Rakovszky Zsuzsa: Vita élő időben (részlet)

Retro

Livinek

Itt ugye videotéka volt valaha?
Valaha? Legfeljebb huszonöt éve.
Emlékszel még – innen hordtuk haza
a filmeket, míg át nem tértünk a DVD-re.

Ma már letölthetőek a netről is – remek
dolog a számítógép, alig kell hozzáérnem,
nem kell vadul püfölnöm a billentyűzetet,
ahogy az írógépekét valaha régen,

amikor még kis festékes papírlap
segítségével kellett az elütéseket
javítani – igaz, még régebben kézzel írtak,
levelet és – te jó ég! – egész regényeket!

Emlékszel, amikor a tollhegyet még
a gyerekek tintába mártogatták?
Később elterjedt a golyóstoll – ellenezték
az iskolák, de aztán elég hamar föladták.

És volt levél, és volt dísztávirat,
névnapra, vagy ha gyermek érkezett:
hátoldalán csokor vagy az Ásító Inas,
s nem volt az ó-kon és az ő-kön ékezet…

A telefont – még megvan a vezetékesem
(azon szoktál hívni), pedig van vagy húsz éve
mobilom is – pedig nem tudtam fölvenni sem
eleinte – a többiről nem is beszélve.

És emlékszel, hogy régen a tejet
kannába mérték ki? Fafogantyúja volt, és
voltak azok a régi, kék szódásüvegek,
patron volt hozzájuk, azzal történt a töltés.

És volt szemfelszedő is, ha felszaladt a szem:
a horgas tűvel éles, fehér fényben kapargált
a gombára feszített harisnyán – mert hiszen
hol volt még akkor a harisnyanadrág?

De volt harisnyatartó! Lúdbőrzött a hidegben
tartó s harisnya közt a csupaszon maradó comb.
Ha a lant alakú kapcsot elveszítettem,
egy húszfilléressel pótolható volt.

Mert akkor még az is volt, sőt öt- és kétfilléres!
Mi volt a legnagyobb címlet – a százforintos?
Nem emlékszel – vajon ki is volt rajta, tényleg?
a tízesen Petőfi – legalább ennyi biztos.

Hányan vagyunk még, akik emlékeznek
tejeskannára és szemfelszedőre?
A múlt idegen ország, mondják, de végül az lesz
a jelen is, mire ki kell lépnünk belőle.