Vámos Miklós: Visz a vonat – II. „B” Menü
Részlet a könyvből
Ilong a ráncos csávóra pillantott. Valaha egész jó pasi lehetett. Most már összeaszta az idő. Haja ritkás. Orra ferde, mint akinek bevágtak. Bokszoló? Ugyan, ilyen keskeny és hosszú ujjakkal? Elég alacsony. Itt, Svédországban a férfiak magasra nőnek, hozzám képest meg főleg, gondolta Ilong. Neki minden csávóhoz lábujjhegyre kellett ágaskodnia a csókhoz. Ha a mama tudná, hánnyal smárolt már, elsápadna. A többiről ne is beszéljünk. Az a legfurcsább ebben a csávóban, hogy Nirvana feliratú trikót hord. Fiatalos nagypapa? Vastag kötetet olvas. Ilong kibetűzte a címet. How to Improve our Will and Power. Írta dr. Glenn Strong. Na, már csak ez hiányzik. Vonaton regényt olvasunk, ha egyáltalán. Bár én is hoztam volna egyet.
Falrengetőt tüsszentett. Még jó, hogy nem köptem le. Papírzsebkendőt keresett a táskában, kapkodva, félt, hogy mindjárt elcsöppen. Amikor végre megtalálta, kifújta néhányszor az orrát, teljes erőből, hiába, már nem szelelt. Jól bekaptam. Szipogott. Kezébe akadt Lena csomagja, az ajándék, amelynek kézbesítését rábízta. Észrevette, hogy a dombornyomatos rózsák díszítette csomagolópapír nincs leragasztva. Óvatosan kihúzta a kötetet. Nem lesz semmi baja, ha olvasom egy kicsit. Majd visszacsomagolom. Lady Chatterley szeretője. Fölütötte. „Első fejezet. Korunk alapjában véve tragikus, emiatt nem akarjuk tragikusnak látni. A világkatasztrófa után a romokon élünk, és építgetjük új kis házainkat, ápoljuk új kis reményeinket. Nehéz munka, a jövőbe vezető út soha nem egyenes, kerülőket kell tennünk, akadályokon kell átjutnunk. Élnünk kell, akkor is, ha ránk szakadt az égbolt.” Unta ezt a filózgatást. Nógatta az amerikainak tippelt szerzőt, térjünk a tárgyra. Egy idő után becsukta a könyvet, aludjunk inkább.
Csak ne szörcsögne annyira az orra. Lehunyta a szemét. Válla a szomszédjáéhoz nyomódott. Ki hinné – az öreg csávó melege szinte jólesett, így nem húzta odébb a karját. Húzza el ő, ha akarja. Persze, nem akarja. Eh… – föladta a könyöklőt.
Jaj, de soká lesz, mire Göteborgba érünk. Bedugult orral nehéz szundikálni. Ha a csávónak szerencséje van, nem fogok horkolni. A szortyogást nem bírom megspórolni neki. Be kéne csöppentenem. De orrcsepp sincs nálunk, fölkészületlen betegek vagyunk. Megpróbálta alaposan kifújni. A grippe ezen szakaszában legalább az egyik lyukat hermetikusan zárja az odagyülemlett váladék. Ebben az esetben mind a kettőt. Jól állunk. Ilong olyan hangokat adott, mintha vaskorongot húznának betonon. Még szerencse, hogy Svante nincs itt, talán kiábrándulna. Ez persze csak vicc, tette hozzá, mintha fennhangon mondta volna az előbbit. Nagyobb baj, hogy kifogytunk a zsepiből. Beletúrt a táskájába, hátha talál még egy csomagot, amiről nem tudott. Nincs olyan szerencsénk. A papa stílusa, gondolta, ő beszél így, királyi többesben. Ezt örököltem tőle. Mást se. Nem baj, fő az egészség. Jókor mondjuk.
[…] A kalauz tűnt föl, jellegzetes északi arc, szétálló fülek. Előbb az öreg csávó jegyét kérte, amin Ilong csodálkozott, ladies first, vagy nem? Aztán rájött, a kalauz a számok alapján halad. Kereste az igazolványt, amelyet Svante szerzett neki. Svante a vasúttársaság internetes honlapjának egyik rendszergazdája volt, így szabadjeggyel rendelkezett. Némi erőlködés árán sikerült kisírnia egyet Ilongnak is, arra hivatkozva, hogy élettársak. Ilong most elgondolkodott, szeretné-e, ha tényleg. Egy hónappal korábban még határozott igen lett volna a válasz. De a történtek más fénybe helyezték Svantét, más homályba inkább. Adódott néhány óra, amikor Ilong eljátszadozott a gondolattal, hogy rövid úton megfojtja. Érdektelen, túl vagyunk rajta.
