A vágy fogságában – Lisa Taddeo: Három nő
Lisa Taddeo, a connecticuti születésű, olasz felmenőkkel bíró amerikai újságírónő nyolc évig tartó munkáját fogja egybe tényirodalmi könyve, a Három nő, mely az Egyesült Államokban megjelenését követően gyorsan bestsellerré vált. A szerző saját bevallása szerint választása ezekre a karakterekre „történetük befogadhatósága, ereje, a szívükre máig nehezedő múltjuk miatt esett, akik készek voltak dokumentáltan megnyílni őelőtte, minden tartózkodást félretéve”.
Eltérő sztorik, azonos megközelítés
A szerző vállalkozása, hogy három amerikai nő valamiféleképpen bizarrnak, különösnek, netán szigorú – de legtöbbször mégis inkább csak álszentnek tűnő – morális magaslatról nézve deviánsnak minősíthető szexuális viselkedési formáit, e nők szemüvegén átszűrődő világokat mutasson be az olvasónak, annyiból eltávolítva tőlük saját történeteiket, hogy a narráció többnyire egy külső elbeszélőre bízza a közlést. Néha közbeékelődnek közvetlen szövegidézetek, de Taddeo érdeme, hogy a sokféle elbeszélői forma nyelvhasználatában, stílusában úgy tud egy koherens könyvet alkotni, hogy eltérő regiszterei ellenére mindhárom történetet végig hitelesen megformáltnak és összefüggőnek érezzük. Mindamellett azt is hozzátehetjük, hogy bár látszólag a szexualitás összekötő elem, azért nagyon más jellegű történetekről és problémákról van szó:
Lina – Indiana állambeli háziasszonyként viszonyba bonyolódik egy szintén házas férfival.
Sloane – Rhode Island állambeli étterem-tulajdonos, aki nyitott házasságban él, pontosabban bizarr szexuális kalandba keverednek idegenekkel, elsősorban a férje kívánsága és szándéka szerint.
Maggie – Észak-Dakotában él, és megszellőzteti, hogy kiskorú volt még, amikor titkos, a szexuális kihasználáshoz közelítő kapcsolatba lépett a tanárával, melynek az idősebb férfi volt az előmozdítója.
„A vágy tárgya diktál”
Taddeónak elég erős a prekoncepciója, ami a történetek kiválogatását illeti. Hosszasan ír erről még az Előszóban.
„A férfiak történetei egymásba mosódtak. Volt hosszas udvarlás; volt lerohanásnak inkább nevezhető udvarlás, de többnyire az orgazmus dadogós lüktetése volt a végkifejlet. S úgy találtam, hogy míg a férfi az orgazmus üdvlövésétől lefullad, a nő pont ekkor indul be. Bonyolult, szép, esetenként brutális, ahogyan a nők ugyanazt az eseményt megélik. Emiatt is és egyebek miatt is az együttlét női oldala vált elsősorban mutatójává a szememben annak, hogy egészében véve hogyan fest a vágyakozás a mai Amerikában. Persze a női vágy éppúgy lehet rámenős, mint a férfivágy, és a nyomuló, irányításra törekvő vágy nem tudott igazán érdekelni. A legtöbb nagyszerűség, egyszersmind a legtöbb fájdalom számomra azokban a történetekben rejlett, amikor a vágy irányíthatatlan, amikor a vágy tárgya diktál. Olyan, mint hátrafelé pedálozni egy biciklivel, kínlódás, hiábavalóság, végül átlépés egy teljesen más világba.”
Tehát olyan beszélgetőpartnerekre és vizsgált alanyokra volt szükség, akiket maga alá gyűrt az emocionális kiszolgáltatottság. Ez mindhárom történetből nagyszerűen kirajzolódik: az önbizalomhiány, a kiegyensúlyozatlanság, az identitáskeresés folytonossága, egzaltáltsága rátelepszik ezekre a nőkre, akár evési zavar, testképzavar vagy egyéb családi tisztázatlanságok, egy-egy felmerülő gyermekkori trauma folytán. Az ezekből a sérülésekből nehezen létrejövő önelfogadás márpedig mindig kizárólag egy másik személy elfogadó tekintetének, a neki való megfelelésnek a függvényében jöhet létre, a külső impulzusoktól való függőség itt bizony végletes formákat öltve van jelen.
„Lina száguld, százhússzal, százharminccal, és egyszer csak befut, és még ott a férfi kocsija, és ettől olyan boldog: a mámor maga a jó közérzet. Az orvosok olyan szerekkel kúrálják a depresszióját, hogy a nevükbe majd beletörik a nyelve. Ahányszor elmegy a rendelésre, felíratnak valami újabbat. Ha tudnák, hogy elég lenne egy ilyen férfit felírniuk neki, aki ott van, ahol jelezte. Más se kellene a fájdalommentes élethez.”
