Tom Cutler: Ez konteó! (részlet)
Marilyn Monroe rejtélyes halála
Az amerikai színésznő az ötvenes és hatvanas évek legnépszerűbb és legsikeresebb hollywoodi szexszimbóluma volt, de a mindenkit megigéző filmsztárt 1962. augusztus 5-én holtan találták Los Angeles-i otthonának sivár, személytelen és rendetlen hálószobájában. Mindössze harminchat éves volt.
A különös és zavart Marilyn már hosszú évek óta zárkózott, szorongásra hajlamos és nyugtalan természetű volt. Laurence Olivier hasadt személyiségként írta le, aki az egyik percben még elbűvölő és szeretetreméltó, a másikban viszont már kifejezetten ijesztő tudott lenni. Sokat ivott, és egymás után kapkodta be a tablettákat.
Noha még mindig fiatal volt, Marilyn Monroe számos egészségügyi problémával küszködött, és rengeteget fogyott nem sokkal korábbi epehólyagműtétje után. Mégis, a halála idején forgatott filmje, a Valamit adni kell próbafelvételein és elkészült jeleneteiben teljesen tiszta tudatúnak, és még mindig páratlanul vonzónak látszik.
A kérdéses napon Monroe este nyolckor zuhant ágyba, ahonnan még fogadta egy barátja, Peter Lawford színész és közismert társasági figurának a telefonhívását, aki mellesleg Robert „Bobby” Kennedy legfőbb ügyésznek és a fivérének, John F. Kennedy elnöknek volt a sógora. Monroe azt kérte a színésztől: „Búcsúzz el a nevemben az elnöktől, és magadtól is, mert te is rendes pasas vagy.” Lawfordot megijesztette Marilyn hangja, és az a benyomása támadt, hogy valamilyen drog hatása alatt állhat. A színész aggodalmas sürgetésére Lawford ügynöke felhívta Monroe ügyvédjét, aki odatelefonált a házba, de a házvezetőnő, Eunice Murray megnyugtatta, hogy nincs semmi baj.
Hajnali három óra tájban Murray fényt látott kiszűrődni Marilyn hálószobájának ajtaja alatt, majd megpróbált benyitni, de azt szokatlan módon kulcsra zárva találta. Felhívta a színésznő pszichiáterét, Ralph Greensont, aki azt javasolta, hogy nézzen be az ablakon. Így is tett, és azt látta, hogy Marilyn betakarózva, hason fekszik az ágyon.
Greenson nem sokkal ezután kiérkezett, és az ablakot betörve hatolt be a szobába. Holtan találta Marilynt, körülötte üres gyógyszeres üvegcsék hevertek. Orvost hívott, aki három óra ötven perc körül ért oda, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Valamivel később, négy óra huszonöt perckor értesítették a rendőrséget.
A hír hamarosan az újságok első oldalaira került, a szalagcímek nagy betűkkel hirdették, hogy MINDEN JEL SZERINT ÖNGYILKOSSÁG TÖRTÉNT. Monroe házában nem volt nyoma semmiféle bűncselekménynek, a halottkém pedig a bevett nagy mennyiségű erős nyugtató, valamint a színésznő korábbi hangulatingadozásai, túladagolásai és öngyilkos gondolatai alapján kijelentette, hogy szándékosan végzett magával.
Augusztus 8-án helyezték végső nyugalomra a filmsztárt a temető szentimentális nevű Emlékfolyosójának (Corridor of Memories) 24. kriptájába, miután némiképp elült a felzúdulás és csillapodott a kéztördelés, és a halála kapcsán végleg leszögezték, hogy saját kezével vetett véget az életének.
A gondolat, hogy Monroe-t esetleg meggyilkolták, először 1964-ben merült fel az antiszemita, kommunistaellenes aktivista és író, Frank A. Capell saját kiadású könyvecskéjében, a The Strange Death of Marilyn Monroe (Marilyn Monroe különös halála) címűben. A szerző úgy vélekedett, hogy a színésznőt kommunista összeesküvés keretében ölték meg, és azt állította, hogy az elnök öccse, Bobby Kennedy maga is kommunista szimpatizáns. Kijelentette továbbá, hogy Marilynnek viszonya volt Bobbyval, aki azért ölette meg, nehogy kitudódjon a románcuk, és kitörjön a botrány. A kapcsolata Marilynnel ugyanis szigorúan titkos volt.
Hamarosan beszálltak a buliba más konteósok is, de némelyikük hozzászólása a talányhoz csak még rejtélyesebbé tette azt. 1975-ben például Robert F. Slatzer író csak úgy mellékesen megemlítette, hogy 1952-ben három napig Monroe férje volt, amivel nem igazán vitte közelebb az ügyet a megoldáshoz. Másvalaki azt állította, hogy a CIA tette el láb alól Marilynt, bosszúból a Disznó-öbölbeli, vagyis a kubai kormány elleni invázió kudarcáért. Azt nem tisztázta az illető, hogy mi köze lehetett a színésznőnek a Disznó-öbölhöz, vagy mi olyat tett a sajnálatos események idején, ami miatt meg kellett őt ölni.
