Az emlékeinket is megalkotjuk, és a legendákban is van igazság – interjú Cserháti Évával

Noha itt is vannak nyomok és nyomozás, de egészen más tétekkel, mint a korábbi krimikben. Az előszó szerzője arról ír, hogy ezúttal a fikció biztosítókötelét letette. Miért most indultál el a valóság ösvényein? Bár első kérdés talán az is lehetne, hogy ki indult el? Cserháti Éva vagy a főszereplő, Emese?

A regény a Munkanapló egy részével indul, melyben az elbeszélő valóban arról ír, hogy a fikció biztosítókötelét letette. Én viszont nem. A mű története teljes egészében kitaláció, kivéve a két történelmi szereplőt – Basch Annamáriát és Doug Jollyt –, és természetesen a hozzájuk kötődő történelmi háttér megalkotását is alapos kutatómunka előzte meg. Az érdekelt, hogy a múlt felfedezése mindig minden esetben regényírás. Nehéz elfogadni, hogy emlékeinket is megalkotjuk, és a legendákban is van igazság. A mű kulcsa számomra az az idézet, amivel a könyv indul. Hilary Mantel, a híres angol író állítja azt, hogy a megismerhetetlen és felfedezhetetlen valóságnak is van ereje és éppúgy tárgya a történelmi regény írásnak, mint a tények feltérképezése. Ez a kettősség érdekelt, de épp a személyes, a családi történelem viszonylatában.

Számolsz azzal, hogy az olvasók a valóságnyomokra és a közvetlen személyes, vagy családi érintettségre lesznek kíváncsiak?

Az olvasó mindig kíváncsi arra, mennyi a valóság a regényben, hogyan viszonyul, mennyire kötődik a történethez a szerző. Ez most is így lesz. Annyit elárulhatok, hogy krimijeimben vannak olyan szereplők, akik sokkal közelebb állnak hozzám, mint A múlt lankáinak elbeszélője. Maga a szöveg azonban sokkal mélyebbről jött, és nagyon más technikával, mint amikor krimit írok. A lényeg a lényeg, a családom már olvasta a kéziratot és nem ismertek magukra.
Ami talán közös bennem és az elbeszélőben, az a rácsodálkozás a tájra, a mozgás által való megismerés. A többi életrajzi mozzanat, hogy Emese depressziós, ahogy én is voltam, valamint szeret futni, olyan apróságok ezek, amelyek nemcsak bennük közösek, de emberek millióiban.

A regényen belüli regényrészletek és munkanaplók hol erősítik, hol gyengítik azt, hogy amit olvasunk az akár egyszerre is lehet valódi és kitalált.

Engem a szerkezet érdekel. Mindig, mindig a szerkezet. Ezért írok. A krimiben is ez érdekel. Azért vagyok a műfaj elkötelezettje, mert állandó lehetőséget kínál arra, hogy egy adott sémán belül újabb szerkezeti megoldással próbálkozzak.
Ez történt itt is. Megint rejtélyt írtam, és semmi sem izgalmasabb, mint ha az olvasó nem tudja, mi az igaz és mi a hamis. Mint egy krimiben. Ez adja a történet feszültségét, így tudom magammal vinni az olvasót új helyekre, és megannyi történelmi korba.

Mára a spanyol polgárháború iránti érdeklődés – fogalmazzunk finoman – erősen megkopott, holott azon kevés világtörténelmi esemény, ahol nagyon fontos magyar jelenlét volt. A regény még továbbmegy, hiszen a „spanyolos” magyar nőkkel foglalkozik. Végre megismerhetjük Basch Annamária történetét. Miért lett ennyire fontos?

Legalább tíz-tizenöt éve tudom, hogy akarok írni a spanyol polgárháborúról. Azt is nagyon régóta tudom, hogy a nemzetközi brigádokban részt vett magyar nőkről szeretnék megemlékezni. Spanyol szakot végeztem, éltem Spanyolországban, fordítottam sokat a két nyelv között. Adott volt a téma. Viszont sokáig semmit nem lehetett ezekről a nőkről tudni. Basch Annamária közülük a legismertebb, az életútja teljesen lenyűgözött. A krimijeimből is kiderül, hogy számomra a nőtörténet nagyon fontos. Biztos vagyok benne, hogy ezt még sokáig nem fogom elengedni.

Hogy jött a képbe a sebészeti technikákat forradalmasító sebész, Douglas Jolly?

Amikor kutatni kezdtem Basch Annamária alakját, akkor találtam rá egy utalást, hogy együtt dolgozott Dr. Douglas Jollyval a spanyol polgárháború alatt. Műtősnővér volt Jolly csapatában. Elkezdtem kutatni és találtam egy fényképet a Nemzetközi Brigadisták Brit Barátainak honlapján, mely mellett az a kérdés állt, hogy ki tudja azonosítani a Dr. Jolly mellett álló alakokat. Az egyik Basch volt, ezért írtam az új-zélandi történésznek, Marc Derbynek, aki a híres sebész életrajzán dolgozott. Utána évekig együtt dolgoztunk Jolly életrajzán, aki egész életében kapcsolatban volt Baschsal. Én segítettem a magyar anyagok felkutatásában, és lektoráltam a könyvet. Csodálatos munka volt. Jolly alakjába éppúgy beleszerettem.

A regény sok helyszínen játszódik Angliától Katalónián és Budapesten át egészen Új-Zélandig. Hány helyhez van személyes közöd? Az angol helyszín (Long Mynd) külön is megér egy spirituális misét…

A regény gyakorlatilag egy óda a Long Myndhez, Shropshire megye dombságához. Ez az egyetlen hely, ahol soha nincs honvágyam. De éltem Valencia tartományban is, beszélek katalánul, jól ismerem Benicàssimot is.
Új-Zélandra csak vágyakozom.

A futás és az eső is nagy motívuma a könyvnek. Esőben is szoktál futni?

Én mindig futok. Három évet edzettem futókarrierem elején a Margitszigeten, és kint voltunk, ha esett, ha havazott, ha jeges eső hullott. Egyedül a viharos erejű szél tud elrettenteni, de már olyanban is futottam a Long Mynden. Azt azért megbántam.

Szegő János