Beleolvasó

Giovanni Giacomo Casanova: Szökés az Ólombörtönből (részlet)

A messer grande összeszedte azokat a könyveket is, amelyeket az éjjeliszekrényemen tartottam, Petrarcát, Horatiust, Ariostót, a Hadi filozófust – ezt a kéziratot Matildtól kaptam; elkérte továbbá A karthauzi kapust és Aretinót,1 tehát Manuzzi erről a könyvről is jelentést tett neki. Az aranyművesből lett rendőrkém becsületes embernek látszott, persze az effajta látszatra nagy szükségük van mindazoknak, akik besúgásra adják a fejüket. Manuzzi fia Lengyelországban nagy vagyonhoz jutott, ugyanis feleségül vett egy nemes hölgyet, bizonyos Opeszkát, és állítólag eltette láb alól; a gyilkosságra nincsenek bizonyítékaim, ezért a túlzott keresztény felebaráti szeretet sugallatára kétségbe kell vonnom a história hitelességét, noha a fiatalembertől nagyon is kitelt volna ilyesmi.
Miközben a messer grande összeszedte kézirataimat, könyveimet és leveleimet, gépiesen, se nem gyorsan, se nem lassan felöltöztem; megmosakodtam, megborotválkoztam, megfésülködtem, csipkés inget és legszebb frakkomat vettem fel: egyáltalán nem gondoltam végig, mit csinálok, nem szóltam egy szót sem; a messer grande, aki egy pillanatra se tévesztett szem elől, nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy úgy öltözködöm, mintha esküvőre készülnék.
Amikor kiléptem az ajtón, meglepő látvány fogadott: előszobámban vagy negyven poroszló álldogált; az illetékesek megtiszteltek, azt hitték, ekkora karhatalom kell letartóztatásomhoz, noha a közmondás szerint ne Hercules quidem contra duos,2 tehát akár két ember is őrizetbe vehetett volna. Érdekes, hogy Londonban, ahol csupa bátor ember lakik, a letartóztatásokat egyetlenegy személy hajtja végre, ugyanakkor szeretett hazámban, amelynek polgárai szerfelett gyávák, ugyanerre a célra harminc poroszlót alkalmaznak. Talán azért, mert ha a gyáva támadásra szánja el magát, jobban fél, mint ugyancsak gyáva ellenfele, s a félelem olykor alkalmi hőst farag a közismert anyámasszony katonájából is. Annyi bizonyos, hogy Velencében gyakran lehet látni, amint egy szál ember megvédi magát húsz fogdmeg ellen, elpáholja és végül megszalasztja mindannyiukat. Emlékszem, Párizsban egyszer egy barátom segítségére siettem, kimentettem negyven gazfickó kezéből, majd ketten megfutamítottuk az egész hitvány bandát.
A messer grande utasítására gondolába szálltam, letelepedtem, ő mellém ült; négy poroszló kísért bennünket. Amikor megérkeztünk a messer grande hivatalába, kávéval kínált, de nem fogadtam el; ezután bezárt egy szobába. Itt négy óra hosszat aludtam, de minden negyedórában arra ébredtem, hogy vizelnem kell: ez különös tünet, hiszen egyébként nem voltak vizelési zavaraim, rekkenő hőség volt, s előző este nem vacsoráztam. Már máskor is tapasztaltam, hogy a szorongással járó meglepetés narkotikumként hat rám; de csak az imént elbeszélt esemény kapcsán jöttem rá, hogy a meglepetésnek igen nagy mérvű vizelethajtó hatása van. E fölfedezés kiaknázását a természetbúvárokra bízom; lehet, hogy valamelyik tudósnak sikerül fölhasználnia az emberiség javára. Emlékszem, hat évvel ezelőtt néhány fölöttébb finnyás prágai hölgy elolvasta az Ólombörtönből való szökésem történetét – ezt ugyanis már akkor közzétettem –, és megbotránkozott azon, hogy a szóban forgó tünetet leírtam, szerintük hallgatnom kellett volna róla; jót nevettem rajtuk. Lehet, hogy hallgattam volna a dologról, ha egy hölgynek mesélem el viszontagságaimat, de az olvasóközönséget nem tekintem afféle csinos hölgyikének, akit kímélnem kellene: célom az volt, hogy tájékoztassam olvasóimat. Különben sem látok az említett dologban semmi kivetnivalót, hiszen senki, egyetlen férfi és egyetlen nő se lehet meg nélküle, amint evés és ivás nélkül sem; az érzékeny idegzetű embereket bizonyára az a gondolat bántja, hogy a szóban forgó szükséglet szempontjából ugyanolyanok vagyunk, mint a tehenek vagy a disznók, ez pedig kínosan érinti önérzetüket. Miközben riadt lelkem a gondolkodás képességének pangása miatt szinte elalélt, testem, mintha présbe fogták volna, kénytelen volt kibocsátani magából annak a folyadéknak jelentős részét, amely szüntelen keringésével működésben tartja gondolkodási képességünket. Lám, ez az oka annak, hogy az ember belehalhat a nagy meglepetésbe, s ily módon igen gyorsan a paradicsomba kerülhet.