A szexualitásnak pontosan emiatt van katalizáló szerepe: az élet olyan területéről beszélünk, amely a fantázia szárnyalása és a testi kielégülés révén a lelki folyamatokra is nagy befolyást gyakorolhat. Az aktusok révén szerezhetünk olyan impulzusokat, amelyek a szeretet, a törődés egyfajta látszatával rendelkeznek, mindamellett a szexualitás megélhetőségével természetesen az élvezeti faktor is fontossá válik. Sőt, Taddeo történetei rámutatnak a vágy sokirányú, szimultán működő aspektusaira, amiből egy személyiség egyszerre jelenlévő, eltérő életkorbeli identitáselemeire is rátekinthetünk.
„De a kielégületlenség mégiscsak bugyborékol föl belőle. A nő, az anya-lénye férfit akar, testi egyesülést egy férfival, a középiskolás lénye csókolózni akar plédek rejtekében, az egyetemista lénye csöcsörészést egy bulin egy rekesz light sör és egy alagsori oszlop közé ékelődve.”
#metoo?
Nehéz ezt a könyvet a MeToo-mozgalom eredményezte gondolkodásmódbeli változások figyelembe vétele nélkül olvasni. Az világosan látszik, hogy a patriarchális társadalmak hatalommal rendelkező és azzal visszaélő figurái elsősorban férfiak (lásd a főszereplőinkkel kapcsolatba lépő pasasok túlnyomó többségét), vagy pedig olyan nők, akik valamilyen radikális férfilogikát követnek. Ugyanakkor (vagy éppen ezért) érdemes az esetek többségét a biológiai szexuson túlmutató, a feltétel nélküli odaadásból, a saját határok védelmének teljes hiányából is szemügyre venni és értékelni – amellyel nem az efféle szituációk elszenvedőit (szándékosan kerülöm az áldozat kifejezést) vonom felelősségre, hanem rámutatok arra, ahogyan szerintem ez a szerzői intenció is –, hogy a felvillantott női sorsokban az alá-fölérendeltségi viszony csakis részleges kölcsönösség mentén jöhet egyáltalán létre. Sajnos nagyon nehéz megmondanunk, hogy eleve a férfiközpontú társadalom dominanciája okoz-e a másik nemben a szocializációs folyamat során szükségszerű identitásbeli törést, minek következtében a nők számára kihívást jelent választ adni arra a tökéletesen egyszerű, és e történetekben végig impliciten jelenlévő kérdésre is, hogy mégis mi okoz örömet a számukra? Márpedig a MeToo-mozgalomból kipattanó diskurzusoknak a nemi és társadalmi szerepek kurrens bizonytalanságaira, az önképhez fűződő súlyos anomáliákra, a nemek közötti kommunikáció deficitjére, vagy egyenesen csődjére is előbb-utóbb feleletet kell adniuk, amennyiben komolyan veszik önnön problémafelvetéseiket. Azaz a mozgalommal járó feszültséget, sérelmeket és ellengesztusokat is érdemes mederbe, ezáltal a horizontális viszonyok kialakítása felé terelni.
Összegzés
Noha a történetek különösebb illúzió fenntartása nélkül érnek véget, mégsem teljesen reménytelen a végkövetkeztetésük. A saját életdinamika megtalálása, a gyász kivárása és megélése, az elengedés gesztusa és a kommunikációs nyitottság egyaránt fontos tényező a továbblépésben, az integráns Én felfedezése pedig az egyéni vágyteljesítésnek megfelelő szexuális viselkedés kialakításában. A szabadság, de mindenekelőtt az önmegismerés sokrétű lehetőségeit kell mindehhez megragadnunk. Olykor a társadalmi megítélés hipokrita tekintete előtt, csupán néhány értő és megértő partner, barát vagy családtag bizalomba vonásával. Mert lehet, hogy többet nem kell, sőt lehet akarnunk és elérnünk, de azt a néhány személyt igenis azért, hogy hűségesek maradhassunk önmagunk ellentmondásoktól sem mentes, mégis gyönyörű szép vágyaihoz. Az összes embernek, és még inkább a férfiközpontú hatalom kritikus tekintetének úgysem lehet maradéktalanul megfelelni. Mindehhez a tudáshoz és tapasztalathoz segítheti hozzá Lisa Taddeo könyve az olvasót.
lirakonyvklub.hu / Tinkó Máté