Frank Capell barátja, Jack Clemmons rendőrőrmester saját bevallása szerint elsőként érkezett ki azon az éjszakán Monroe házához, és azt látta, hogy a házvezetőnő épp a lepedőt mossa. Később pedig, állította szintén a rendőr, ugyanez a házvezetőnő mindenféle korlátozás nélkül elutazhatott Európába. Valószínűleg ez lett volna az első alkalom, amikor egy feltételezett lepedőmosásra hivatkozva nem engednek el valakit a külföldi üdülésére.
Ezen fejlemények után az első új információ 1976-ban látott napvilágot, amikor Anthony Scaduto újságíró Tony Sciacca álnéven arról számolt be, hogy Marilynnek volt egy kis piros naplója, amelybe feljegyzett minden politikai pletykát, amit az ágyban hallott Kennedyéktől. Azt is állította, hogy Jimmy Hoffa, a hírhedt szakszervezeti vezető bepoloskáztatta Marilyn házát abban a reményben, hogy így olyan információhoz juthat hozzá, amelyet felhasználhat a Kennedy fivérek ellen, mert egyikőjükkel sem volt éppen puszipajtási viszonyban. Jimmyt már nem lehetett nyilatkozatra bírni, mivel a megelőző évben nyomtalanul eltűnt, miután baráti ebédre volt hivatalos a szervezett bűnözés néhány olyan figurájával, akiknek már a fényképétől is feláll a szőr az ember hátán.
Az összeesküvés-elméletek aztán szép lassacskán elenyésztek, mígnem 1982-ben előkerült egy Lionel Grandison nevű kellemes ember, akit azért rúgtak ki a halottkémi hivataltól, mert lopott a halottaktól. Ő azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Monroe boncolásai jegyzőkönyvébe nem kerültek bele a testén lévő súlyos sérülések és zúzódások. Hozzátette azt is, hogy a „vörös naplónak” – amit amúgy soha senki nem látott – nyoma veszett. Érthető okokból egyik állításának sem lehetett utánajárni.
1985-ben Anthony Summers, aki már komolyabb írónak és a konteók szakértőjének számít, korábban többek közt írt már egy sistergősen leleplező művet J. Edgar Hooverről, valamint egy oknyomozó riportkönyvet a CIA és a maffia szerepéről a Kennedy elleni merényletben (lásd ott), megjelentette az egy Istennő: Marilyn Monroe titkos életei című munkáját.* Több száz emberrel készített interjút, és végül arra jutott, hogy élete végére Marilyn téveszmés alkoholistává és drogfüggővé vált, akinek Robert Kennedyvel és az elnökkel egyaránt volt viszonya. A könyv egyik feltételezése szerint, amikor Bobby Kennedy véget vetett a kapcsolatuknak, a színésznő azzal fenyegetőzött, hogy kitálal. Ezért aztán, állítja Summers, Kennedy és Peter Lawford úgy tartották őt kordában, hogy alkohollal és kábítószerekkel tömték. A szerző úgy véli, Monroe hisztérikus rohamot kapott, túladagolta magát, majd a kórházba szállítás közben meghalt. Mivel Bobby Kennedy el akarta hagyni a várost, mielőtt a halála nyilvánosságra kerül, visszavitték a holttestet a házba, ahol Lawford, a Kennedy fivérek és J. Edgar Hoover közreműködésével úgy rendezték el a helyszínt, hogy a véletlen túladagolás öngyilkosságnak tűnjön.
Az évek során aztán más ismert szerzők is bejelentkeztek a maguk összeesküvés-elméleteivel. 1993-van Donald Spoto érdekes új részleteket lengetett be. Marilyn, állította a szerző, barbiturátokat szedett, amelyeket az orvosa írt fel, ezt azonban nem közölték a pszichiáterével, aki klórhidrátos beöntést rendelt neki. A kétfelől támadó nyugtatók együttes hatása halálosnak bizonyult. A műhiba fedezésére eszelte ki Marilyn orvosa és házvezetőnője az öngyilkosság sztoriját. Mások szerint a beöntést maga a házvezetőnő végezte el, aki valójában a filmsztár ápolónője volt. A konteók egyik terjesztőjét még az a vád is érte, hogy a saját szexuális fétisének kielégítésére találta ki a bántóan részletgazdag beöntéses teóriákat.
Szegény jó Marilyn. Ilyen barátok mellett kinek kell még beöntés?
Merénylet John F. Kennedy ellen
A világ összeesküvés-elméletei közül a Kennedy elleni merényletet rendelkezik a lehető legtöbb teóriával. Számtalan könyv és film született a témában, én itt csupán a felszínt tudom kapargatni.
