Mert szülni karácsonykor kell – Adam Kay új könyvéről

Akik olvasták és szerették Adam Kay egykori orvosrezidens előző könyvét, azok számára ráadásként mindenképp jól jöhet ez a kötet, de aki még csak most ismerkedne a szerzővel, az is teljes élményben részesülhet, hiszen a szövegeket szervező eljárások jottányit sem veszítettek élességükből, a komikum és a tragikum itt is sikeresen keveredik egymással, az összbenyomásunk pozitív végkicsengésű lehet.

A szerzőt hat darab, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat kötelékében töltött karácsonyon keresztül kísérhetjük végig, 2004 és 2009 között. Habár referenciális utalásokkal nincs teletömve a szöveg, néhány naplóbejegyzés történetiséggel ruházza fel Kay sztorijait, és talán vicces lesz majd újraolvasni, például a technikai felkészültségről, mondjuk a kórház szoftveresítéséről szóló részeket jó pár évvel később.

Már a bevezetőből is láthatjuk, hogy Kay az irónia, a cinizmus és a groteszk elemeitől sem riad vissza, sőt, melyek révén vállalja azt a fajta hétköznapi átlagpolgári léttől való elszakadást, ami a harmincas éveikben járó, rendezett anyagi körülményű családapák sajátja lehet. Adam egy magának való személyiség, akit a sok tapasztalat megkeményít és a nem várt események döntő többségére felkészültté tesz, ám ezért nem tudunk haragudni rá, hiszen ehhez a szakmához éppen ez a pici plusz kell, hogy a rengeteg megterhelő élmény ellenére is elviselhető legyen annak számára, aki mindennapjait ezen a zárt rendszeren belül éli.

Ez az edzettségi állapot tehát az emberi testhez, és annak sérüléseihez, sőt magához a halálhoz való alapattitűdöt is átalakítja. A vallásos áhítattól távol, a körülmények gyakorlatias kihívások elé állítják és a veszteségekkel való szembenézésre késztetik az egészségügyben dolgozó személyt. Az idő márpedig karácsonykor sem áll meg, sőt, ilyenkor még intenzívebb a műszak, ráadásul a folytonos készenléti állapot, az állandó alváshiány miatt mindezek az olykor erősen sokkoló és megrázó jelenetek már-már a szürreálisba hajlanak.

„Tisztára olyan vagyok, mint egy habókos orvos-Buddha, de nem én keltek feltűnést.”

Persze, hogy nem, sokkal inkább azok az extrém helyzetek, vagy annak a kettősségnek a megélése, hogy miközben a kórházon kívüli világ karácsonykor elvonul, magába száll és meghitt pillanatok révén kiengedi a fáradt gőzt, ezzel pontosan ellentétes a kórházon belüli élet lélektana. Ezekben a szituációkban a szolgálatban lévőknek a néhány perces alvásra jut csak lehetőség, bár ezt sem szabad nagy dobra verni, illetve ilyen-olyan trükkök és munkatársi cinkosságok némileg enyhíthetnek az erőltetett meneten.

Habár alaposan kikarikírozza a kórházi közeget a szerző, mindamellett a főszövegből, illetve a szöveghez fűzött jegyzetapparátusból, mely javarészt a kommentárokhoz fűzött kommentárokat és az olykor nehezen érthető szaknyelvet taglaló magyarázatokat tartalmazza, kiderülhet az is, hogy minden hátulütője és anomáliája ellenére ez a munkakör komoly felelősséggel is jár. Sosem felejtem el Kaynek azt a drámaian felépített szilveszteri bejegyzését, amely az óévbúcsúztató, egyúttal újévköszöntő visszaszámlálást egy magzat elvesztésével, a szülők értetlen gyászával vonja párhuzamba, olyan élesen és meghatóan, akár egy fájdalmas-precízen megkomponált filmjelenet.

„A kék függöny mögül hirtelen lárma – sokaság, általános káosz –, valaki fölcsavarta a tévé hangerejét. Előbb kapcsolok, mint a páciensem, hogy mi készül, acélos lélekkel felveszem az érzelmi túlélőpózt. Öt! – ordít a tévé. Négy! Bekapcsolódott az egész sürgősségi. Három! Kettő! Egy! Ujjongás, kiabálás, petárdák, lábdobogás, Haj-hajdanánozás.

– Úgy sajnálom – mondom. A lármát, a kisbabájukat, az IVF-et, a többiek örömét. – Mérhetetlenül sajnálom.”

A gyász és a halál tapasztalatai mellett, melyek általánosan jelen vannak az összes ismert kultúrában, vannak olyan felismerései is a könyvnek, melyekről esetleg korábban nem gondoltuk volna, hogy a jóléti államokban is előfordulhatnak, de amennyiben hihetünk a szerzőnek, bizony ott is fennálhat készlethiány a legalapvetőbb egészségügyi eszközök terén. Az összeálló naplóbejegyzések alapján a pénzügyi problémák és a – legalábbis kezdő szintű – orvosok nem kielégítő munkabére a nyugati világban is mindennapos téma lehet; persze valójában nem tudhatjuk, miként élnék meg ezek a dolgozók a magyarországi bérviszonyokat, és azt a csekélyke egzisztenciát, ami ebből a pénzből itthon kialakítható.

Lehet, hogy nem volt direkt szándék a szerző részéről, de a Mert szülni karácsonykor kell rendelkezik egy dramaturgiai ívvel, amely az igazán rázós sztorikat a végére tartogatja. Talán ez a szerző egyre növekvő orvosi rutinjából is fakad, és a növekvő tapasztalat nagyobb téttel bíró beavatkozások levezényléséhez juttatta Kayt viszonylag rövid ideig tartó orvosrezidensi karrierjében. Mindenesetre csak üdvözölni lehet, hogy a kötet a vége felé egyre nagyobb lélegzetvételű vallomásoknak ad teret, az őszinte és személyes megnyilatkozások valamelyest erősítik a néhol esetlegesnek tűnő naplófeljegyzések kohézióját. Meggyőződésem, hogy nagyon érdemes volt ezeket a specifikusabban egy időszakhoz köthető cetliket egymás mellé rakva kiadni egy újabb, az előzőnél talán még keserédesebb, még szerethetőbb kötetet.

lirakonyvklub.hu / Hajnal Dominik