Gyilkos borvidék – interjú Patkó Ágnessel
Patkó Ágnes, az első magyar cozy crime-szerző újabb lebilincselő rejtéllyel tér vissza Szekszárdra. A Gyilkos borvidékben a jelen titkai mellett a múlt sötét árnyai is előkerülnek. De vajon miben volt más a második rész megírása? A szerző erről is mesél.
Milyen nehézséget okozott a sorozat második részét megalkotni? Mennyiben más ez a folyamat, mint az első kötet alkalmával?
Nagyon érdekes élmény volt: míg a Szekszárdi vörös első kötete lassan és lényegében tét nélkül készült, a Gyilkos borvidék már határidőre íródott. A sorozat világába kifejezetten otthonos érzés volt visszazökkenni, a szereplők már régi, bár mostanra kissé öntörvényű barátaim lettek. És természetesen a pillanatnyi élethelyzet is befolyásolja az írót, azt hiszem a második rész még könnyedebb, vidámabb lett. Az olvasók egyértelműen várják, várták a folytatást, az ő visszajelzéseik még nagyobb lendületet adtak.
Változott valamiben a módszered az előző kötet megírásához képest?
Azt terveztem, hogy sokkal tudatosabban, jó előre felépítem majd az egész cselekményt. Aztán be kellett látnom, hogy nekem nem ez a munkamódszerem, elég, ha a vázat megalkotom, és az el is visz addig, amíg már tényleg muszáj kitisztáznom a szálakat. Nagy változás volt viszont, hogy most már várta a kiadó a kéziratot, így fegyelmezetten, az időt beosztva kellett dolgoznom, de ez szerencsére nekem nem okoz gondot.
A történet ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért?
A Halálos rozét egy meglepő fejlemény, egy furcsa felfedezés zárta. A történet egy-két héttel később, de ehhez a felfedezéshez kapcsolódva folytatódik tovább, és egy újabb, talán még izgalmasabb, a múltba is visszarepítő rejtély megfejtésébe vonja be a szereplőket és az olvasókat.