Oravecz Imre: A megfelelő nap
Részletek a műből
Szenteste
Vacsora után beszélgetünk a fiammal az ünnepi asztalnál,
és régi karácsonyaink jutnak eszembe.
Hol a rajtam csüggő, patakzó örömű, ártatlan kisfiú,
kinek karácsonyfát állítottam?
Hol a fiatal, erős, merész apa,
ki állta az élet csapásait?
Tűzhely
Míg élt anyám, apám,
minden reggel begyújtottak a konyhai takaréktűzhelyben,
és egész nap zúgott, zenélt a lapján valami,
akkor szűnt meg végleg az otthon,
mikor ők meghaltak, és megszakadt e folytonosság.
A pillanat visszakívánása
Ott, akkor kellett volna megállítani az időt,
mikor azon a régi őszön megérkeztél a Westbahnhofra,
tavaszias meleg remegtette a levegőt,
napfény áradt, és derű,
ragyogott a tisztaságtól az állomás,
és csak egy-két utas lézengett a peronokon,
mintha részleges sztrájk lett volna,
vagy valami ünnepnap,
fiatal voltál, karcsú, könnyű,
és szinte áttetsző,
mintha belülről megvilágított volna valami,
felnyúltam érted,
és a kezemet fogva
szinte leröppentél a vonatról,
és gyengéden hozzám simultál,
mikor földet értél,
aztán az örömtől repesve, vidáman csevegve,
tisztán és ártatlanul, mint két gyanútlan áldozat,
a kijáraton át elindultunk jövőnk felé,
mely hóhérkézre juttatott bennünket,
annak a pillanatnak kellett volna maradnia.
Konyha
Életemből talán régi szajlai konyhánk hiányzik legjobban.
Mindig meleg volt benne,
és éjszakára sem hűlt ki egészen.
Mintha ez a helyiség tartott volna össze bennünket.
Az a nap
Tudod majd, milyen nap lesz,
hideg van-e, meleg-e,
esik-e, fúj-e,
hányra hol kell lenned, és miért,
mit kell elintézni,
kit kell felhívni,
milyen ruhát veszel fel,
mikor mégy el otthonról,
mikor jössz haza,
mit kell vásárolni,
kinek van születés- vagy névnapja, ha van,
mindent tudsz majd arról a napról,
csak azt nem,
hogy azon haltam meg.
Anyám Arizonában
Álmomban megint a Sonora-sivatagban jártam,
tűzrevalót gyűjtögetve haladtam a sátrunk felé,
mikor a hátam mögül valaki a nevemet kiáltotta,
megfordultam,
és távol, a kreoszótbokrokon túl
egy kék ruhás, fejkendős nőalakot pillantottam egy a vakító lapályon,
egy oda nem illő, felesleges fahídon állt, arccal felénk,
mondtam a fiamnak,
hogy nézze meg, halott anyám-e az,
elment, és azzal jött vissza,
hogy mire odaért, már nem volt ott,
és ebbe különös módon minden további nélkül belenyugodtam.
Oravecz Imre 80
Talán a kortárs magyar irodalomban Oravecz Imre tudja a legtöbbet a hagyományról és az újításról. Évtizedeken keresztül alakította költészete irányait és tematikáit. Kísérletezett a neoavantgárddal, majd megtalálta az amerikai indiánok, a hopik archaikus világát. A legszemélytelenebbre törekvő leíró költészettől jutott el a legszemélyesebb vallomásos líráig. Az elmúlt években a vers és a próza határában jár; naplójegyzeteiben a nyelv tömör, a létezés pedig pulzál. És ne feledkezzünk el A rög gyermekei címet viselő regényfolyamáról sem, melynek három kötete (Ondrok gödre, Kaliforniai fürj, Ókontri) a magyar epika nagy teljesítménye. Oravecz Imre rengetget tud a régiről és az újról. Az óhazáról és az Újvilágról. Szajla és Kalifornia egymás szomszédságában? Ez hihetetlen, ahogyan az is, hogy Oravecz Imre nyolcvan éves lett. Isten éltesse!
Szegő János
