Filmet főzünk (beleolvasó)

MARADOK A KAMERA MÖGÖTT

Egyszer szerepeltem kamera előtt, de megfogadtam, soha többé nem teszem.

Ajvé, ez így nem is igaz, mert az első Valami Amerikába beleforgattam magam, és bár csak egy nyúlfarknyi mondatot mondok, de minden alkalommal összeszorul a gyomrom, ha meghallom magam. Most ígéretet teszek, hogy többet nem fordul elő, csakis a kamera másik oldalán keressetek engem.

Szóval az a második szereplésem Antal Nimród Kontroll című filmjében történt. Nimród azzal az ötlettel állt elő, hogy az első egész estés játékfilmjében filmrendező barátai szerepeljenek egy-egy apró epizódszerepben. Rajtam kívül Bergendy Péter és Paczolay Béla rendezőtársaim is erre a sorsa jutottak. Én azt a feladatot kaptam, hogy mentősként, miközben csipesszel szedem össze egy emberi agy darabjait a metrósínről, mentős kollégámnak a körömpörkölt receptjét ecseteljem. Elég bizarr ötletnek tűnt, de Nimród már csak ilyen.

Nagyon izgultam, elhatároztam, hogy alaposan felkészülök a szerepre, de Nimród azt mondta, nem kell készülni, ne számítsak nagy dologra, majd a helyszínen elmondja, mi a feladatom. Kérte, hogy éjjel 11-re érjek a Deák téri metróállomásra, mert csak éjjel 12-től reggel 5-ig tud forgatni, ennyi idő áll rendelkezésre, mert 6-tól indulnak a járatok. Én fegyelmezetten, ahogy kell, 11-kor a helyszínen voltam, felöltöztem mentősnek, és vártam, hogy mi lesz a feladatom. Nimród éjfélre érkezett, még kicsit rosszul is esett, hogy egy egész órát biztosított a fehér köpenybe való belebújásomra.

Pedig az igazi megpróbáltatás csak ezután következett, mert felvilágosított, hogy mi lesz a feladatom. Az egy dolog, hogy a körömpörkölt receptjét nem tudtam, de Elek világosító, aki köztudottan nagyon otthon volt a magyaros fogásokban, részletekbe menően elmagyarázta, hogyan készül. Néhány perc alatt memorizáltam, majd türelmesen vártam a felvételre. Filmes vagyok, tudom én, hogy megy ez, nehéz pontosan előre tervezni, mit mi után vesz fel az ember. Aztán amikor már három órája csak álltam a huzatos metróban, nem mondom, hogy nem kívántam Nimród ötletét a pörköltbe… Csak az a tudat nyugtatott meg, hogy nagy valószínűséggel a többi rendezőbarátja is ugyanígy járt.

Nem akarom szenvedésemet hosszasan ecsetelni, elég az hozzá, hogy a jelenetemre hajnali fél 5-kor került sor. Arra már nem emlékszem, hogy hányszor vettük fel, de engem már csak egy dolog foglalkoztatott: minél előbb feljutni a földfelszínre és meglátni a napot. A körömpörköltet azóta sem vagyok hajlandó megkóstolni, pedig sokan esküsznek rá. Számomra az egyik legtaszítóbb étel, de nem azért, mert rossz emlékek fűznek hozzá, hanem egyszerűen esztétikailag hagy kívánnivalót maga után, úgyhogy az ízéig el sem jutok.

Tehát két dolog biztos kimarad az életem hátralevő részéből: a filmben való színészkedés és a körömpörkölt. Ezt a sztorit sosem dörgöltem Nimród orra alá, mert végül is a segítségével megtanultam, hogy rendkívüli módon tiszteljem a színészek munkáját. Azóta is próbálok különös gondot fordítani arra, hogy ne kelljen sokat várniuk a jelenetükre. Még így sem mindig sikerül.

Herendi Gábor

Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer