össze sem lehet hasonlítani, mondtad te, miközben a hasára nyomtad az ujjaidat. Ez az oxigén elektromos ionizációjának hatása. Az ionizált oxigén, pontosítottál, igen reaktív gáz, amely kihat az anyagcserére. Elégeti a zsírt, és segít újra elosztani, szögezted le végül. A zsír újraelosztása alapvető jelentőségű lépés a fogyás folyamatában. Ekkor mind a modell felé fordultunk, hogy lássuk, az újraelosztástól megdagadt-e a többi testrésze, a vádlija, a könyöke, a bütykei, a lábujjai.