Uncategorized

A történetek ereje – körkérdés a Másik élet – Gyógyító történetek szerzőihez

Mindannyian fordultunk már a legkülönfélébb élethelyzetekben a könyvekhez útmutatásért. Az Athenaeum Kiadónál megjelenő Másik élet – Gyógyító történetek című antológiánkban ezt a felismerést igyekeztünk kötetbe foglalni: az irodalomnak gyógyító, sorsfordító hatása lehet, útmutatóként szolgálhat egy másik, másfajta élethez. Erről kérdeztük most a kötet néhány szerzőjét.

Milyen szerzői szempontok érvényesülnek, amikor az ember ilyen történet megírására vállalkozik?

Balássy Fanni: Írás és terápia közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, de elvitathatatlan az írás terápiás jellege. Felszabadít, elgondolkodtat, önmagunk és mások megértésére, életünk átértékelésére sarkall. Amikor nekiálltam az antológiában olvasható történetnek, friss tapasztalatból dolgoztam. Megrendítő volt látni, hogy a lélek számára akkor is lehetséges a gyógyulás, amikor a test elkerülhetetlenül szembekerül a romlás és múlandóság tragédiájával. A legvégén csak az emlékeink, meg a másoktól kapott és másoknak adott szeretet marad, ez pedig amennyire megrázó, legalább annyira gyógyító, erőt adó gondolat.

Benedek Szabolcs: Az irodalom különleges terápia, a befogadó mellett maga a terapeuta, az író is részesül gyógyító hatásában, sőt nemegyszer utóbbi volt az eredeti cél. Mondhatnám, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de hát az ember végtére is azt tudja megmutatni, amit ismer. A hatékony gyógyításhoz hiteles gyógyító kell, ahhoz pedig tapasztalat – akár saját, akár másoké, fontos, hogy az író közel érezze magához a problémát és annak lehetséges megoldását, és képes legyen úgy beszélni ezekről, hogy miközben fölhasználja a szavak és a történet varázserejét, a saját esendőségéről is elárul valamit.

Fiala Borcsa: Egykori szerhasználóként, felépülőként nagyon fontosnak tartom, hogy beszéljünk az alkoholfogyasztás témájáról, főleg egy olyan országban, ahol a függők kevés segítséget kapnak, a túlzott, visszaélésszerű alkoholfogyasztás ellenben támogatva van. Ahol a nők alkoholfogyasztása, függősége tabusított, és ahol sokszor a szégyen a felépülés egyik legnagyobb akadálya. Olyan történetet szerettem volna írni, ami megmutatja az alkoholfüggésbe vezető út kacskaringósságát, és azt is, hogy igenis van mód a gyógyulásra, felépülésre, még ha nem is könnyű. A szembenézés a hibáinkkal, a felelősségvállalás pedig fájdalmas és elengedhetetlen, cserébe felszabadító.

Mészöly Ágnes: Alapjában véve nem hiszek a didaxisban, az irodalmi szövegekből elsőre előugró, direkt üzenetek segítő vagy jellemformáló hatásában. A történetek erejében viszont igen. Ha magunkra csodálkozunk egy-egy szereplőben, ha ismerősnek tűnik egy szituáció, talán könnyebben ráláthatunk az életünk bizonyos szeleteire, és könnyebben tudjuk értelmezni azt – anélkül, hogy magunkévá tennénk egy adott megoldási módot. Ebben a novellában egy olyan helyzetet mutattam be, ami sokunk életét meghatározza, hiszen egy mentális betegséggel élő családtag nagyon erős hatással van a környezetére… erre pedig, vagy így, vagy úgy, mindenkinek reagálnia kell.

Molnár Krisztina Rita: Általában akkor tudok igent mondani egy hasonló kiadói felkérésre, ha már eleve ott motoszkál egy odaillő történet a fejemben. A legtöbb szerző folyamatosan, és akarva-akaratlanul anyagot gyűjt. Jár-kel a világban, és önkéntelenül rögzít mindenféle elkapott helyzetet, félmondatot, történetet, és impressziókat – ízeket, hangokat, fényeket, arckifejezéseket. Olyanokat is, amikben maga is szereplő, és olyanokat is, amiknek csak tanúja. Ilyen részletekből állt össze az És a békáktól megszabadulok? című, egy kemény sorsfordítást elmesélő novella is, ami évek óta várta, hogy megírjam, nem hagyott nyugodni, és örültem, hogy a felkérés miatt végre tényleg testet öltött.

Mészáros Blanka

A kötet szerzői: Abrudán Katalin, Balássy Fanni, Bánki Éva, Benedek Szabolcs, Csabai László, Csák Helga, Cseke Éva, Egressy Zoltán, Fábián Janka, Fiala Borcsa, Gordos Zsuzsanna, Kaiser Vivien, Kartali Zsuzsanna, Kertész Edina, Király Anikó, Kiss Ildikó Judit, Kiss Judit Ágnes, Kiss László, Kiss Ottó, Lackfi János, Mészöly Ágnes, Molnár Anikó, Molnár Krisztina Rita, Mörk Leonóra, Papp Noémi, Pacskovszky Zsolt, Rezeda Réka, Ruff Orsolya, Udvarházi Irén, Vályi-Nagy Erika