Hidas Bence: Bosszú három lapban (részlet a Vércseppek a havon c. kötetből)

Bármily hosszú a bűnbánat útja,
nem teheti jóvá a haszontalanul elfecsérelt életet.
Charles Dickens: Karácsonyi ének
(H. László Éva fordítása)

Szikra lobban, szív nem dobban,
Fagyos éjben halál moccan.
Titkok szállnak, árnyak járnak,
Karácsonykor rád találnak.

1926. DECEMBER 16., CSÜTÖRTÖK

– Azt kérem – mondta, és a polc felé intett. – Azt a nagyot. Az eladó bólintott, és fürge léptekkel a létrán termett. Néhány másodperccel később a színes körhinta már Radó László kezei között csillogott. A férfi megforgatta, majd a fény felé tartotta, és átnézett az apró, színes nyeregbe öltöztetett lovak között.
– Zenélni is tud – mondta a fiú olyan büszkén, mintha ez a tény bármekkora mértékben is az ő érdeme lett volna. Radó elcsavarta a játék aljára szerelt kallantyút, mire a lovak csilingelőmelódia kíséretében forogni kezdtek. Fel-le, fel-le, megállás nélkül.
– Megveszem – jelentette ki határozottan. – Ne csomagolja be,csak tegye egy zacskóba! Elégedetten lépett ki az Alkotás utcára. Lujza odalesz érte!, állapította meg, majd öles léptekkel az Istenhegyi út felé vette az irányt. A hideg szél ellenére úgy döntött, hogy gyalog teszi meg ezt a néhányszáz métert. Ki akarta szellőztetni a fejét. Az elmúlt napok eseményei olyan emlékeket hoztak elő, amelyeket örökre el akarttemetni az elméjében. Úgy érezte, hogy valaki tönkre akarja tenni az életét. Már amennyi maradt belőle. A felesége elhagyta, a gyerekei sosem látogatták. Egyedül Lujzi tartotta benne az erőt. A drágakis Lujzi, az egyetlen unokája. Pár nap múlva vége a tanításnak, és idén először együtt tölthetik a karácsonyt. Hosszú idő után végre nem egy főre kell majd megterítenie az asztalt. Elért a Szent Orbán térre. A háza előtti hosszú lépcsőt vastag hótakaró fedte, a fémkorlát még a kesztyűjén keresztül is fájdalmasan fagyosvolt. A házban némaság fogadta. Az elmúlt pár nap alatt a város hidege bekúszott az épületbe is. A lehelete fehér fátyolként követte minden lépését, ahogy átsétált a hatalmas, üres épület kihalt szobáin. Néhány perccel azután, hogy a kandallóban felcsaptak az első lángok, Radó ismét elmerült új szerzeménye tanulmányozásában.Megint elcsavarta a kallantyút, és hagyta, hogy a lovak nekiinduljanak. A lágy dallam egyre mélyebbre kúszott a fejébe, a külvilág megszűnt létezni, csak a csilingelő zene maradt, és egy érzés, valamilyen kellemetlen, fájdalmas érzés, amiről hirtelen nem tudta megmondani, hogy mi, és azt sem, hogy honnan jött, de úgy hullámzotta mellkasában, ahogy a lovak jártak a körhintán. Fel-le, fel-le. Hirtelen egy emlék úszott elé. A zene tompa zúgássá változott, és nem maradt más, csak az emlék; egy arc, két mélykék szemmel. A szemek rászegeződtek, és a bennük lévő gyűlölet szinte belekapaszkodott a testébe. Azon kapta magát, hogy ismét a levelet szorongatja. Az ujjai görcsösen fogták közre a díszes üdvözlőkártyát. Éppen ránézett volna, amikor tompa puffanást hallott a kandalló felől. Gondolkodni semvolt ideje. Először a meleg érte el az arcát, aztán valami hatalmasat taszajtott rajta. Érezte, hogy repül, és vele együtt repült minden, ami körülvette. Még látta, ahogy a játék körhinta elsuhan előtte. A lovak kecsesen hullámoztak, de a dallamok már messzinek tűntek, mintha soha nem is léteztek volna. Utoljára Lujzit látta maga előtt, aztán a robbanás kirepítette az ablakon. Ernyedt, fekete teste felszántotta az udvart borító fehér takarót. Aztán minden elcsendesült.
Megint havazott.

