fbpx
Líra Könyvklub

Szeretjük feszegetni a határokat – interjú Lőrincz Andreával és Nagy Ádámmal

A Pál utcai küldetés, a Hol terem a magyar vitéz? és az Égi megbízás című könyvek után itt a Kötelezők újratöltve című könyvsorozat legújabb része. Holtunkiglan? Rómeó és Júlia – Kalandkönyv április 3-tól a könyvesboltokban.

Miért tartjátok fontosnak, hogy kalandkönyv formájában dolgozzátok fel a kötelező olvasmányokat?

Nagy Ádám: A kötelező olvasmányokat nem szeretjük túlságosan. Egyfelől nyilván a kötelezőség miatt sem, de a nyelvezet és a történetvezetés sem mindig a mának szól, s erre fokozottan érzékenyek vagyunk. Másfelől egy regényben az író, a mester valahogy elképzeli a világot, de ez sem mindig találkozik az elképzelésünkkel.

A „mi lett volna”, az „én másképp döntöttem volna” érzetére apellálunk, azt gondolva, hogy érdemes lenne alternatívákat kitalálni – már csak azért is, mert ezek az olvasmányok sok olyan helyzetet tartalmaznak, ami valóban foglalkoztathatja az embert. Kiváltképp egy kötelező olvasmányokkal terhelt fiatalt. Kis „butaságok”: élet, halál, boldogság, szabadság, szerelem, barátság.

Miért éppen Rómeó és Júlia történetét választottátok a következő kalandkönyvhöz?

Nagy Ádám: A Kötelezők újratöltve sorozatban ez a negyedik kalandkönyv, és egyrészt még nem volt igazán szerelemvezérelt történetünk – márpedig csak fontos része ez is az életünknek –, másfelől eddig minden főhősünk férfi volt. Ebben a kalandkönyvben pedig választani lehet: az olvasó Rómeóként és Júliaként is megpróbálhatja megszerezni a másik szívét, valamint békét teremteni a viszályokkal terhelt Veronában.

Ezenkívül talán Nógrádi Gergelynél olvastam, s nagyon igaznak tartom, hogy azok a történetek, amiket nem mesélünk újra, elvesznek. Változik a kor, a nyelv, az élethelyzetek, a történetmesélés mikéntje. Már maga Shakespeare is egy vándormotívumot alkotott újra az akkori kor követelményeinek megfelelően. Mi magunk is – csak más formában – újra akartuk mesélni a mester ikonikus művét. Hogy élő maradjon.

Lőrincz Andrea: Gyakorló pedagógusként azt látom, hogy a kamaszok szívesen kapcsolódnak Rómeó és Júlia történetéhez, könnyen tudnak azonosulni az érzéseikkel, szinte észrevétlenül bújnak maguk is a tragikus szerelmesek bőrébe. A diákok körében a legnagyobb felháborodást mindig a tragikus végkifejlett kelti… Jelen esetben, ha ügyesek, boldog véget érhet a saját meséjük.

Hogyan alakítottátok a közös munkát?

Lőrincz Andrea: Ádámmal minden esetben összhangban és komolyabb súrlódások nélkül tudunk együtt dolgozni. Mindketten szeretjük feszegetni a határokat és kifordítani magából a megszokott világot. Az aktuális kötetek koncepcióját közösen dolgozzuk ki, s a kapcsolódó kutatómunkát mindketten alaposan elvégezzük, hiszen a történelmi pontatlanságok kerülésére nagyon figyelünk, illetve a korba illeszkedő kitekintésekkel szeretjük színesíteni a történeteket. A gráfok első fázisát Ádám készíti el. A kidolgozott koncepció, s további saját ötletei alapján összeállít egy cselekményvázat, amit én átvizsgálok és kiegészítem, átalakítom a saját gondolataim szerint, majd a kettőnk elképzeléseit összefésülve megszületik a végleges gráf. A szöveg kidolgozását én kezdem meg, az alap szövegtestet a legtöbb esetben én dolgozom ki. Jelen esetben a történet megírása párhuzamos fejezetenként zajlott. Egy fejezet akkor kerül végleges állapotba, amikor mindketten elégedettek vagyunk mindennel. Kicsit olyan, mintha pingpongoznánk, s a végén kiegyeznénk döntetlenben. Gyakran esünk azonban abba a „hibába”, hogy próbálunk egyre nagyobb őrültségekkel licitálni egymásra, de végül mindig nyugtázzuk, hogy az első állapot volt az igazi. Egy kis kulisszatitok, hogy barátainkat, családtagjainkat is gyakorta beleírjuk a történetekbe, ezzel is személyesebbé téve a munkát.

Kardos László