Engedd el! De hogyan? – interjú Péterfi Judittal

Engedd el! De hogyan? Ha ez pont olyan egyzerű, mint ahogy szajkózzák, akkor miért nem magától értetődőa mechanizmus? Többféle recept létezik? Péterfi Judit személyes hangvételű, számos magánéleti tapasztalatot tükröző interjúiban Csernus Imre, Daubner Béla, Dudits Dénes, Feldmár András, Iványi Gábor, Máté Gábor és Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) mutatnak lehetséges utakat sérüléseink feldolgozására, szokásaink és sémáink elengedésére, majd a továbblépésre.

Miért az elengedést választottad első könyved témájaként?

Azt hiszem, ez okozta a legnagyobb problémát abban a krízisben, amibe 2022 nyarán kerültem. Sokszor mondogatták nekem, hogy engedd el, jó tanácsként. Rendben, de hogyan? – kérdeztem vissza ilyenkor. Tele voltam félelemmel, kérdőjellel. Ki kellett lépnem egy párkapcsolatból, illetve azt éreztem, kettétört a karrierem, majd egy komoly betegséggel is szembetaláltam magam. Ezen puttony alatt összeszakadtam, nem tudtam csak úgy letenni és elengedni. Javasolták, hogy ne görcsöljek rá, közhelyekkel dobálóztak, de kézzelfogható megoldás nem volt, azt magamnak kellett felkutatnom. A könyv valójában az én terápiám. Szerettem volna, ha másoknak is segíthetek az utam bemutatásával, mert ez nem egyedi probléma. Olyan eszközt akartam az emberek kezébe adni, amivel rámutatok a zsákutcákra, a lehetséges megoldókulcsokra. Nincs instant megoldás, kézrátétellel szerintem nem lehet megoldani egyetlen valódi problémát sem. Ráadásul néhányan – jó pénzért – azt ígérik, a felelősség terhét is leveszik rólad. Hogy miért lehet kudarcos ez a választás? Ezt is górcső alá veszem.

A televíziós, videós interjúk után most új terepen, az írásban próbáltad ki magad. Mennyire mozogtál benne otthonosan, mi okozott nehézséget, mi volt könnyebbség?

Egész életemben képekben gondolkodtam, de amikor elkezdtem az Engedd el! videós sorozatot forgatni, melyben szakemberekkel készítettem interjúkat, rájöttem, hogy mindazt, amit általuk megtapasztaltam, képtelenség ebben a formátumban a nyilvánosság elé tárni. Le kell írni. Médiaiskolába jártam, a kezdetektől kamerát fogtam a kezemben. És bár a műsoraim szövegeit én fogalmaztam, az írás kevésbé érdekelt, talán féltem is tőle. Nem vagyok író: újságíró vagyok, ebben a szellemben írtam a könyvemet. Korábban viszont több műsort is szerkesztettem, ez pedig hasznos tapasztalatnak bizonyult, hiszen az Engedd el! szerkesztésekor átláttam a kész interjúkat, tudtam, mit, mivel kell fűszerezni és összecsomagolni. De a kiadóm által delegált szakemberek is sokat segítettek a munkában.

Tehát az is fontos, hogy az olvasó kézbe tudja venni, el tudja olvasni a számára érdekes részletet?

A személyes vonatkozások miatt szerintem elsőre nehéz beépíteni az olvasottakat. Ez egy nehéz könyv, néha le kell tenni, újra elő kell venni a kötetet. Az interjúk számomra fél év után hoztak olyan felismeréseket, amik az írásnál már konkrétan beütöttek. Ez egy súlyos szembenézés, amibe évtizedekig tartott megérkezni.

Műsoraidban az interjúalanyok állnak a fókuszban, most viszont magadat is közelről mutatod meg. Hogyan élted meg ezt a perspektívaváltást?

Megterhelő. Olyan ez, mintha a tükör előtt levetkőznél és vizsgálnád magad. Ráadásul én ezt nyilvánosan teszem. Perfekcionista vagyok, zsigerileg kritikus, leginkább magammal szemben. Változtam én is. Például sokkal megengedőbb lettem, lágyabban fogalmaztam magammal szemben a könyv végére, amire a szerkesztőm is felhívta a figyelmet. Ez is jól kirajzolódik a könyvben, van egy íve, ahogy olvasod, haladsz előre, úgy változik az én hozzáállásom is. A munkámról szívesen beszélek – például amikor médiatréninget tartok – saját magamról viszont kevésbé. Most lehet, hogy témát adok a bulvármagazinoknak, de fontosabb volt az, hogy én rajzoljam körbe magam, ne mások tegyék ezt meg helyettem.

Milyen terveid vannak a könyv kapcsán, hogyan ötvözöd a műsorkészítő és írói tevékenységet a jövőben?

Írás közben már tudtam, hogy a könyvben szereplő szakembereken túl a YouTube-sorozatomban folytatnom kell a beszélgetéseket másokkal is. Ezt láthatják majd a nézők. Ősztől pedig országjárásra indulunk, közönség elé visszük a témát.

Csala Károly