1963. november 22-én, nem sokkal délután fél egy előtt az ifjú és jóképű demokrata elnök, John Fitzgerald Kennedy (JFK) egy nyitott Lincoln Continental limuzinban, az elnöki konvoj élén vágott keresztül Dallas belvárosán. Azt remélte, hogy az olajban gazdag Délre vezető útja majd segít megdobni a támogatásokat a jövő évi újraválasztását célzó kampányához. A mögötte haladó járművekben magas rangú kormánytisztviselők, biztonsági szolgálat emberei, sajtósok és egyéb politikusok ültek, köztük Lyndon Baines Johnson alelnök (LBJ). Mosolygó nézők álltak sorfalat a napsütötte utcán, akik tapsolva és éljenezve várták a közeledő elnököt. Ezzel egy időben szélsőjobboldali déliek maroknyi – nagyrészt Castro-ellenes kubai emigránsokból álló – csoportja átkozta Kennedyt, amiért két évvel korábban nem támogatta eléggé a CIA által szervezett és csúfos kudarcot vallott inváziós kísérletet a Disznó-öbölben.
12 óra 30 perckor a konvoj bekanyarodott a Dealey Plazára, egy magas iroda- és lakóházakkal, rendezőpályaudvarral és néhány parkolóval szegélyezett nyílt térre. Az éles balkanyar miatt a hosszú konvoj sebessége lecsökkent, szinte araszolássá lassult, és ebben a pillanatban lövések dördülése hallatszott.
A Kennedyt megsebző első golyó a hát felső részét találta el, majd áthatolt a torkán, nem sokkal a nyakkendő csomójánál. Amikor hátba lőtték, reflexmozdulattal a nyakához kapott, de ekkor egy újabb golyó az elnök fejébe csapódott, a kirobbanó vér és agyvelő keveréke beterítette az autót hátul baloldalt kísérő motorost. Az esetről készült fényképfelvételeken látható egy férfi, aki a járdaszegélyen áll, közel az autóhoz, és nyitott fekete esernyőt tart a kezében a déli verőfényben. A fejlövés pillanatában magasra emeli az ernyőt, és színpadiasan hadonászni kezd vele. A konvoj, amely az előbb még szinte állt, ekkor már teljes sebességgel száguldott egy közeli kórház felé. Az esernyős emberhez senki nem ment oda megkérdezni, hogy mit csinál, pedig a gyanús tevékenység az egész térről látszott. Évekkel később, az Egyesült Államok képviselőházának merényleteket kivizsgáló különbizottsága (House of Representatives Select Committee on Assassinations)** az általa lefolytatott vizsgálat során a viselkedése kapcsán meghallgatott egy férfit, akit az esernyős emberként azonosítottak, ennek azonban mindössze kínos röhögés lett az eredménye, amikor az illető a bemutató során a túlzott lendület miatt kifordította az esernyőt. Aztán ez ennyiben maradt.
Az esernyős ember háta mögötti dombocskán egy elkerített parkoló húzódott. Egy süket férfi, aki a parádét a felüljáróról követte figyelemmel, amely alól éppen akkor bukkant elő a konvoj, látta, hogy a parkolóban egy férfi puskát ad át egy másiknak, aki szétszereli azt, mielőtt beteszi az egyik autóba. Amikor megpróbálta mindezt elmondani a rendőrségnek, a beszámolóját elvetették.
Sokan felrohantak a dombocskára, miután hallották a dörrenéseket, és látták-érezték a lőporfüstöt, amely a mögöttük lévő kerítés mentén álló fák közül szállt fel. Eközben az esernyős ember szép nyugodtan odasétált egy kubai kinézetű férfihoz, majd együtt kényelmesen letelepedtek a járdaszegélyre.
Más tanúk azt állították, hogy az elnök háta mögött álló épületből, a Texasi Állami Tankönyvraktárból hallották a lövéseket, és az egyik ötödik emeleti nyitott ablakban legalább két embert láttak, az egyiküknél hosszú csövű puska volt. A rendőrség behatolt az épületbe, ahol találtak egy otthagyott, nagy tűzerejű, de ócska és hibás irányzékú puskát, valamint a kérdéses ablaknál egy csomó papírdobozt.
A megsérült Kennedyt szállító konvoj ekkorra már megérkezett a Parkland Memorial kórház sürgősségi osztályára, ahol Audrey Parker nővér volt szolgálatban. Ő pontosan leírta az elnök nyaki sérülését: „Kicsi és kerek volt, mint egy bemeneti seb, nem olyan nagy, amilyenek gyakran a kimeneti sebek szoktak lenni.” De ennél is szörnyűbb volt, hogy JFK jobb agyféltekéjének jókora része egyszerűen elrepült a háta mögé. Az elnökön már nem lehetett segíteni, és dallasi idő szerint pontban délután egy órakor holtnak nyilvánították. Lyndon Johnson alelnök az elnöki különgép szűkös utasterében gyorsan letette az elnöki esküt. Az eközben készült fényképen látható, ahogy barátja és politikustársa, Albert Thomas rákacsint.
Hamarosan letartóztattak egy fiatalembert a merénylet elkövetésének gyanújával…
*A mű magyarul 2023-ban jelent meg a Corvina Kiadónál Barabás József fordításában – a ford.
**A parlament alsóházának 1976-ban, a Kennedy és a Martin Luther King elleni merénylet kivizsgálására alakult bizottsága – a ford.