A Terza szavára3 a főporoszló lépett szobámba, és közölte velem: azt a parancsot kapta, hogy vigyen az Ólombörtönbe. Szótlanul követtem. Gondolába szálltunk, temérdek tekervényes kis csatornán keresztül megérkeztünk a Canal Grandéba, s a Börtön-parton kiszálltunk. Fölmentünk néhány lépcsőn, majd áthaladtunk egy zárt hídon,4 amely a Rio di Palazzo5 nevet viselő csatorna fölött a börtönt összeköti a dózsepalotával. Végigmentünk a híd túloldalán levő fedett folyosón, majd egy termen, és beléptünk egy másik terembe; ott a poroszlók vezetője bemutatott egy patríciusruhába öltözött személynek; az illető alaposan végigmért, aztán így szólt:
E quello, mettetelo in deposito.6
Ez a patrícius az inkvizíció titkára volt, az óvatos Domenico Cavalli; bizonyára szégyellt volna előttem velencei tájszólásban beszélni, ezért toszkán nyelven adta ki az utasítást, hogy vegyenek őrizetbe. A messer grande átadott az Ólombörtön foglárának, aki hatalmas kulcscsomóval kezében, két poroszló kíséretében felvezetett két kis lépcsőn; ezután végighaladtunk egy folyosón, majd egy másikon, ennek végén erős, kulcsra zárt ajtó, majd újabb folyosó következett; innen egy hat öl7 hosszú, két öl széles mocskos padlástérbe jutottunk, amelyet az igen nagy magasságban vágott padlásablak csak gyengén világított meg. Azt hittem, ez az odú lesz a zárkám, de tévedtem, a foglár ugyanis egy hatalmas kulccsal kinyitott egy három és fél láb8 magas, vastag, kettős vasajtót, amelynek közepén nyolc hüvelyk9 átmérőjű kerek nyílás volt, és felszólított, menjek be a következő helyiségbe; én éppen az erős válaszfalba épített vasszerkezetre összpontosítottam minden figyelmemet. A patkó alakú szerkezet egy hüvelyk vastag lehetett, átmérőjét körülbelül öt hüvelykre becsültem. Miközben azon törtem a fejem, hogy mire használhatják ezt a szörnyű alkotmányt, a foglár elmosolyodott, és így szólt:
– Látom, uraságod szeretné megtudni, mi a célja ennek a szerkezetnek. Nos, elárulhatom. Valahányszor őnagyméltóságáék elrendelik, hogy a börtönben valakit meg kell fojtani, az illetőt leültetik egyzsámolyra, háttal fordítják ennek a nyakravalónak, átbújtatják rajta a fejét, mégpedig úgy, hogy a nyakát félig körülfogja. Nyakának másik felére selyemzsinórt csavarnak, a zsineget átdugják ezen a lyukon, és két végét ráerősítik egy csörlőre; a csörlőkerekét egy ember addig tekeri, míg a nyomorult vissza nem adja lelkét mennyei Atyánknak, ugyanis a gyóntató, hál’ istennek, mindaddig mellette marad, míg ki nem szenved.
– Nagyon leleményes; jól gondolom, uram, magának jut az a megtisztelő feladat, hogy tekerje a csörlőt?
A foglár nem válaszolt, intett, hogy menjek be; amikor átléptem a küszöböt, jócskán meg kellett hajolnom; ezután a foglár rám zárta az ajtót, majd az ajtóba vágott rácsos lyukon át megkérdezte, mit ennék.
– Még nem gondolkoztam rajta – feleltem.
A foglár elment; minden ajtót gondosan bezárt.
Csüggedten és kábultan könyököltem a rácsos ablakra; két láb széles és ugyanolyan magas volt; hatdarab, hüvelyknyi vastag vasrúdból kovácsolt rácszárta el; a rácsozat tizenhat négyzet alakú, öt hüvelyk széles nyílást alkotott. Az ablakból elegendő fény jutott volna zárkámba, ha a padlás egyik tizennyolc hüvelyk vastag tartógerendája, amely a rézsút szemközti padlásablakba volt beépítve, el nem fogja a szörnyű odúba behatoló világosságot. Körüljártam a szomorú helyiséget, lehajtott fejjel – a zárka ugyanis csak öt és fél láb magas volt; félig-meddig tapogatózva megállapítottam, hogy az odú egy kétöles négyzet háromnegyed része.

1Aretino Sonetti lussuriosija és A karthauzi kapus a korabeli erotikus irodalom két gyöngyszeme.
2Herkules se tehet semmit kettő ellen. (latin)
3A Terza (a Szent Márk-templom harangtornyának egyik harangja) napfelkelte után három órával, azaz júliusban reggel fél nyolc körül hívta gyűlésbe a magisztrátus tagjait.
4 A Sóhajok hídján.
5Palota-csatorna (olasz).
6Ő az, vegyétek őrizetbe! (olasz)
71 velencei öl = 63,6 cm.
81 velencei láb = 34,74 cm.
91 velencei hüvelyk = 2,9 cm.