1926. DECEMBER 20., HÉTFŐ

A boríték az irodája előtt várta Pinellit. A férfi abban biztos volt, hogy előző este, amikor hazaindult, még nem volt ott, azaz az illető, aki odatette, kétségkívül korán kelt. Pinelli ugyanis nem sokkal hét óra előtt lépett be az Ezüst Lupé Detektív Ügynökség Pozsonyi utcai irodájának az ajtaján. Tehát a rejtélyes levél este tíz után vagy reggel hét óra előtt került jelenlegi helyére – élével az ajtólapnak támasztva, szinte pontosan középen –, és Pinellinek ezen kevés információ is elég volt ahhoz, hogy levonja az első következtetését: a levél feladója nem akart találkozni vele, vagy a detektíviroda bármely tagjával. Azaz rajta kívül az iroda egyetlen tagjával, Zsigmond Róberttel. Zsigmond azonban se nem maradt tízig, se nem érkezett hétre, így ez a gesztus csakis Pinellinek szólhatott. A levél elolvasása még inkább alátámasztotta a detektív gyanúját: a szöveg olaszul íródott. Zsigmond Róbert nemhogy olaszul nem tudott, de rosszabb napjain magyarul is alig. Az üzenet még a rövidnél is rövidebb volt. Nádor Menyhért halála nem baleset volt. Derítse ki karácsonyig! A pénz csak előleg. Hívja Manzettit! Pinelli beletúrt a borítékba. A százlírások láttán a szíve hevesebben kezdett verni. Egy, kettő, három… a számolás meg sem állt tízig. Ezer líra karácsony előtt? Klára meg fog bolondulni a boldogságtól.Hívja Manzettit!, olvasta el újra. Egy ideig keresgélnie kellett az emlékei között, mielőtt arcot tudott kapcsolni a névhez. Eduardo Manzetti a budapesti Olasz Nagykövetség titkára volt, akit Pinelli még évekkel azelőttről, az apja révén ismert. Az öreg Pinelli számos alkalommal hazatért Itáliába, ahol az akkor szinte siheder Manzettinagy segítségére volt. A férfi kiválóan beszélt magyarul meg angolul,és a detektívnek rémlett, hogy annak idején ezt kihasználva,valamelyik olasz nemesi család támogatását élvezve került a nagykövet mellé. Pinelli idejét sem tudta, mikor beszélt utoljára a férfival,de úgy tippelte, hogy valamikor a nagy háború előtt. Miként lehet, hogy most mégis újra szembejött vele ez a név, egyrejtélyes levél és ezer líra kíséretében? És ki az a Nádor Menyhért? Szüksége volt egy kávéra. Mivel biztosra vette, hogy az Olasz Nagykövetségen Durini di Monza nagykövet úr éppen most fordult át egyik oldaláról a másikra,mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül az aprócska konyha felé vette az irányt. A kávé mellé sütemény is dukált, de szerencséjére Klára csomagolt neki egy adagot az előző napi mézeskalácsból, meg egy kis maradék püspökkenyeret. Amíg főtt a kávé, az aktatáskájából kikapta a hengerré csavart Pesti Naplót, jóízűen leharapta az egyik mézeskalács angyalka fejét, és lehuppant a kétszemélyes iroda egyik sarkába bepréselt karosszékbe.Az ünnep megint utolérte, de Klára ajándéka még sehol sem volt. Hetek óta böngészte az újságokat a megfelelő meglepetés után, de minden nappal egyre biztosabb lett abban, hogy a feleségének idén is be kell érnie egy sokadik nyaklánccal, karkötővel vagy fülbevalóval. Azt talán túlzás lett volna kijelenteni, hogy az Ezüst Lupé Detektív Ügynökség ajtaja előtt sorok álltak, hiszen ez közel sem volt így. Már az is csodaszámba