A hópárduc nyomában – Élet a Himalája peremén (beleolvasó)

Kulbhushansingh Suryawanshi

Élénk fütty törte meg a csendet: a kék juhok riasztása. Nagyon közelről hallatszott, de nem láttam az állatokat. Aztán észrevettem őket nem messze, a szurdokban – tizenkét kék juh legelt az egyik sziklapárkányon, átlós irányban úgy harmincméternyire tőlem. Végre hozzáláthattam viselkedésük és táplálkozásuk szisztematikus megfigyeléséhez. Több mint egy óra telt el, de a nyáj nem sokat mozdult. Az ég szürkére váltott, a levegőt tollszerű hópelyhek töltötték meg, a testem megmerevedett. Az egész szurdok befagyott – a sziklákat hó borította, néhány kopár fa árválkodott, a víz sem folyt a mélyben –, csak az időnként lezuhanó kisebb sziklák hangja hallatszott.

Aztán apró mozgást vettem észre a szemem sarkából. Ezúttal nem szikla omlott le; nem hallottam dübörgést. Ugyanazon a lejtőn érzékeltem a mozgást, ahol a kék juhaimmal voltam. Óvatosan odanéztem, ahonnan a fodrozódást sejtettem. Újabb mozdulat, és ezúttal megláttam: a hegyek szelleme. Hópárduc. Olyan jól álcázta magát, hogy soha nem fedeztem volna fel, ha nem lép egyet előre. A kék juhok nem vették észre a hópárducot; a hópárduc nem vette észre a kék juhokat. Alig több mint 100 méternyire lehetett alattam és a zsákmánya alatt egy sziklapárkányon.

Biztosan végig ott volt. Fiatalnak tűnt, a felnőtt állatoknál kicsit kisebbnek. Rövid időre leült, de éber maradt, nyakát kinyújtotta, fejét felemelte, szemével a horizontot fürkészte. Próbáltam valami jellegzetességet találni a bundáján, hogy azonosíthassam, de ilyen távolságból nem lehetett megkülönböztetni a részleteket. Felállt, és elindult a szikla mentén; óvatosan haladt, alig hagyott nyomot a mélyülő hóban. Olyan jól ismertem már ezeket a hegyeket, hogy pontosan tudtam, hová vezeti a sziklapárkány. Közvetlenül a kék juhok alatt kellett elhaladnia, aztán alattam, és egy távolabbi, szélesebb lejtőn előjönnie, tőlem jobbra. 

Nem volt más hátra, a hópárduc előtt kellett elérnem a sziklapárkány kezdőpontját, és ott elbújnom, hogy jobban lássam. Teljes erőmből futottam, a ritka levegővel küszködve. A fennsík pereme tökéletesen eltakart az alattam haladó hópárduc elől. Annak a sziklapárkánynak a kezdeti szakasza, ahol a hópárduc ment, enyhén kiszélesedett, és egy kis fű is nőtt rajta: nem véletlenül legelt ott a kékjuh-nyáj. Ahogy a közeledő hópárduc útvonalán tanyázó kék juhokra néztem, két dologban voltam biztos: a hópárduc még nem érkezett meg, és nagy műsor lesz, ha megjön.