Polgár Csaba könyvajánlója
Polgár Csaba, Junior Prima-díjas magyar színművész, rendező. 2007 óta az Örkény Színház társulatának tagja. Krusovszky Dénes könyvét ajánlja, melyről így vélekedik:
![](https://lirakonyvklub.hu/wp-content/uploads/2023/06/PolgarCsaba_portre_7x10-717x1024.jpg)
„Krusovszky Dénes regényeinek világa számomra meglehetősen otthonos: mivel én is Debrecen környékéről származom, milliméterre pontosan ismerem nemcsak a helyszíneket, de a helyzeteket is, amikbe a Levelek nélkül című könyv szereplői kerülnek. Minden egyes hazaúton pontosan azt érzem, amit Koroknai, amikor az alföldi tájat bámulja: »az elfutó tájat figyelte, (…) a semmit, a bármit, a mindent.«
Bár a helyszín egy kisváros, a zsebkendőnyi területen zajló cselekmény egy egész kozmoszt magába foglal, és generációk hallgatásáról mesél egyetlen nyár alatt.
Krusovszky regénye olyan krimi, ahol a bűn elkövetői több millióan vannak, és mindenki meg van győződve az ártatlanságáról.
Bár nincs kimondva, de az első sortól kezdve pontosan érezzük, hogy a Levelek nélkül ma történik, a szomszéd városban, vagy kicsit arrébb, talán az ország másik felén – aztán kénytelenek vagyunk belátni, hogy ez bizony velünk történik, a mi városunkban, a mi utcánkban, a mi családunkban, végső soron: bennünk.”
![](https://lirakonyvklub.hu/wp-content/uploads/2023/06/SzeretlekApa_bemutato_LiraKonyvklub_bannerek-75x75.png)
![](https://lirakonyvklub.hu/wp-content/uploads/2023/05/PetofiMegmondja_Beleolvaso_Konyvklub-75x75.png)