ment, ha egyszerre két kuncsaft préselődött be az apró szobába. Munka azonban mindig akadt, hol több, hol kevesebb,hol izgalmasabb, hol kevésbé izgalmas. Persze még a legfordulatosabb ügyet sem lehetett Pinelli korábbi, hivatásos munkáihoz hasonlítani, de a detektív minden megbízás esetén pontosságra, precizitásra és diszkrécióra törekedett. Ha kellett, bent maradt estig, vagy korán érkezett, mivel tudta: minél több a munka, annál több a pénz, és amióta a kis Palkó megszületett, ez volt az első számú szempont. A kávé lefőtt, az óra pedig nyolcat mutatott, így elérkezettnek látta az időt, hogy felhívja Manzettit. A telefonközpontos gyorsan kapcsolt, és néhány másodperccel később a vonal túlsó végén felcsendülta titkár dallamos hangja.
– Ambasciata d’Italia, come posso aiutare?
– Buon Natale, Eduardo, sono Károly Pinelli.
– Károly! Ezek szerint megkapta a levelet! – váltott magyarra Manzetti. Pinelli azonnal megérezte, hogy a férfi várta a hívását.
– Eduardo, mi ez az egész? Ki küldte ezt a levelet, és ki az a Nádor Menyhért?
Rövid csend következett.
– Kétlem, hogy az első információ szükséges lenne a munkához. Elég annyit tudnia, hogy a nagykövet úr egyik ismerőse kérte a segítségét. Említettem a nagykövet úrnak régi ismeretségünket, és ő javasolta a levél írójának, hogy keresse fel önt.
– Miért nem személyesen jött el hozzám? Mi ez a nagy titkolózás?
– A levél feladója jelenleg nem tartózkodik Magyarországon. Így a nagykövet úron és emiatt részben rajtam keresztül kér segítséget. Szeretném, ha ezt tiszteletben tartaná. Mint ahogy a mellékeltpénzösszegből is sejtheti, a levél feladója elég befolyásos ember. Nagyon fontos számára ez az ügy, és bármit megadna azért, hogy a végére járjon néhány dolognak.
– Miféle ügy? Köze van ehhez a bizonyos Nádor Menyhérthez?
– Csak annyit mondhatok, hogy a megbízóm olyan üzeneteket kapott Nádortól a halála előtt, amik arra engedtek következtetni, hogy valaki el akarta tenni láb alól. Többet nem mondhatok. Menjena rendőrségre! Bármilyen információ a birtokába jut, kötelessége tájékoztatni. Még a legkisebb porszem is érdekel, ha köze van az ügyhöz. Ahogy említettem, a megbízóm befolyásos ember. – A vonal megszakadt. Pinelli egy ideig értetlenül állt az iroda közepén. A gondolataiból Zsigmond Róbert érkezése szakította ki. A férfi szinte bezuhant az irodába, egyik kezében egy félig megevett túrós batyut, a másikban egy zacskót szorongatott.
– Jó reggelt, kolléga! – köszönt kedélyesen – Ilyen korán?
– Igen – motyogta maga elé Pinelli, még mindig az iménti beszélgetés hatása alatt.
– Hoztam néhány díszt – mutatott Zsigmond a kezében lévő zacskóra, és jóízűen beleharapott a batyuba. – Gondoltam, feldíszíthetnénk az irodát. A karácsony előtti utolsó héten mégiscsak illendő volna kicsinosítani a kicsikét. Legalább ebben a három napban ne azt érezzék a kuncsaftok, hogy egy vidéki bolondház portásfülkéjébe lépnek. Mit gondolsz, kolléga?
Pinelli motyogott valamit, majd magára kerítette a kabátját, és eltűnt a folyosón.
– Akkor feltételezem, majd megcsinálom egyedül – állapította meg egy vállrándítás kíséretében Zsigmond, mielőtt eltüntette a túrós batyu utolsó falatját is.